Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-574

ggg 8f4. országos Alés 1S91, üeeisember 9-én, isserdán. önzetlenebb szándékból eredő, de következményeiben végzetteljes humbugnál nem egyéb. (Úgy vem! Úgy van ! jobb felől.) Áttérek most már a harmadik és utolsó pontra, a főváros kérdésére, minthogy a kiállítás kétségkívül a fővárost érinti legközvetlenebbül. Tartózkodom a részletezéstől; mert azt hiszem, azok, kik Budapest terjeszkedését az utolsó évek alatt nemcsak felületesen megfigyelték, egyetértenek abban, hogy itt oly ponthoz értünk már, a melynél óvakodni kell minden oly intézkedéstől, a mely a főváros terjeszkedését mesterséges vagy épen erőszakos úton előmozdítaná ; óvakodni kell mindentől, a mi a főváros közönségében még újabb illúziókat kelthetne és arra vihetne, hogy erejét messze tálhaladó vállalkozásokba bocsátkozzék. Ha ezt mindenki elismeri, akkor kérdem, van-e a világon intézkedés, a mely annyira alkalmas, hogy a főváros közönségét tévedésbe ejtse, annyira alkalmas, hogy az itteni viszonyokat egy szédületes terjeszkedés felé hajtsa, hogy előidézze a túlspeculatioí és az ezt nyomban követő hanyatlást, mint egy úgynevezett világkiállítás — a melyről éveken át álmodoznék minden ember és a melytől minden bajnak orvoslását és minden eltévesztett lépésének rcparatioját remélné minden ember? Elérkeznék aztán az a világkiállítás, melynek első hatása az volna, hogy az életet végnélkül megdrágítaná Budapesten, hogy csaknem tűrhetetlenné tenné az itt való tartózkodást a lakosságnak százezreire nézve, míg néhány ezer embernek néhány hónapig, talán csak néhány hétig tartó gazdag keresetet nyújtana. Azután pedig következnék, minden emberi számítás szerint, a fővárosra nézve egy ijesztő hanyatlás, a mely nem maradna a legszomorúbb kihatás nélkül a vidékre és a melynek előidézéseért senki sem vállalhatná el a felelősseget. Ne mondja pedig senki, hogy ez túlságosan sötét kép, vagy mint gr. Zichy Jenő t. képviselő úr mondani szokta és a mint a hírlapokban és beszédekben olvastuk, hogy ez provinciális észjárás. Ezzel szemben utalok arra, hogy oly helyen, a hol bizonyára nem uralkodik valami provinciális észjárás, tudniillik Parisban, ezekhez nagyon hasonló jelenségeket tapasztaltak. Az 1889-iki párisi kiállítás mesés külső sikerrel végződött; ennek daczára a legjavából való franczia közgazdasági írók igen scepticusan nyilatkoznak a kiállítás valódi hasz náról. Bár itt vannak nálam erre nézve bizonyos adatok, nem akarom ezeknek felolvasásásával a t. házat fárasztani. Azt az egyet azonban eonstatálom, hogy valamennyi szemlélő ítélete szerint Parisban a nagy kereset a kiállíás ideje alatt távolról sem annak az iparnak jutott, a mely a franczia géniének a megnyilatkozása ; hanem jutott — más iparágaknak, melyekről ezen parlament színe előtt szólni nem óhajtok. Felemlíthetném aztán azt is, hogy a kiállítási munkák befejeztével oly tömege a foglalkozás nélküli munkásoknak maradt Parisban, hogy a községtanács ezt a tömeget egyenesen társadalmi veszélynek tekintette és hogy valamiképen segítsen a bajon, nagyszerű ínségmunkákat hajtatott végre, melyekre különben szükség alig volt, de melyek annyi milliót nyeltek el, a mennyivel két magyar országos kiállítást bőven lehetne rendezni. Azt gondolják a t. képviselő urak, hogy a budapesti városi képviselet hasonló helyzetben hasonlót tehetne? Én — mint a fővárosi képviseletnek egyik igénytelen tagja — bátran merem állítani, hogy ha a világkiállítás ellen nem szólnának csak a főváros életéből merített indokok, ezek is elegendők volnának arra, hogy ezt a gondolatot magunktól messze elutasítsuk. Felszólalásom végéhez értem és még csak egyetlen egy megjegyzést kívánok tenni. (Halljuk ! Halljuk!) Azokkal szemben, kik az országos kiállítás mellett foglaltak állást, gr. Zichy Jenő képviselő úr mai beszédében bizonyos indignatioval azt mondotta, hogy hát ezek szerint mi csak olyan apró kiállítást akarunk, talán olyanformát, a milyent a bécsi Niederösterreichischer G-ewerbeverein a jubileuma alkalmából rendezett. Erre a kérdésre azt válaszolom, hogy mi sem nagyszerű, sem kisszerű kiállítást nem akarunk; hanem akarjuk mindenekelőtt és mindenekfelett azt, hogy az országos kiállítás hű, őszinte, becsületes és kendőzetlen képét nyújtsa a magyar közgazdaság valódi állapotának. (Helyeslés jobb felöl) Nem akarjuk mi összehasonlítani a mi kiállításunkat sem a párisi nagy kiállítással, sem a Niederösterreichischer Gewerbeverein apró kiállításával; hanem azt akarjuk, hogy az 1895-iki magyar kiállítást összehasonlíthassuk az 1885-iki magyar kiállítással és ennek az összehasonlításnak vonjuk le a reánk nézve értékes tanulságait. A mi czélunk nem lehet az, hogy a magyar iparos tegye magát tönkre, versenyezve hat hónapon át minden áron a párisi, vagy a brüsszeli iparosokkal; a mi czélunk nem lehet az, hogy valami kápráztató látványosságot rendezzünk, mert a kiknek ez a czéljuk, azoktól csodálom, hogy van báTörságuk és lelkiismeretök követelni, hogy az iparos fizesse meg ennek a látványosságnak, ennek a luxusnak a költségeit egy kiállítási adó alakjában; (Élénk helyeslés jobb felöl) a mi czélunk nem az, hogy tévedésbe ejtessünk, mert azt megfizetnők az ország