Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-574

3S4 8"4« orsKííges filéB 1891, AecKember 9>ón

f tassrtón. állott, hisz akkor annak is csak 600.000 lakója volt. Igaz, hogy ott közbejött a krach, a kolera, de legnagyobb baj volt az ügyetlen rendezés, a hely szerencsétlen megválasztás;!. Itt Budapesten van egy hely, melynél szebbet képzelni sem lehet, a Duna mellett Kelenföldnél, hol a Gellérthegy lehajlik, körülbelül 300 hold; hajón oda a legolcsóbb közlekedést lehetne berendezni. És ha azon az olcsó terrénum, (Halljuk! Halljuk!) a végre-valahára lerombolandó citadella helyén ünnepélyes épületet állítanak fel és villamos vaspálya fog felvinni, nincs az a világváros, mely oly panorámát tudna nyújtani az idegennek, mint a minőt az Úristen jókedvében ennek az országnak adott. Ha meggondoljuk, hogy azon a magaslaton egy colossalis reservoirt állítunk fel, ha alatta természetes tavat készítünk és ab Via egy colossalis szökőkutat: akkor itt lesz a második világcsoda. Ez nem az én tervem; olyan valakinek a terve ez, a kit személyesen nem is ismerek, de a ki derék magyar ember és a dolog iránt érdeklődik. (Helyeslés bal felöl.) Ez mind kiállítható lenne, alig többel, mint amibe kerülni fog az az országos kiállítás, mely mind iparosainknak, mind az országnak — félek — vajmi kevés hasznára és bizonyára nem morális hasznára, de morális kárára fog válni. (Élénk helyeslés bal felöl) Én, hogyha egy eszmét felkarolok, ahhoz ragaszkodom is mindaddig, míg eldöntve nincs és ezért bátor vagyok benyújtani egy határozati javaslatot, mely következőképen hangzik (olvassa): »Határozati javaslat, mely szerint a 812. sz. a. beadott törvényjavaslat oly formán dolgoztassák át, hogy az 1895. évben Budapesten tartandó országos nemzeti kiállítás helyett világkiállítás tartassák.* (Élénk helyeslés bal felöl.) Ajánlom határozati javaslatomat at. ház figyelmébe. (Élénk helyeslés és tetszés bal felöl.) Elnök: A határozati javaslat fel fog olvastatni. Dárdai Sándor jegyző (olvassa a határozati javaslatot). Gr. Esterházy Kálmán jegyző: Neményi Ambrus! Neményi Ambrus: T. ház! Ugy hiszem, azon tisztelt képviselőtársaink, kik ezen törvényjavaslattal ellentétes álláspontot foglalnak el, helyesen cselekedtek, hogy a kiállítási ügy feletti diseussiót ezen ház elé vitték. Arra nézve azonban, hogy ez a discussio sikeres legyen, feltétlenül szükséges egy szabály követése és ez az, hogy sem az egyik oldalról,sem a másikról clichékkelne dolgozzunk. Nekem, midőn felszólalásommal bátor vagyok néhány perezre igénybe venni a t. ház elnéző türelmét, ezélom szintén csak az, hogy a tárgy megbeszélése körül divatba jött egy némely ilyen clichét a maga valódi értékére redukáljak és hogy ide tartozó bizonyos sublimis szólamokat — ha szabad magam úgy kifejezni — közönséges, de általánosan megérthető, becsületes magyar prózára lefordítva, ezen t. ház előtt bemutassak. (Halljuk!) Mielőtt azonban ezen fordítási munkához fognék, szükségesnek tartom néhány előzetes kérdés felvetését, a melyre nézve ez ideig a törvényjavaslat ellenzői részéről felvilágosítást sem a bizottságban, sem a sajtóban, sem az általuk rendezett^gyü lésekben, sem itt e házban nem nyertünk. Én egész tisztelettel kérem a világkiállítás eszméjét propagáló képviselőtársainkat, méltóztassanak az általam felvetendő kérdésekre ezen mai discussio folyamán válaszolni, mert mindaddig, míg ezekre a kérdésekre nem nyilatkoznak, az ő felfogásuk a nyilvánosság előtt tisztázottnak nem tekinthető. Az eddigi diseussiót ebbe az egy formulába foglalták össze : világkiállítás, vagy nemzeti kiállítás '? Már most bátor vagyok arra figyelmeztetni, hogy világkiállítás oly értelemben, hogy teljes képét nyújtsa korunk egész civilisatiojának ; világkiállítás, oly terjedelemben, hogy abban résztvegyenek hivatalosan és egész tehetségök szerint az összes civilisált népek : ily világkiállítás 1873. óta nem jött létre. Az 1873-iki bécsi tárlat, mely a világkiállítás nevét joggal igényelhette, tudvalevőleg gazdasági catastrophával végződött. A mi kiállítások azóta voltak, azok legfeljebb nemzetközieknek mondhatók, azaz olyanoknak, melyeket egyes országok rendeztek, megengedve, sőt kérve, hogy más nemzetek is részt vegyenek benne. Ez a részvétel azonban csak elvétve történt. Magán a párisi kiállításon, a mely külön megítélés alá esik, egyszerűen azért, mert neki Paris alkotta hátterét, a legtöbb európai nemzet meg nem jelent. A többi kiállításokon, milyenek voltak a brüszeli, az amsterdami vagy a barcelonai, találkoztunk egyes nemzetek egyes iparágaival, de hogy ezen utolsó három tárlat közül akármelyik is a világkiállítás fogalmát bárcsak megközelítette volna, azt a legnagyobb jóakarat mellett sem állíthatni. Nem közelítették meg sem anyagi, sem erkölcsi tekintetben, sem alkotásaikban, sem hatásukban. A kérdés már most az, hogy a törvényjavaslat ellenzői mire gondolnak"? Valódi világkiállítást gondolnak-e megteremthetni, és ha igen, mire alapítják azon feltevésüket, hogy Magyarország ily óriási vállalattal sikert arathatna, akkor, mikor európaszerte elismerik, hogy a világkiállításoknak ideje rég lejárt? Vagy pedig megelégszenek-e olyan másodrendű, nemzetközi vásárral, milyen volt a brüsszeli és az amsterdami? és akkor a kérdés az, hogy ilyentől is várják-e azt a roppant anyagi és