Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-573

298 5^§. orsaátf©* ülés 1891. december f-éh, hétfftn, nak megsértésével diadalmaskodnak az ország törvényei és az alkotmányosság szelleme fölött. Hiszen 1869-ben a törvényhozás elfogadta, hogy a katonai büntető törvény ideiglenesen fenmaradjon a hadsereg kebelében, de azon ígéret mellett fogadta el, hogy minél rövidebb idő alatt a modern igényeknek megfelelő katonai büntető törvénykönyv és eljárás fog életbe lépni. 1879 — 1889, huszonharmadik éve annak, hogy a magyar törvényhozás ily értelemben határo­zott s ezen értelemben kötelezettséget vállalt macára az akkori igazságiigyminister, Horváth Boldizsár. És mi történt? Huszonhárom év óta a katonai büntető törvény ujjáalkotását folyto­nosan akadályozzák és fentartanak oly kato­nai büntt-tő törvényt, a, mely egész Európá­ban egyedül álló és azt mondhatom, hogy a jog­szolgáltatásnak semmi biztosítékával nem bír. Elég csak annyit mondanom, hogy egy és ugyan­azon személy, az audítor, vádló, védő és egy­szermind bíró is. Ily büntető törvény és büntető eljárás fentartása valóban szégyen eivilisationk­ra, gyalázat alkotmányosságunkra, (Úgy van! Úgy van ! a szélsőbaloldalon.) De, t. ház, kétségtelen joga a. magyarnem­zetnek, hogy a katonai bíráskodást o maga állapítja meg; ez nem vonatott kétségbe. Nem régen az igazságügyministerúr is mondotta, hogy nemsokára megegyezés fog létrejönni közte és a közös badiigyminister közt, melynek értelmé­ben a katonai büntető törvény reformjához hozzá­kezdhet a törvényhozás. A bírósági intézménye­ketahadsereg keretében életbe léptetni 1867. óta nincs más jogosítva, mint csak egyedül a törvény­hozás, inén az a törvényhozásnak kizárólagos jogá­hoz tartozik; a törvényhozás pedig áll az ország­gyűlés két házából és a koronából. És mit tapaszta­lunk? Azt, hogy 1873-ban egyszerű rendelet­tel s felség-rendelettel egy bitói intézmény hozatott be a közös hadsereg keretébe, az úgy­nevezett becsületbíróságok, melyeknek szervezete soha a törvényhozás elé nem terjesztetett, melyek bírói functiót gyakorolnak, egyes katonatisz­teknek állásukban maradását vagy eltávolítását kimondhatják, egyes tiszteknek szerzett jogai, nyugdíjigényei felett, állásuk felett minden bírói hozzájárulás nélkül ítélnek, ítélnek pedig gyakran igen elfogultan és azokat, akik a hadsereg kebe­lében szabadon gondolkodnak, ki lehet íízni e becsületbíróságok utján a hadsereg kebeléből és azok, a kik nemzeti érzülettel vannak, vagy a polgársággal jól élnek, vagy tán épen polgá­roknak ismerik el magokat, és ez által azonnal gyanúsaknak tűnnek fel: e becsület bíróságok által a hadsereg keretéből kiíildöztetnek. (Úgy van! a szélső hal oldalon.) Erre azt mondhatják, könnyű ilyet állítani, de tessék bebizonyítani. Bizonyítékkal szolgálok. (Halljuk! Halljuk!) Itt van egy igen eredeti példa. Nemrégen történt, Nagy-szebenben 1891 április 16-án egy ilyen becsületbíróság Schankebank Károly főhadnagy urat a hadsereg kötelékéből való ki­zárásra ítélte és annak következtében el is bocsát­tatott. Kérem a t. házat, méltóztassék az ítélet­nek utolsó részét, snely úgy is rövid, meghallgatni. (olvassa); »Nach der am l6-ten April 1891. statt­gehabten Schlussverhandlung erkannt, dass der Beschuldigte Schenkebank die Standesehre dadurcíj verletzt hat, dass er, trotz ergangenen Verbotes den intimen Verkehr mit Civilpersonen forfsetzte, die das Ehrenzeichen des Offiders in einer iafameri Weise verunglimpften und cinen Kamerádén auf die gröbste Art insultirten.« Mi volt az eset ? Egy Hőimnek nevű közös hadseregbeli tiszt Székely-Udvarhelyen magán­társaságban a magyar királyról gyaläzólag nyilat­kozott. Kétszer békésen elsimíttatott az ügy. (Zaj jobb felől. Halljuk! Halljuk!) Magyarország ministerelnökének jó volna ily eseteket meghallgatni, mert ez egész Magyar­országra nézve szégyen és mikor Magyarország királyáról van szó, akkor első sorban a magyar méltóságok legnagyobbjának kötelessége a fölött őrködni. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Harmadízben az a Hőimnek nevű tiszt a vendéglőben a magyar királyról oly szavakkal nyilatkozott, melyeket én itt nem ismételhetek, minek következtében több jelenlévő megyei tisztviselő megfogta, kardjáról a bojtot letépte és őt a vendéglőből kidobta. (Mozgás.) A vizs­gálat megindult, ezen katonatisztet a katonai bíróság elítélte és ugyanakkor az összes katona­tiszteknek megtiltotta, hogy civilikkel, különösen megyei tisztviselőkkel érintkezzenek. Mi történt tovább? (Halljuk! Halljuk!) Azon ember, a kit felségsértés miatt elítélt a katonai bíróság, midőn büntetését kiállotta, úgy tudom, 600 frt kegydíjban részesült, míg az a férfiú, a ki nem szakította meg a civilekkel és megyei tisztviselőkkel való érintkezést a tár­sadalmi életben, katonai tiszti rangjától meg­fosztatott. (Mozgás.) Micsoda véleménynek kell a hadsereg keretében származni a magyar király felséges személyéről, ha azt látják, hogy az osztrák császárra mondott legkisebb sértő szóért az illetőt egész életén át üldözik és pályájától fosztják meg azt, a ki polgári egyénekkel társalog, míg az, a ki a magyar király személyét durván megsértette, kegydíjat húz, daczára annak, hogy kardbojtját viseli? (Élénk tetszés a bal- és szélső baloldalon.) De menjünk tovább, t. ház! (Halljuk! Halljuk !) Irányi Dániel t. képviselő úr azt kérdezi a minister úrtól: igaz-e, hogy nagyszámú ön-

Next

/
Thumbnails
Contents