Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.
Ülésnapok - 1887-563
5(53. országos ttlés 1891. október 2-2-éii, csütörtökön. 197 tes politicus meg nem teheti. (Zajos helyeslés a hal- és szélsőbalon. Nagy mozgás jobb felől.) Ez az én felfogásom; ez az én gondolkozásom. Meglehet, hogy hiba ; meglehet, hogy önök az én felfogásomat mosolyogják és nevetik, de ez így van; és ámbár annak idején ilyen rokonszenvvel önök sem viseltettek a minister Úr iránt; ma már ő a mentor; kell tehát, hogy neki tapsoljanak, sokszor ugratták is, mert erre is szükség van néha. (Derültség a bál- és szélső baloldalon.) Ha tehát valaki nekem igazságot nem ad abban a felfogásomban, hogy egy politicusnak még a formában is nagy és erős kötelességei vannak; és ezen formák iránti kötelességének kell, őt arra figyelmeztetnie, hogy szemben az ország közvéleményével példát szolgáltasson arra, hogy sokkal helyesebb visszavonulni, mint az emberek felfogását a politikai morál szempontjából megtéveszteni; mondom: ha valaki nekem ebben igazságot nem ad, én azt sajnálni fogom, de engem e felfogásomtól eltántorítani semmiféle cynicus mosolygás képes nem lesz. (Élénk tetszés a bal- és .szélső baloldalon.) És vájjon miként tette meg a t. minister úr ezt a lépést? Egyszer eg}~ közbeszólásra egyik beszédében azt mondta, hogy: kérem én nem az ellenzékről jöttem ide, hanem — a jobboldal szélére mutatva — innen. Hát vaj jon nem megfelel-e ezen felfogás annak az idézetnek, melyet az imént említettem, hogy t. i. ő észrevétlenül tudná átvezetni a pártot oda. Körutat kellett tehát tenni, de azt megmagyarázni meg sem kísérletté, hogy miért lépett ki a pártból, hanem egyszerűen párton kívüli álláspontjára helyezkedett, a honnan, ha a véderő vita közbe nem jön, se testének, se lelkének nem lett volna hova lennie, vagy ha meg nem könyörül rajta a volt belügyi államtitkár líra pozsonyi mandátummal, talán magának a ministerelnök úrnak beleegyezésével: akkor aligha nem mea'semmisíílés lett volna a mesterkedés vége. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ha azt hiszi a t. minister úr, • hogy ezen mesterkedést senki sem vette észre, akkor nagyon csalatkozik. Hiszen midőn a minister úr a kathedrát elhagyta és elfoglalta az igazságügyministeri széket, vájjon mire figyelmeztette a fiatalságot? Arra, hogy: »Legyetek következetesek, (Derültség bal felől.) mert ez a férfiúnak legbecsesebb tulajdonsága* ; igaz, gondola hihetőleg, hogy én ezt nem követem, de hiszen azért ülök a kathedrán.hogy az elméleti igazságokat hirdessem. (Élénk derültség a bal- és szélső haloldalon.) Denique nagy nehezen odajutott a t. minister úr, hogy régi álmait, igaz, hogy igen nagy áron, megvalósíthatta. S akkor a minister úrtól — a ki velünk szemben reménylem méltányolja azt a loyalis eljárást, melyet iránta tanúsítottunk, hogy t. i. hallgattunk a dolgokról, mert hittük és reméltük, hogy e formailag súlyos lépést eredményekkel fogja kárpótolni — mit tapasztaltunk ? A loyalitás legnagyob mértékét. Jött ugyanis az elkeresztelési vita s ebben — mert a minister ixr már nem volt képes valami meglepő, vagy pártját felvillanyozó dolgot, vagy még nagyobb okosságot mondani, mint a mit gr. Apponyi t. képviselőtársamtól hallott — odavetette a gyanúsítást, hogy hiszen »jól van, csak azután kint is ezt hirdesse az ellenzéke Jött a consuli bíráskodás, melynél a minister úr nem mellőzte a közvéleményt olyan ködös felfogások lehetőségére figyelmeztetni, hogy mi azzal gyanúsítjuk a koronát, miszerint oly tendenciákra törekszik, a melyek a közjogi elmosódások felé vezetik a nemzetet. Jött azután az úgynevezett szélbali szavazatok kikölcsönzésének insinuá tioja, a melyre nézve a minister úrtól felvilágosítás ezen kijelentést illetőleg nem történt, és csak utoljára találkoztunk azzal a tudatosan ferdítő kijelentéssel : kérem, én ezt úgy értettem, hogy szélbali jelszavak ne hangoztassanak, hanem mindenki világosan tudja, mire voksol; s erre nézve csak tegnap kaptam egy levelet a vidékről, a mely szerint a minister úr meglehetősen szélbali beszédet tartott az 1881-iki választások alkalmával, hogy ezzel is megnyerhesse a választók egy részét. (Mozgás jobbról.) Jöttek továbbá az úgynevezett »mellékes gondolatok«. Ez a kijelentés is phrasis, mely alatt minden érthető a világon. Ez az a loyalis eljárás, melyet a minister úr mások ellen gyakorol akkor, a mikor ő maga egy súlyos politikai megsebzésen keresztulmenve, a hatalom székébe ül és a mikor tudja, hogy neki már lefelé nincsen számolni valója, csak felfelé van keresni valója és ide áll és óriási tapsok közt kihívja a közvéleményt : »Nö hát, vívjuk már most meg a harczot«. Én, t. ház, ezekkel szemben, miután provocált a minister úr arra, hogy mondjam meg, mi az, a mit oda vitt a minister úr, némi kis számadással is tartozom. (Halljuk! Halljuk!) Elsőben is kijelentem, hogy reám nézve teljesen közömbös, hogy a minister úr azt, a mit itt vallott, oda vitte-e vagy sem; mert a történtek után, bármit beszéljen is ezentúl a minister úr, az reám nézve teljesen megbízhaílan, teljesen jelentőség nélküli (Mozgás jobbról.) fog maradni, mert nincsen kétség az iiánt, hogy kivéve oly kérdéseket, melyekben ingyen hazafiságot lehet prodacálni, a t. minister úr lesz az, a ki mindig minuendo fog licitálni. (Mozgás jobb felől. Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) De hát mindegy, a t. minister úr azt mondta: a mit itt vallott, azt oda is vitte. Mondott továbbá még mást is; mondotta jelesen azt,
