Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.
Ülésnapok - 1887-562
5G2. országos ülés 1891. október 20-án, kedden. jg3 mákba az évszázados közjogi viszályok után öntetett; de ha egyúttal azokat az érzelmi momentumokat, a melyekről, mint igen sok magánember életének legfontosabb phasisaiban, mint majdnem minden nemzet történelmének döntő pillanataiban s úgy a magyar nemzetnek is le kellett mondania; ha ezeket az érzelmi motívumokat nem eltagadni, nem elpalástolni, nem eldispntálni igyekszünk, hanem férfiasan elismerjük és azokkal szemben az értelmi motívumok erejét és a nyugodt akaratot és elhatározást állítjuk. (Élénk helyeslés és tetszés bal felől.) És, t. ház, ha valamely eljárás megérdemli a 67-iki kiegyezéssel való szédelgés nevét, épen az az eljárás az, melyet a t. igazságügyminister úr követ. Mert a t. minister úr, úgy látszik, nincsen teljesen tisztában a szédelgés fogalmával. Én azt gondolom, hogy szédelgés az, ha annak ellenkezőjét állítja, a mi tényleg megvan ; ha azt, a mi van, elpalástolni iparkodik bizonyos politikai czélok elérése végett. (Élénk helyeslés és tetszés bal felöl.) Én tehát politikai szédelgésnek azt tartom, hogy nem tudom micsoda politikai czélokból elpalástoljuk azt, hogy a mi lemondás, az csakugyan lemondás; hogyha nem arra az egyenes útra lépünk, hogy ezt beismerjük, de azért a lemondás szükségességének okait a nemzet előtt meggyőzőleg kifejtjük. (Élénk helyeslés bal felöl.) Politikai szédelgésnek tartom azt például, ha egy minister magát a nagy reformok ministereként állítja oda (Élénk tetszés és derültség bal felől.) és pozsonyi levelében a pártokat összmííködésre hívja fel;s mihelyt ez a felhívás nem biztosította neki azt a hatalmi állást a cabinetben, melyet az általunk nyújtott és általa szívesen el is fogadott kiváltságos helyzet alapján elérni remélt : akkor egyszerre a szabadelvű párt solidaritási eszményének karjaiba veti magát és egyszerre imparlamentarisnak akarja nyilvánítani és magyarázni azon tényeknek a bekövetkezését, melyeket addig, míg növekedő súlyának befolyását ezen úton remélte elérhetni, a parlamentarismus igaz alapelveinek kiegészítő részeként hirdetett. (Élénk helyeslés és zajos tetszés bal felől.) Politikai szédelgésnek nevezem azt, hogy ha egy minister mindenféle alkalommal ismételten az általa részben eltűrt utólagos pártállásfoglalása és állása által szentesített, részint általa initiált lemondásokat az 1867 ben is biztosított nemzeti jogoknak integritásáról; ha ezt az egyezkedési politikát, a mely a nemzet önálló életének mindig több és több momentumát akarja önálló intézkedési jogköréből kivonni ; ha ezt a gyenge, alkudozó politikát a nemzeti erő nyilvánulásaként, a nemzeti önbizalom jeleként akarja feltüntetni. (Zajos tetszés és éljenzés a baloldalon.) Politikai szédelgésnek tekintem én azt, t. ház, hogyha egy minister, mint a legmagasztosabb liberális eszméknek, mint különösen a bírói függetlenség eszméjének képviselője lép a cabinetbe (Derültség bal felöl.) és azután — a mint azt ő tegnap maga is bevallotta — a honvédelmi minister úrnak egy biliét doux-ja elég arra, hogy őt egy bírónak adandó intésre rábírja. (Zajos tetszés. Úgy van! a baloldalon.) Es, t. ház, valamint az ilyen politikai mííkifejezések, mint a minő a szédelgés, néha veszedelmesek a mondóra is, mert kétélű fegyvert képeznek: úgy a parabolákban is, bármily fényesek és szépek is legyenek azok. rejlik néha hasonló veszély. A t. minister úr beszéde befejezéseként — és engedje meg, hogy én őt e tekintetben kövessem — igen mulattató és tanulságos adomát mondott el, a melyet Macaulaytól kölcsönzött. Beszélt arról a kétes megjelenésű gyanús alakról — eleinte azt hittem, hogy ezzel czéloz rám, de köszönettel tartozom neki, hogy az aranyműves szeaiélyében ezélzott rám — beszélt arról az aranyművesről, a ki midőn gyanús eredetű nemes fémtárgyakat hoznak neki, a melyek rá azon benyomást teszik, hogy lopott egyházi vagyonból származnak, korántsem nyúl azokhoz saját kezével, hanem fogóval veszi kézbe, beolvasztja és miután beolvasztotta, azt mondja segédeinek; No lám! nem nyúltam egyházi vagyonhoz és mégis megkaptam azt a polgári nyereséget, a melyet ezen az úton el lehet érni. Azt mondja a t. minister űr: ez az aranyműves a parabolában engem tüntet fel az ő szemei előtt. Szilágyi Dezső igazságügyminister: Okoskodását! (Élénk derültség.) Gr, Apponyi Albert: A minister úr közbeszól, hogy az nem én vagyok, hanem okoskodásom. Itt köztünk egy kis különbség van, mert én okoskodásommal egy és ugyanaz vagyok, (Élénk tetszés a bal- és szélsőbalon.) én identificálorn magamat okoskodásommal, (Nagy tetszés, derültség és taps a bal- és szélsőbalon.) de megengedem, hogy a t. minister úrnak egyik kiváló tulajdonsága az, hogy ő nem mindig szokta magát identificalni okoskodásával, (Zajos tetszés és taps bal felöl.) valamint legyen szíves nekem elhinni, hogy midőn azokban az okoskodásokban gyönyörködünk, nem mindig a bennük rejlő belső erőt bámuljuk annyira, mint inkább a nagy athletát, a nagy gladiátort, a nagy bűvészt, a ki papiér-maché golyókat emel és el akarja hitetni a közönséggel, hogy nem tudom hány száz kilós súlyokkal dobálózik. (Élénk derültség és tetszés a bal- r és szélsőbalon.) T. képviselőház! Én volnék tehát az az aranyműves, a ki a függetlenségi eszméket megveszi, fogóval megfogja, úgy, hogy tehát nem
