Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-562

582. országos ülés 1891. ©itéberli26-áii, kedden. 171 mánynak nincs képessége keresztülvinni; akarata volna, időközben odajutott, hogy — mint később állítá — már korábban sem volt akarata. Mit jelent tehát a mindinkább növekedő befolyás egy ellenzék, párt, egy ellenzéki vezér részéről'? Ez egy parlamenti helyzet. Jelenti azt, hogy oly módon akart a reformnak létesítésére befolyni és abban részt venni, hogy a reformnak a kezdeményezésében, coneipiálásában és annak keresztülvitelében mindinkább döntő befolyást akart elérni; akarta ezt tenni nem ágy, hogy oda tartozzék, a hol ezen reformnak természetes keresztíílvivői vannak : a párthoz és kormányhoz; hanem más párt éléről a kormány kezdeményezésére, conceptiojára döntő befolyást akart gyakorolni. Meg is magyarázza, hogy miért. Ez a befolyás lett volna hívatva pótolni azt a támogatást, a mely támogatás állítása szerint ezen párt némely elemében hiányzott. Ez a támogatás és növekvő befolyás akart bejönni, mint egy jogosult parlamenti befolyás a kormány elhatározására és cselekvésére. Ez azt kívánta, hogy a kormány a refoimmű eoneipiálásánál és keresztülvitelénél ne úgy járton el, mint egy parlamenti kormány kötelessége, hogy közös és solidaris működésben legyen a párt és kormány, hanem hogy a kor mány kétfelé támaszkodjék, azokra : kiket e pártban objeetiv elemeknek méltóztatik nevezni és koronként gyöngéd szemrehányással illetni ; és azokra, kik kívül állanak, az ő vezérlete alatt, nem a pártkötelékbe tartozva és mégis a pártnál nagyobb befolyást igényelve a kormány conceptiojára és annak keresztülvitelére. (Úgy van! Úgy van! Élénk tetszés jobb felöl.) Hiszen nem a kormány akarta a képviselő urat, mint méltóztatik mondani, eszközül felhasználni, hanem a képviselő úr hozta magát oly helyzetbe, mely a parlamenti rendszer correct elvei szerint tökéletesen tarthatatlan volt. (Úgy van ! Úgy van! jobb /eZó7.)Praetensioi olyanok voltak, minőket egyetlen, pártja iránt őszinte kormány sem elégíthet ki; a minőket — ha komolyan táplálta őket, a miben nincs okom kétkedni — csak akkor lehetett volna megvalósítani, ha itt a párt kettészakadása és új pártalakulás idéztetik elő. (Úgy van! XJgy van! jobb felöl.) Csak az esetben állt volna elő a correct situatio, melyben a kormánynak azokra kellett volna támaszkodnia, kiket a t. képviselő úr a reform hívatott támogatóinak tartott : t. i. bizonyos nem definiált objeetiv elemekre itt és ő reájuk kívülről. Ezt pedig a kormány helyesen csak úgy tehette volna, ha lemond e párt vezetéséről, mi közben az még együtt van. Mert oly kormány, mely nem pártjára támaszkodik, mely eonceptioit nem azzal solidarisan viszi keresztül: a parlamenti rendszerbe nem illik ; annak vagy el kell mennie pártjától, vagy pártválságot kell előidéznie, hogy megfelelő új pártalakulás létesüljön, (Élénk helyeslés és tetszés jobb felöl.) De a képviselő úr — úgymond — sem az egyiket, sem a másikat nem akarta; ő kivííl akart maradni és mégis politikai társaságnak nevezve e pártot, annak kültagja akart lenni. (Élénk derültség és tetszés jobbról.) Gr. Apponyi Albert: Nem, sem kül-, sem beltagja. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Szilágyi Dezső igazságügyminister: Osztozni akart a virágzó üzletnek hitt nyereségében, felelősség nélkül. (Zajos tetszés jobbról. Élénk ellenmondás balról.) Hát mire való utólag ez a kesergés, mire való ez a szomorkodás. .... Gr. Apponyi Albert: Dehogy! Szilágyi Dezső igazságügyminister: . . . . ez a panaszkodás, hogy őt eszközül használták fel? (Élénk tetszés jobb felöl.) Hiszen ö maga hozta magát oly incorrect parlamenti situatioba a reformművel szemben, melyről azt mondta, hogy az objeetiv szempontnak kell állania mindenek felett, azt semmi subjectiv pártmomentummal összekötni nem szabad. És mégis, mint rámutattam, viselete az ellenkezőt tanúsítja és megvan benne az az őszinteség, hogy ne mondjam, naivság, hogy Jászberényben ezt meg is magyarázta. De, t. ház, vájjon a pozsonyi levél, a melyre ő hivatkozik és méltán hivatkozik, az a pozsonyi levél volt-e az, melynek alapján ő ezt az eljárást követte ? Hát, t. ház, mit mondok én ott 1 T. képviselőtársam egészen helyesen, correcte olvasta fel, de tán megengedi, hogy megint felolvassam. (Olvassa): »A képviseleti kormányforma pártokat feltételez, és ezekre épített éber ellenőrzést, valamint versengést az ország szükségei és érdekei szempontjából kívánatos politika érvényesítésében. De ez még nem minden. Ehhez az is megkívántatik, hogy a pártok egyes jelentékeny kérdésekben felismerjék a közös tért, melyre való együttes működés ezek érdekében kívánatos és szükséges. Azt megkeresni, arra ha más oldalról készség mutatkozik, rálépni sem a szabadelvű párt, sem a kormány készségén nem fog múlni.« Ez a helyes, ez a correct parlamenti felfogás; de a mit a t. képviselő úr kívánt, az a parlamentarismus felforgatása, az nem egyéb, mint összejátszás agy lappangó fusióra, (ügy van ! Úgy van! jobb felöl. Mozgás a baloldalon.) a melyre felhívást a pozsonyi levél nem tartalmaz. (Élénk helyeslés jobb felöl. Zaj a baloldalon.) Mert a közreműködés a pártok közt nem annyit jelent, hogy egy szembenálló és ellenzéki párt a maga mindinkább érvényesülő befolyását mint éket bocsássa be a másik pártba és a parlamenti kormányzás alapfeltételeit, a pártnak és a kormánynak egyöntetű és egyetértő eljárását reform23*