Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-562

166 562> országos ülés 1891. október 20-án, kedden. bocsánatot kérek, ha constatalom, ez alkalommal ellentétben előbbi beszédével, ugyancsak meglátszott, hogy az csak kibeszélési beszéd volt. — szólott véd- és daezszövetségről köztünk és t. szomszédaink között. Engedelmet kérek, de akkor a t. minister úr sokkal többet tud nálunk a mi benső, vagy pártközi viszonyainkról. (Derültség bal felöl.) Ha beszélnek is szövetségről, azon épen a t. kormány csodálkozbatik legkevésbbé, mikor nyíltan hirdetik országvilág előtt, hogy ezt a pártot ki kell irtani mindenáron. Vájjon azt kívánják, hogy mi olyan szövetséget keressünk, a mely az önök erejét gyarapítsa, hogy annál jobban gyengítsük önmaguükat? Szóval, a t. pénzügyminister úr ma oly dolgokról beszélt, a melyekről mi semmit sem tudunk. Egy dologról biztosíthatom őt és bár t. elvbarátaimmal e tekintetben nem érintkezhettem és így csak a magam nevében szólhatok, de meg vagyok ról,. győződve, hogy t. elvbarátaim nézetét is tolmácsolom és ez az, hogy oly természetű szövetségre senki sem gondol, a mely, nem mondom, hogy csorbílhatná, de még csak feszélyezhetné is azt az elvi álláspontot, a melytől ezen párt tágítani soha sem fog. (Helyeslés bal felől.) Véd- és daczszövetségről tehát nem lehet szó. Lehet talán védszövetségről, a mennyiben védekezni akarunk azon irtóháború ellen, a melylyel önök minket fenyegetnek és azt hiszem, hogy a t. kormánypárt csak természetesnek fogja találni, hogy mi nem fogunk egyesülni senkivel oly czélból, hogy önöket tegyük abba a helyzetbe, hogy minket kiirtsanak s nem hiszem azt sem, hogy t. szomszédjaink ily czélból szövetkezzenek önökkel. Egy más dologról is beszélt a t. minister úr, melyhez; nekem semmi közöm és ezt csak puszta parlamentaris discursusnak tekintem. De csodálkozom azon, hogy oly nagy dolgot csinál abból, hogy a t. mérsékelt ellenzék most a »nemzeti párt« czímét veszi fel és ezt úgy fogja fel, mintha ez elkobzása volna a »nemzeti« czímnek s mintha ez azt jelentené, hogy a ki nem tartozik e párthoz, az már nemzetietlen. Megvallom, én ennek a dolognak oly nagy fontosságot nem tulajdonítok, mert részemről alig ismerek parlamentaris országot, a hol ilyen »nemzeti párt« ne léteznék. Van ilyen Olasz-, van NémeTörszágban és más országokban is. S óhajtom, s mint magyar ember csak örülni tudnék annak, ha ez a párt a nevének minél inkább meg fog felelni. Fog-e, vagy sem, azt ma még senki se tudja; de óhajtanunk kell, és nincs is okunk rá, az eddigiek alapján abban kételkedni. De hogy magában véve a czím még nem jelent semmit, azt legjobban a t. képviselő urak a tiiisó oldalon bizonyították be. (Mosgás jobb felöl.) Mi akkor is nagyon örültünk, a mikor önök a I »szabadelvű« ezímet vették fel, mert valósággal hittük, hogy, mellőzve a közjogi kérdéseket, legalább a belügyi kérdésekben valóban szabadelvűek lesznek. Fájdalom, a tények igazolták, hogy önök azt a ezímet csak usurpálták. (Igaz! Úgy van! helyeslés a szélsőbalon. Ellenmondás jobb felől.) De ne csináljunk ebből olyan nagy kérdést! ítéljük meg a kormányokat és pártokat a tények után s azok szerint becsüljük meg. (Helyeslés bal felől.) Ennyit akartam mellékesen megjegyezni. Felszólalásom főtárgya az volt, hogy tiltakozzam a pénzügyminister úr azon föltevése ellen, mintha itt komolyan foglalkoznánk azzal, vagy épen előre megállapított terv lett volna az, hogy a költségvetést agyonbeszéljük. (Igaz! Úgy van! a ssélsö baloldalon.) Almásy Sándor: Ezt csak a kormánypárti lapok találták ki s hirdették. (Ellenmondások jobb felöl. Úgy van! a ssélsö baloldalon.) Elnök; T. ház! A 2. §-hoz senki sincs feljegyezve. Madarász József: B. Kaas Ivor! B. Kaas lvor: T. ház! (Halljuk! Halljuk !) Minthogy az igazságügyminister úrn ik általunk várva várt beszéde késik, (Derültség a szélső baloldalon.) kénytelen vagyok az időt beszédemmel betölteni, hogy a háznak figyelmét e közben foglalkoztassam. (Halljuk! Halljuk!) Hogy thémát beszédemhez keresnem nem kell, azt a ministerelnök úrnak köszönhetem. (Halljuk! Halljuk!) A ministerelnök úr ugyanis tegnapi beszédében reflectálni volt kegyes szavaimra és ismét előhozta a delegatiók intézményét. A delegatiok intézményének értéke fölött a, vélemények igen különbözők lehetnek; sőt az is megtörtént, hogy egy magyar ministerelnök : gróf Andrássy Gyula a delegatiókat minta-intézinéiiynek nevezte (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) és a delegatio dicsőítésébe odáig ment, hogy azt oly intézménynek merészelte mondani, a melyet még más országok utánozni is fognak. De ez nem történt meg idáig és talán azért nem, mert az eredmények, a melyeket ezen delegatiok felmutattak, egyáltalán nem csábítók. (Igaz! Úgy van! a bal- és ssélsö baloldalon. Zaj a jobboldalon. Halljiik! Halljuk!) A delegatioknak egész működése egyébre nem terjed ki, mint a hadügyi budgetnek évről-évre való tetemes felemelésére (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) és feltétlen megadására mindannak, a mit a katonai körök akár a szárazföldi hadsereg, akár a tengerészet számára igényűi állítottak fel. De én ezért nem teszek szemrehányást a delegatioknak, mert az európai helyzet magával hozta, hogy a had-