Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.
Ülésnapok - 1887-561
661. orszílgos ülés 1891. október 19-én, hétfCn. 137 tént volna. (Derültség bal felöl) Ha nem abból történt, akkor azon feltevésnek nyitnak kaput, hogy ilyen terv csakugyan lappang a szokatlanul hosszá időre terjedő indemnitás alatt. (Tetszés. Úgy van! a baloldalon.) Ezzel szemben pedig én azt állítom, hogy az országgyűlésnek jóval természetes befejezésének bekövetkezése előtti feloszlatása és pedig oly módon, hogy az országgyűlés ne felelhessen meg egyik természetszerű feladatának, a költségvetés megállapításának; ilyen feloszlatás, minden objeetiv indok nélkül, csupán a kormány kényelmének szempontjából, ha ez így történnék: a helyes parlamentaris eljárás szempontjából elítélendő legnagyobb politikai frivolitás lenne. (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és szélső baloldalon.) Egyébként, t. képviselőház, a vitában nem mindennapi érdekeltségű tünetek és jelenségek mutatkoznak. (Halljuk! Halljuk!) Abból a nagy offensivából, a melyre az igen t. igazságügyminister úr tegnapelőtti beszédében felhívott, abból a nagy offensivából, a melynek kellő formában való elfogadására, készen állunk mindenkor és elkészültünk különösen most, abból a nagy offensivából édes keveset láttunk. (Felkiáltások a baloldalról: Pulszky Kát oly!) Pulszky Károly képviselő úr beszéde, melyet én, gondolom, teljes elismeréssel méltattam, tartalmas és érdekes volt, de annak a nagy offensivának és az arra vágyódó szellemnek abban nyomát sem láttuk. Úgy látszik, hogy ez az igen t. igazságügyminister úr privilégiumát képezi. (Derültség a baloldalon.) De láttunk egyéb jelenségeket a napokban, melyek nem mindennapi élvezetet szereztek annak, a ki a politikai élet harczaiban meg tudja óvni azt a bizonyos derűit philosofiaí világnézletet, mely szereti a lélektani tüneteket is tanulmányozni és az eseményekben rejlő humort is méltányolja. (Halljuk! a baloldalon.) És megvallom, e derűit pillanatokat nekünk leginkább a ministeri padokról történt felszólalások szolgáltatták. Alig néhány nappal azelőtt a kereskedelmi minister úr, kinek éleleméit különben mindig méltányoltam, egy — megvallom őszintén — igen nagy bakklövése iránt interpelláltatván, erre adott válaszában az álmélkodó közönségnek előadta. Logy mily titáni liarczokat vív ő évek óta önmagával, hogy minden subjectiv érzet előrenyomulását, az egyéni önérzet íúlfejlodését önmagában legyőzze. És e bepillantásnak, melyet a kereskedelmi minister úr egyéni életébe nyertünk, következménye általános elszörnyűködés volt azon, hogy mi történnék már most, ha a minister úr e titáni harezokat nem vívná maga ellen (Derültség a baloldalon.) és azok a tendentiák vennének rajta erőt, melyek ellen ő oly hősiesen és mint alkalmasint hiszi, oly eredméKÉPVH. NAPLÓ. 1887—92. XXVII. KÖTET. nyesen küzd, (Zajos derültség a baloldalon.) De alig hangzott el a csudálkozás, melyet a kereskedelmi minister úr e szerénység! díjért való pályázata (Derültség bal felől.) idézett elő, az ő közvetlen szomszédját nem engedték nyugodni a kereskedelmi minister úr e téren szerzett babérai (Derültség a baloldalon.) és tegnap az igazságügyi minister úr pályázott a kereskedelmi minister úrral szemben, hogy ő e házban a legszerényebb ember. (Zajos derültség és taps a bal- és szélsőbalon.) És, t. ház, annyiban alaposabban járt el, mint a kereskedelmi minister úr, a mennyiben ő nemcsak a lélektani önvallomások terén maradt, hanem azokhoz rögtön bizonyítékot is szolgáltatott. Ugyanabban a beszédben azt hallottuk tőle, hogy: »Kérem ! az úr is beszélt egyházpolitikai kérdésekről; de a mit abban igazat mondott, azt sokkal jobban elmondtam én az úr előtt!« (Derültség bal felől.) »Az urak igenis csináltak közigazgatási politikát, de hisz az urak e téren nem tudtak semmit, a mit tudnak, mind tőlem tanulták és ahhoz egy eszmét se tudtak hozzáadni.« (Zajos derültség a baloldalon.) És mindenki, a ki a t. igazságügyi ministerrel ugyanabban a pártban ugyanazon ügyekért együttesen küzdeni szerencsés volt — s a túloldalon sokan lesznek, kik az én tapasztalataimat most e két esztendő óta nyert saját tapasztalataik nyomán megerősíthetik — élvezhette azt, midőn tulajdon elvbarátainak valamely ügyben történt felszólalásai megbeszélés tárgya voltak és a t. minister úr olympusi mosolylyal azt szokta mondani: »Majd megmagyarázom én !« (Hosszantartó zajos derültség balról.) Hát ezek tisztán emberi momentumok; én ezeknek ecsetelésébe igazán csak pihenőül bocsátkoztam. Mert szükséges néha az általánosabb világnézlet derültebb országaiba is menekülni a politikai küzdelmek keserűségei elől. Kénytelen vagyok azonban megint az actualis politika kevésbbé kedélyes terére viaszatérni és azt mondani, hogy ha az én felfogásom szerint nem egészen meggyőzőnek mutatkozott a t. igazságügyminister úr annak bizonyítása körűi, hogy az igénytelenségnek és szerénységnek díja őt illethetné meg: hasonlíthatatlan politikai vakmerőséget tanúsított minapi fölszólalása és azon tárgyaknak kiszemelése által, melyek annak tartalma voltak. A t. igazságügyminister úr kifogásolja és bonczkés alá veszi azt a magatartást, melyet úgy én, mint t. elvbarátaim a közigazgatási reform tárgyalása alatt követtünk. A t. igazságügyminister úr arra érzi magát indítottnak és feljogosítottnak, hogy ezen eljárásunk motívumait is kutassa, hogy attól megtagadja az objeetivitást, hogy indiciumot keressen arra, miszerint minket itt is subjectiv okok vezéreltek. 18
