Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-561

561. országos ülés 1891. október 19-én, hétfőn. 133 melynek részletei a közvélemény szemei előtt ' ma már nem állanak többé: e házban tekintélyes férfiak olyat állítanak, hogy az illető esetekben a kellő intézkedés nem történt volna meg. Az úgynevezett katonai botrányok közííl az, mely e házban és azon kívííl az országban a legnagyobb feltűnést keltette, kétségtelenül a Janszky-ügy volt és ezt is azok közé sorolta legújabban a mérsékelt ellenzék t, vezére, a melyre nézve illetékes helyen a nemzetnek soha megfelelő elégtételt nem adtak. A mérsékelt ellenzék t. vezére annak idején nem így fogta fel a dolgot, mert a Janszky-ügy tárgyalásakor az 1886. évi október tl-iki ülésben következőket mondja: »De midőn a legilletékesebb helyről azon aggodalmak, melyek conflictus előidézésére vezettek, el lettek oszlatva, akkor annak folytatása szükségét nem látom; ha pedig szükség nincs, a legnagyobb politikai hibának tartom.« Midőn ily kijelentést tett a t. képviselő úr, nem kételkedem, hogy akkor igenis volt oka meggyőződni, hogy a nemzetnek a megfelelő elégtételt ez esetben megadták. A t. ellenzék programmjának egy másik pontja tökéletesen eonformis azokkal, a miket más alkalmakkor az egyházpolitikai térre nézve mondottak. De itt a vezér azután egy vádat kovácsol az e kormány és e párt által legközelebb követett egyházpolitika ellen, következőket mondván; »Eomokat az egész soron, sikertelen kezdemények előidézését, bonyodalmakat, melyekből kibonyohílni nem lehet; hogy csak egyet említsek, egyházpolitikai téren oly bonyodalmat idéztek elő, melyből az állami tekintély compromittálása s beláthatatlan nagy zavarok előidézése nélkül nem tudnak kibonyolódni*. Az egyházpolitika terén, a jelen cabinet munkálkodása alatt egy kérdés volt, melynek rendezése initialtatott, bizonyos bajok észlelése következtében az illető szakminister által és mely itt élénk megvitatás tárgyát képezte. Ez az ú. n. elkeresztelési kérdés volt. Ha tehát nem csalódom, erre vonatkozik az imént felolvasott azon passus, melyben a t. képviselő úr azt mondja, hogy könnyelmtíen fel lettek bolygatva oly kérdések, melyekre nézve megoldás most nincs az államtekintély compromittálása nélkül. Azért, azt hiszem, tökéletesen elegendő, ha felolvasom azon kijelentését, mely erre vonatkozó nézetét, azt hiszem, minden kétséget kizárólag, mikor e kérdés a ház által tárgyaltatott, teljesen kifejezte. »Nem inhaereálok, t. ház, ennél a pontnál, mert más dolog az elvi álláspontnak megjelölése s azután más dolog annak a megítélése, vájjon az ember ezen elvi álláspontnak gyakorlati érvényesítését és életbeléptetését egy adott időpontban czélszeríínek, politikailag helyesnek, okosnak tartja-e? Ls akkor azután ugyanazzal az őszinteséggel, a melylyel elvi álláspontomat megjelöltem, kifejezem azt is, hogy én ez idő szerint lehetetlenségnek tartom azt, hogy az 1868 : LIII. tcz. 12. §-ának intézkedése módosítás alá kerüljön; ezt sem a magam részéről javasolni nem fognám, sem hogyha az más oldalról javaslatba hozatnék, ma nem pártolhatnám. Mert ha — egész tisztelettel legyen mondva — tévedésnek tartom is a haza polgárai egy nagy részének ragaszkodását a törvény ezen intézkedéseihez, ha nem is ismerem el azon aggodalmak alaposságát, melyek annak módosításához fűződnek, maga az a tény, hogy az ország lakosainak egy nagy része a már meglevő és 22 esztendő óta érvényben levő alaptörvényben önmagára nézve biztosítékot lát, annak módosításában a viszály veszedelmét látná, a módosítás által magát megtámadottnak tartaná, maga ez a tény, gondolom, minden politicus előtt, a ki az ország belbékéjét saját elvi álláspontjának minden áron való érvényesítése fölé helyezi: addig, míg ez a felfogás tart, oly súlylyal bír, hogyha ellentétes elvi meggyőződésem van is, a fennálló törvénynek módosítását ilyen körülmények közt nem javasolhatnám.« Az illető ministeri rendeletnek, a kormány álláspontja, intentioja az volt, hogy az 18G8 : LIII. tcz. határozmányainak érvényt szerezzen. A vita tárgya az volt, vájjon módosíttassék-e a törvény, vagy sem? A cabinet és a párt oda concludált, hogy a módosításra jelenleg sem szükség, sem annak helye nincs, A t. képviselő úr maga elismerte akkor, hogy az adott viszonyok közt ez a kérdés helyes felfogása, t. i. ragaszkodás a fennálló törvényhez; ma pedig azt veti szemünkre, hogy oly egyházi bonyodalom vettetett fel, a melyet az állami tekintély csorbítása nélkül többé nem lehet megoldani. Végre rátérek — csak röviden véve igénybe már a t. ház figyelmét (Ralijuk! Halljuk!) — a t. képviselő úr programmjának leglényegesebb, legfontosabb, a többit mind magába felölelő részéhez, hogy t. i. működésének és működésüknek alapját mindig a magyar nemzeti érdekeknek érvényesítése képezte. Nagy figyelemmel hallgattam, olvastam és tanulmányoztam beszédét. Megvallom, találtam benne az úgynevezett nemzeti aspiratioknak igen gyönyörű, *zép szavakban való előadását; találtam egész sorát a jelszavaknak, a melyek kétség kívül igen szépen fejeznek ki oly érzéseket, a melyek országszerte minden magyar ember keblében megvannak; de azt hiszem, hogy akkor, mikor politikai programra felállításáról van szó, a jelszavak nem elegendők. A jelszavaknak és eszméknek pusztán szépségükben és kedélyre, való hatásuk' ban feltüntetése, az eszméknek fejtegetése akkor