Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-561

13? 501. országos ülés 1891. október 19-én, hétfőn. elmondja, mit tart szükségesnek. »Készek vagyunk tehát — így folytarja — a monarchia biztonságára szükséges áldozatokat meghozni, gondosan ügyelvén azonban arra is, hogy a valódi szükség határain tál ne menjünk és hogy a kívánt eredményt — ez intézkedések czélszerűsége folytán — a honpolgároknak legkisebb inegterheltetésével érjük el.« Azután átmegy a pénzügyi egyezményre Horvát-Szlavonországgal. Tehát ez és csakis ez az, a mit akkor a mérsékelt ellenzék t. vezére szükségesnek látott, hogy az országgyűlés, a törvényhozás a Felségnek figyelmébe ajánljon ezen kérdésben, ezen intézményre nézve, mint szükségest, a melynek megfelelni köteles a törvényhozás. Tehát akkor még egyáltalában nem volt szó arról, hogy a közös hadsereg a nemzeti aspiratioknak megfelelő' módon kifejlesztessék; nem volt sző arról, mily égető szükség, hogy ezen közös hadsereg intézménye, szervezete bizonyos irányokban, bizonyos postulatumoknak és aspiratioknak megfelelőleg átalakíttassák. Mert hogy azóta nem valami kicsi dolgot kívánt ez irányhan a t. mérsékelt ellenzék, azt, úgy hiszem, bőven tapasztalhattak azon nagy apparátusból, a melylye[ ezen kérdéseket a véderő vita alatt és azóta folytonosan mint a nemzet egész életére kiható nagyfontosságúakat hangoztatta. Á most felállított programmnak két pontját teljesen hiába keresem a t. mérsékelt ellenzék akkori válaszfelíratában. Az egyik tudniillik az, a mely mindjárt a postulatumok élén áll most; a mi egyrészt a külön magyar udvartartásra vonatkozik és másrészt az, a mi külföldi képviseltetésünkben a magyar államiság külső megjelenésében kellő érvényesítésére nézve ma, mint fontos és politikailag actualis megvalósítandó czél jelöltetik ki. Nem akarom kicsinyelni az ilyen czímereknek, lobogóknak és a consulatusokon levő feliratoknak nagy fontosságát, becsét, mert nagyon jól tudom, hogy formai kicsiségekkel is sérthetők nagy érdekek. Megvallom azonban, nem bírók nóvumot felfedezni abban, a mit a legújabb programúiban erre nézve hallottunk; mert talán nem a mérsékelt ellenzék padjairól hallottuk ugyan először kívánva, követelve, fejtegetve, majd szemrehányásokká és sérelmekké átgyúrva ezen kérdéseket, hanem hallottuk t. szomszédainktól, a kiknek közjogi álláspontjából önként következik, hogy erre igen nagy súlyt helyeznek. A harmadik és igen fontos kérdéssel, tudniillik a hadsereg kérdésével már foglalkoztam ugyan, de mikor ezen nagyfontosságú kérdés itt, mint programmpont ismét felvettetik, lehetetlen nem reflectálnom reá újból. Tökéletesen belátom, hogy semmiféle változtatás a t. képviselő úrnak és pártjának mai álláspontja és a közt, melyet . a véderő vita alkalmával elfoglalt, nincs ; de épen azért, mert akkor is cardinalisan ellenkező nézeten voltam, kénytelen vagyok most röviden j ismételni nézetemet, melyet akkor a kellő idő! ben bőven kifejtettem. Azt, hogy a véderő intézménye közös: a j t. túloldal azon része sem támadja meg. A kér! dés tehát csak az, hogy a közös hadseregen I belül mennyiben lehet megvalósítani azt, a mi | ott, mint megvalósítandó programmpont állíttatik ; fel: a nemzeti jellegnek teljes érvényesülését | a közös hadseregnek magyar részében. Már ha közös és egj az a hadsereg, akkor eo ipso nemcsak a magyar nemzeti jellegnek kell a közös hadsereg egyik részében érvényesülnie, de az osztrák állam nemzeti jellegének ia érvényesülnie kell a hadsereg másik felében és akkor I kétségkívül oda jutunk, hogy az intézménynek két annyira különböző részét fejlesztjük ki, melyek együttvéve, ha külsőleg közösnek nevezhetők is és ha külső szervezetükben egységes hadsereg gyanánt tüntethetők is fel, senki sem fogja józanul azt állíthatni, hogy valósággal egységes és közös intézményt képeznek. Ebben azután én igenis az 1867-iki kiegyezés szellemének és betűjének ellenkezőjét látnám. Azt, hogy mi nem egy közös hadsereget tartanánk fel, hogy a monarchia két államának nem volna közös hadserege, hanem volna annak két hadserege, mely külsőleg egységes legfőbb vezetés alá van helyezve. De a hadsereg kérdésével kapcsolatosan, a mely kérdésnek olynemtí fejtegetése, mint az új programmban foglaltatik, sem alkalmas nagy lelkesedést kelteni a nemzetben. — és ezt a tóioldalon ép oly jól tudják, mint ezen a padokon — nem mulasztotta el az ellenzék egyik részének t. vezére azon eseteket is felsorolni, a melyek kétségen kívül mindig bizonyos érzelmeket szoktak hullámzásba hozni ez országban, midőn azt mondja, hogy (olvassa): » Mindenek előtt és mindenek fölött azonban mindenkor erélyesen felszólaltunk azon sérelmes esetekkel szemben, melyeknek egész sorozata merült tel a Seemaun-ügytől a Janszky-ügyön keresztül a legújabb Uselác és Jellasics-ügyig« és ezen esetek felemlítése után abban concludál, hogy (olvassa): »És, t. ház, erre nézve a sérelem nem az, hogy egyes egyének — és hinni akarom, hogy csak egyes egyének teszik ezt — itt-ott vétenek e szempont ellen, hanem az a sérelem, hogy oly vétségekkel szemben illetékes helyen soha a nemzetnek megtelelő elégtételt nem adnak*. Felolvastam e sorokat, t. ház, mert nem i tartom méltányosnak és igazságosnak, hogy vaí laki egy ügyben, a mely több év előtt történt és melynek annak idején nagy háttere volt, de a