Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-561

126 &01. orazítsros ölés 1891. október 19-én, hétfői). jognak legnagyobb vívmánya. Tudjuk azt nagyon jól, hogy nálunk is, másutt is a budget, illetőleg az adók, pauschalis összegben lettek megszavazva. Senki sem gondolt azzal, hogy a kormány mit tesz. Miután ez a eontrol és a gazdálkodás szempontjából nem volt elégséges, behozatott a részletes megszavazás és ez egy évről egy évre történik épen abból az indokból, hogy fölösleges kiadások ne történjenek. Fia már most az 1892. évi költségvetés ugyanaz volna, mint az 1891. évi, még akkor is részletesen kellene azt megszavazni, mert nem lehet tudni, hogy a törvényhozás meg akarja-e szavazni az egész költségvetést? De a complieatio épen abból áll, hogy az 1892-iki költségvetés nem felel meg az 1891-ikinek, igen lényeges növekedés van úgy a bevételeknél, mint a kiadásoknál. Gondolom, a t. igazságügyminister úr tárczája is egy pár százezer forintnyi növekedést mutat fel a kir. tábláknál és törvényszékeknél, azt hiszem, 400.000 frt az összeg. Ez azt jelenti, hogy ezeket az új kiadásokat január 8-tól kell folyóvá tenni. Ha már most az 1892-iki költségvetésre adtunk felhatalmazást, nagyon természetes, hogy nem lehet a kiadásokat az 1892-iki költségvetés keretében eszközölni. Ez pedig a kormányzat hátrányára van: ha pedig ezen felhatalmazás alapján az 1892. évi költségvetést effectuáljuk, ez azután világosan közjogi sérelem. (Felkiáltások jobb felől: Az nem lehet!) Vagy az egyik, vagya másik. Vagy kormányzati hátrány, vagy közjogi sérelem. Ezeket akartam arra a eontroversiára nézve elmondani, a mely köztem és az igazságügyminister úr között felmerült. És most méltóztassék megengedni, hogy áttérjek arra a eontroversiára, a mely közte és Apponyi Albert t. képviselőtársam között van. (Halljuk ! Halljuk !) A dolognak személyes részére refleetálni nem kívánok, hanem csak azokra a részekre, a melyek — mondhatnám — általános érdekííek. A t. igazságügyminister úr azzal támadott meg minket, hogy az államosítási, közigazgatási programm tulajdonképen nem a mi programmunk, annak ő volt a kezdeményezője, ő tanített minket arra és ő képviselte azt. Készséggel elismerem, hogy ez így van és hogy a t. igazságügyminister úr egyidőben ezen kérdésben igen jelentékeny beszédet mondott. De a többi azután nem áll. Ezt a kérdést nem ő kezdeményezte, nem ő tűzte napirendre, hanem tette ezt^ szegény megboldogult Grünwald Béla. (Igaz! Ügy van! bal felől.) Ez az ő nevével van elválaszthatlan kapcsolatban ég merem állítani, hogy ha abban az időben bárkit is megkérdeztek volna az országban: ki képviseli az államosítás eszméjét, Szilágyi Dezső-e vagy GriünI wald Béla, az egész ország egyhangú véleméi nye azt mondta volna: Grünwald Béla. (Élénk I helyeslés bal felöl.) De talán az sem áll, t. ház, hogy a t. I minister úr tanított minket arra. Hiszen mind| nyájan egész életünkön keresztül közügyekkel | foglalkoztunk és foglalkoztunk az európai iro] dalommal is, úgy, hogy a magunk fejéből is rájöttünk volna. De azt is állítom, hogy a t. minister űr a reformmal nem azonosította magát teljesen és nem képviselte azt úgy, a mint mi képviseltük. Mert mi azt úgy képviseltük, hogy vele akartunk emelkedni vagy bukni. A t. minister i\r pedig egyszerűen a transaetio terére lépett és kész volt oly eompromissumokra, melyeket nézetem szerint az elvnek egyetlen egy barátja sem fogadhat el. (Igaz! Úqy van! bal felől.) A t. minister úr, mikor a megyei törvényt behozták — lehet, hogy épen ezen a helyen — igen jelentékeny beszédet tartott a közigazgatási kérdésben, a melyben magát az államosítás feltétlen hívének vallotta; midőn azonban a keresztülvitelről volt szó, akkor a t. minister úr lejtőre lépett, úgyannyira, hogy ez a beszédje a mi pártunkon igen nagy visszatetszést szült, annak következménye — ha emlékezetem nem csal — az volt, hogy a következő napokban a pártot el is hagyta. E beszéd egyik igen fontos része így szól: (olvassa): »Miként képzelem én egyénileg £az életbeléptetését ennek a rendszernek. Mindenekelőtt sem junctim, sem egyszerre való életbeléptetésről szó nem lehet«— már akkor is szerepelt á »junctim«, gondolom a közszabadság biztosítékának kérdésében. — »Mi reformot akarunk, mi fokozatosan akarunk előre menni és nem szabad elfelejtenünk azt, hogy a lehető legfonákabb és helytelenebb volna úgy képzelni a dolgot, hogy e rendszer építtessék ki egészen, nevezetessék ki minden ágában a hivatalnok és egy szép napon a jelenlegi apparátus cseréltessék ki egy újjal. így járhattak el a franezia forradalomban, hol tabula rasa volt; de ezen az úton indulni Magyarországon igen téves. Emlékezzünk csak, mi történt a bírói kinevezésekkel ! Sok tagja van még a háznak, a ki akkor is képviselő volt. Ezek emlékezni fognak arra, minő tömeges megrohanása volt a minister nek, mennyire felhasználtatott a kinevezés a parlamenti tagok részéről localis befolyásuk erősítésére, melyik minister az, mely ily minden oldalról hatást gyakorolni akaró tényezőkkel szemben az állam érdekét kellően megóvhatja. Ily eljárás ellen szól még egy más ok is, tudniillik az, hogy a jelen közigazgatási szervezet, én általánosságban szólok — tisztelet az igen számos kivételeknek — nem tartható sem