Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-561

561. orszA^os Ülés 1891. október 19-én, hétfőn. J05 tehetem meg. Kérdésem a valuta-rendezésre vonatkozik. A t. pénzügyminister úr, mikor exposéját tartotta, azt mondta, hogy a valuta-rendezésre nézve a mérvadó tényezők egyetértenek s a pénzügyminister úr ezen kijelentését gondolom, megerősítette az osztrák pénzügyminister is. Ennek következtében az előmunkálatok meg­kezdhetők lennének. Már most az előmunkálatok közé okvetet­lenül tartozik az 1887. évi törvény értelmében egy enquéte összehívása. Mindannyian tudjuk, hogy az ilyen enquéte-ek sok ideig szoktak működni; elég e tekintetben az angol valutaenquéte-re hivatkozni. Ha már most a valuta-rendezést megkezdik, még ilyen enquéte-re is van szükség és ha az enquéte sok ideig fog tartani, természetes, akkor a rendezés különben is el fog halasztatni. Én tehát azt vagyok bátor a t. pénzügyminister úrtól kérdezni: mi van voltaképen ezzel az enqueétlen-tel, mikor fogja az megkezdeni működését? mert ez oly dolog, melyet tovább halasztani nem lehet. Ezzel áttérek a vitának controversialis ele­meire. A múlt alkalommal a t. igazságügyi minister úr — sajnálom, hogy nincs itt — vá­laszolt az én beszédemre, még pedig válaszolt oly módon, hogy nem bocsátkozott komoly czá­folatba, hanem az elménezkedés terére lépett. Hát ez nagyon régi retorikai fogás; már Cicero beszélt róla, hogy ha az ember komolyan ezá­folni nem tud, akkor elménczkedjék. Nekem ez ellen ezen okná! fogva semmi kifogásom sincs, azonkívül az elinénczkedéseket magam is nagyon szeretem, főleg, ha azok jók; azonban azt ta­láltam, hogy a t. igazságügyminister úr elméncz­kedése épen a főkellékkel nem bir, nem volt az rövid, nem volt szikrázó, csattanós; egy hosszú lére feleresztett, mondhatnám, százrétü paczal volt, (Derültség a baloldalon.) a mely az embernek inkább indigestiot okozott, mint sem élvezetet. (Derültség és tetszés a baloldalon.) Kőrösi Sándor: Embere válogatja! Beöthy Ákos: Én a t, minister úrral e téren a vitát felvenni képes nem vagyok. Nem is követem e térre, hanem áttérek beszéde azon részére, a hol komolyan meg akart engem czá­folni. Azt mondtam, az állítólagos obstructio­ról szólva, hogy az voltakép annak nem nevez­hető s azután azt mondottam, abban H hitben, hogy t. Kőrösi Sándor barátom véleményét fejezem ki, hogy a t. kormánypárt azt látszik obstructionak tekinteni, ha a kormány, vagy mondjuk, a többség akarata záros határidő alatt nem érvényesül. A t. minister úr azt mondta, hogy e csudálatos definitiot semmiféle közjogi vagy állam­jogi munkában nem lehet megtalálni. Megenge­dem, de azt látom, hogy én e kérdésben a t. többség nézetét szabatosan fejeztem ki. Mert tulajdonképen mit tekintett a többség a leg­nagyobb sérelemnek? Azt, hogy ama javaslat­ból a mostani ülésszak alatt törvény nem lett. Mert ha törvény lett volna, azt hiszem, nem lett volna kifogásuk a hosszú vita ellen. Ha tehát ez a sérelem : joggal mondhattam, hogy ők azt találják obstructionak, ha a többség nézete bizonyos időszak alatt nem érvényestíl. Mert ha nem így méltóztatik a dolgot formu­lázni, nem tudom, hogyan fogják még csak for­mulázni is, — bizonyításról szó sem lehet. A t. minister úr aztán, hogy elméletemet ad absurdum vigye, — elismerem, igen elmésen — azt mondta: nagyon könnyen megtörtént volna, hogy ha az indemnitast csak deczember­ben hozzák be, megindult volna a szónoklatok áradata és egyszerre itt lett volna újesztendő és nincs költségvetés, én pedig az általános chaos között ott álltam volna nyájasan mosolyogva, mint Panglosse, és azt mondva": »Toat estpour le mieux dans le meilleur des mondes.« Ez igen elmés, de nincs benne egy mákszemnyi igazság, egyszerűen azért, mert a mit önök obstructio­nak mondanak, az ennél az indemnitásnál egy­általában nem ezéloztatott. Bizonyítja ezt a mos­tani vita. Merném állítani, hogy ha a minister úr a múlt alkalommal meg nem tisztel bennün­ket azzal, hogy felszólal és meg nem kezdi az offensivát, meglehet, hogy már akkornap be lett volna a vita fejezve. (Úgy van! bal felől.) így áll a dolog, t. ház és erről a t. kor­mány igen könnyen szerezhetett volna meg­győződést és bizonyosságot, ha esetleg az ellen­zék tagjaival érintkezésbe lép, a mi igen gyak­| ran megtörtént. Ez most nem történt és így bekövetkezett a sérelmes eljárás, mely csak azt bizonyítja, a mit a múltkor mondani bátor voltam, hogy a t. kormány az ily egyszerű kérdéseket úgy oldja meg, hogy azok keserűséget, inge­rültséget és sérelmet okoznak. (Igaz! Úgy van! bal felől.) De a múlt alkalommal azt is mondotta a t. igazságügyminister úr: hogyan állíthatom én azt, hogy ebben a felhatalmazásban praejudi cium van ? Ha nincs benne praejudicium, akkor egyálta­lában nem látom át, miért szükséges az a hosszú költségvetési tárgyalás. Hiszen minden évben be kell terjeszteni a költségvetést és kérni lehet rá felhatalmazást. Ez nagyon egyszerű el­járás; de én bátor leszek megmondani, hogy miben van itt a sérelem? (Halljuk! Halljuk!) A budgetjognak legfőbb követelménye a törvényes appropriatio, t. i. hogy minden kiadás tételenkint szavaztatik meg. Ez a modern budget-

Next

/
Thumbnails
Contents