Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-561

561. orszA^os Ülés 1891. október 19-én, hétfőn. J05 tehetem meg. Kérdésem a valuta-rendezésre vonatkozik. A t. pénzügyminister úr, mikor exposéját tartotta, azt mondta, hogy a valuta-rendezésre nézve a mérvadó tényezők egyetértenek s a pénzügyminister úr ezen kijelentését gondolom, megerősítette az osztrák pénzügyminister is. Ennek következtében az előmunkálatok megkezdhetők lennének. Már most az előmunkálatok közé okvetetlenül tartozik az 1887. évi törvény értelmében egy enquéte összehívása. Mindannyian tudjuk, hogy az ilyen enquéte-ek sok ideig szoktak működni; elég e tekintetben az angol valutaenquéte-re hivatkozni. Ha már most a valuta-rendezést megkezdik, még ilyen enquéte-re is van szükség és ha az enquéte sok ideig fog tartani, természetes, akkor a rendezés különben is el fog halasztatni. Én tehát azt vagyok bátor a t. pénzügyminister úrtól kérdezni: mi van voltaképen ezzel az enqueétlen-tel, mikor fogja az megkezdeni működését? mert ez oly dolog, melyet tovább halasztani nem lehet. Ezzel áttérek a vitának controversialis elemeire. A múlt alkalommal a t. igazságügyi minister úr — sajnálom, hogy nincs itt — válaszolt az én beszédemre, még pedig válaszolt oly módon, hogy nem bocsátkozott komoly czáfolatba, hanem az elménezkedés terére lépett. Hát ez nagyon régi retorikai fogás; már Cicero beszélt róla, hogy ha az ember komolyan ezáfolni nem tud, akkor elménczkedjék. Nekem ez ellen ezen okná! fogva semmi kifogásom sincs, azonkívül az elinénczkedéseket magam is nagyon szeretem, főleg, ha azok jók; azonban azt találtam, hogy a t. igazságügyminister úr elménczkedése épen a főkellékkel nem bir, nem volt az rövid, nem volt szikrázó, csattanós; egy hosszú lére feleresztett, mondhatnám, százrétü paczal volt, (Derültség a baloldalon.) a mely az embernek inkább indigestiot okozott, mint sem élvezetet. (Derültség és tetszés a baloldalon.) Kőrösi Sándor: Embere válogatja! Beöthy Ákos: Én a t, minister úrral e téren a vitát felvenni képes nem vagyok. Nem is követem e térre, hanem áttérek beszéde azon részére, a hol komolyan meg akart engem czáfolni. Azt mondtam, az állítólagos obstructioról szólva, hogy az voltakép annak nem nevezhető s azután azt mondottam, abban H hitben, hogy t. Kőrösi Sándor barátom véleményét fejezem ki, hogy a t. kormánypárt azt látszik obstructionak tekinteni, ha a kormány, vagy mondjuk, a többség akarata záros határidő alatt nem érvényesül. A t. minister úr azt mondta, hogy e csudálatos definitiot semmiféle közjogi vagy államjogi munkában nem lehet megtalálni. Megengedem, de azt látom, hogy én e kérdésben a t. többség nézetét szabatosan fejeztem ki. Mert tulajdonképen mit tekintett a többség a legnagyobb sérelemnek? Azt, hogy ama javaslatból a mostani ülésszak alatt törvény nem lett. Mert ha törvény lett volna, azt hiszem, nem lett volna kifogásuk a hosszú vita ellen. Ha tehát ez a sérelem : joggal mondhattam, hogy ők azt találják obstructionak, ha a többség nézete bizonyos időszak alatt nem érvényestíl. Mert ha nem így méltóztatik a dolgot formulázni, nem tudom, hogyan fogják még csak formulázni is, — bizonyításról szó sem lehet. A t. minister úr aztán, hogy elméletemet ad absurdum vigye, — elismerem, igen elmésen — azt mondta: nagyon könnyen megtörtént volna, hogy ha az indemnitast csak deczemberben hozzák be, megindult volna a szónoklatok áradata és egyszerre itt lett volna újesztendő és nincs költségvetés, én pedig az általános chaos között ott álltam volna nyájasan mosolyogva, mint Panglosse, és azt mondva": »Toat estpour le mieux dans le meilleur des mondes.« Ez igen elmés, de nincs benne egy mákszemnyi igazság, egyszerűen azért, mert a mit önök obstructionak mondanak, az ennél az indemnitásnál egyáltalában nem ezéloztatott. Bizonyítja ezt a mostani vita. Merném állítani, hogy ha a minister úr a múlt alkalommal meg nem tisztel bennünket azzal, hogy felszólal és meg nem kezdi az offensivát, meglehet, hogy már akkornap be lett volna a vita fejezve. (Úgy van! bal felől.) így áll a dolog, t. ház és erről a t. kormány igen könnyen szerezhetett volna meggyőződést és bizonyosságot, ha esetleg az ellenzék tagjaival érintkezésbe lép, a mi igen gyak| ran megtörtént. Ez most nem történt és így bekövetkezett a sérelmes eljárás, mely csak azt bizonyítja, a mit a múltkor mondani bátor voltam, hogy a t. kormány az ily egyszerű kérdéseket úgy oldja meg, hogy azok keserűséget, ingerültséget és sérelmet okoznak. (Igaz! Úgy van! bal felől.) De a múlt alkalommal azt is mondotta a t. igazságügyminister úr: hogyan állíthatom én azt, hogy ebben a felhatalmazásban praejudi cium van ? Ha nincs benne praejudicium, akkor egyáltalában nem látom át, miért szükséges az a hosszú költségvetési tárgyalás. Hiszen minden évben be kell terjeszteni a költségvetést és kérni lehet rá felhatalmazást. Ez nagyon egyszerű eljárás; de én bátor leszek megmondani, hogy miben van itt a sérelem? (Halljuk! Halljuk!) A budgetjognak legfőbb követelménye a törvényes appropriatio, t. i. hogy minden kiadás tételenkint szavaztatik meg. Ez a modern budget-