Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-560

500. országos ülés 1891. október 17-én, szombaton. \ j J ség egy nagy része már úgy is megadta. (Hosszan tartó élénk helyeslés bal felől.) Mi iparkodunk a nemzet elé ideálokat állítani, a nemzetnek szellemi és erkölcsi erejét új tevékenységre ébreszteni az által, hogy eléje nagy czélokat tűzünk, mert azt hiszszük, hogy az, a mi kétségtelenül a t. kormányférfiaknak is szándékában áll, tudniillik a hazai közélet minden ágának erkölcsi epuratioja csak ágy érheti! el, ha eszményeket és ideálokat állítunk az ifjú nemzedék elé. (Élénk helyeslés a bal- és szélső haloldalon.) nem pedig eonnexiokat és hivatalokat, mint törekvésük végczéljait. Valami mozgató erőre szüksége van az emberi léleknek. Ha az nem az eszmény, az ideál, akkor a horror vacui folytán az egyéni önérdek válik azzá. Ha azon erkölcsi bajokat, a melyek közéletünk számos ágaiban mutatkoznak, tisztán symptomatiee gyógykezeljük, ha azok forrását be nem dugjuk, ha a nemzeti gondolkodásnak, a nemzeti törekvésnek, különösen az ifjú nemzedék óhajainak, ainbitioinak nemesebb czélokat nem tüzünk ki, mint állásokat, eonnexiokat, saját sorsuk biztosítását, gyakrpn a jellem önállóságának feláldozása árán: czélt nem érünk. (Zajos helyeslés a hal- és szélső baloldalon.) És ezen törekvéseinkkel szemben mit látunk 1 Ha a t. igazságügyminister úr szavainak hiszünk, akkor bizony igen imponáló látvány volna előttünk, mert szerinte volna ott egy kormány és egy párt, melynek az »állami élet minden szükségletei terén felmerülő teendők, közelebbiek és távolabbink tekintetében határozott, megmagyarázott és a kormány által világosan képviselt programurja van«. Ez volna, a mivel szemben állnánk az igen t. igazságügyminister úr szerint és ehhez a t. igazságügyminister úr még azt a gondolatot is fűzi, hogy ám bíráljuk meg azt a programmot, ez nem lesz személyes politika, ez tárgyi politika lesz, ez lesz az ellenzéknek tulajdonképeni hivatása. En azonban azt hiszem, hogy ezzel nincs kimerítve az ellenzéknek sem joga, sem hivatása, sem kötelessége. Programúi magában véve még nem elég, különösen az olyan kormánynyal szemben, a mely már egy idő óta vezeti az ország ügyeit, mert ezzel szemben még az a második kérdés is joggal felmerül, különösen a választások előtt, hogy mennyiben képes ez a kormány azt a programmot, melyet magának kitűzött, megvalósítani ? Ennek megítélése sem személyes politika, ez is jogosult, ez is kötelességszerű tér, mert a leghelyesebb, a legüdvösebb eszmék, ha azok képviselete oly kezekbe van letéve, a melyek akärminő okoknál fogva azoknak keresztülvitelére nem képesek, vagy oly politikai csoportoktól függnek, a melyek akárminő okoknál fogva benső akadályokat rejtenek magukban arra nézve, hogy azok az eszmék a magok tisztaságában megvalósulnak, ha tehát ezek a körülmények fenforognak, akkor magának egy bármi szép és helyes programúinak létezése semmi garantiát nem nyújt és kötelességet mulaszt az az ellenzék, a mely a programm bírálatánál megáll és a programra megvalósításának ezen subjectiv előfeltételeit bírálaton kivűl hagyja. (Élénk helyeslés bal felől.) Csakhogy — és ebben igaza van a t. pénzügyminister úrnak — a személyeskedés, a gyanúsítás terére ezt a bírálatot nem szabad átvinni. (Élénk helyesés bal felől.) Nagyon jó lesz, ha a t. urak a túloldalon velünk — és velem szemben ezt a maximát szemügyre veszik, mert a mióta én e parlamentben működöm, azt látom, hogy személyes politikát csinálnak és csináltak ellenem nemcsak akkor, a mikor ellenségük voltam, hanem még akkor is, a mikor támogattam önöket. (Úgy vau! a szélső baloldalon.) Én tehát azt hiszem, hogy bátran hivatkozhatom e téren a közelmúltra. A mikor önök olyan eszmék megvalósítását vették kezükbe, a melyeket éveken át mi képviseltünk s a mikor önök kezükbe vették a közigazgatás terén egy programra megvalósítását, a mely után csak egy politikailag megszorult helyzetben kapkodtak, nem hogy az önök talaján nőtt volna az föl — (Élénk tetszés bal felől.) én daczára annak, hogy minden parlamenti és minden lélektani szabály feljogosított volna engem arra, hogy e vállalkozásban ne bízzam és hogy a priori és a iimine megtagadjam annak támogatását: nem ezt tettem, hanem a legjobb elővéleménynyel voltam önök iránt s a legkészségesebben felajánlottam támogatásomat még akkor is, midőn a conceptio egyes gyarlóságai még az ország előtt voltak és mindaddig, míg' valami remény volt rá, hogy azokon segíteni lehet, jobban támogattam önöket, mint önök saját magukat. (Úgy van! Úgy van! a bal- és a szélső baloldalon. Mozgás jobbról.) Engem, t. ház, a ki még a jogosult elővélemény szabályainak alkHlmazásáról is lemondtam, a ki mindaddig, míg tények önök ellen nem bizonyítottak, követtem azt a lobogót, mely az enyém volt, azon padokról személyes politika követelésével vádolni — gondolom — mégis csak nagy igazságtalanság. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Most tények vannak előttünk. Most már egy meglehetősen hosszú kormányzat története áll előttünk és mit látok ? Romokat az egész soron. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélsőbalon. Mozgás s ellenmondás jobbról.) Sikertelen kezdeményezések előidézését, bonyodalmakat, a melyekből kibonyolúlni nem lehet.