Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-560

560. orscágos ülés 18»1. október 17-én, szombaton. 9& mány jogosan — mert az neki megszavaztatott, azok a tételek őt megilletik — követeli a még novemberben megszavazandó tételek kiutalványozását: ellenben a magyar kormány ki nem fizetheti a közös kormánynak azon összegeket, hanem csak azokat, a melyeket a magyar törvényhozás az indemnityben az 1891-ik év szerint megszavazott. Ez kis kellemetlen consequentiája annak, hogy a kormány idő előtt követ el ilyen erőszakoskodást. Minthogy azonban a delegationál vagyok, engedje meg a t. kormány, hogy bizalmatlanságom egyik forrását a delegatioban keresem. Mert a magyar kormány politikájának nemcsak az a critermma, hogy inikép kezeli a pénzügyeket, hanem még az is tartozik az ő tisztjéhez, hogy a közösügyekre törvényes befolyást gyakoroljon. Ezen törvényes befolyás megadatott az egész ministeriumnak — megadatott a ministerelnöknek, különösen a külügyekre — és megadatott a t. háznak is a delegatiok intézménye útján. Már most a delegatio innen-onnan 25 esztendeje működik és így egy negyed század óta bírálhatjuk meg, vájjon ezen intézmény a szabadelvűpárt kezelésében miként vált be a magyar állam hasznára vagy kárára. Mert ez az intézmény a bizalomnak egyik oka lehet, ha a fontos ügyekben a t. kormány a nemzeti követelményeknek eleget tett, ha pedig be nem vált, akkor az a bizalmatlanságnak egyik oka nemcsak a szabadelvű kormány, de a szabadelvű párt iránt is. Nem akarok e téren hosszas lenni, de ha tekintem a külügyeket, azt látom, hogy azoknak nagyban való menetelére a magyar kormány majdnem minimalis befolyást gyakorol, t. i. ez a magyar kormány, nem az, a melynek a delegatio intézménynek keletkezésekor gr. Andrássy Gyula állott az élén. Nem akarok áttérni a magas politikára, a szövetségre és az azokkal összefüggő háborús kérdésekre, hanem csak annál maradok, vájjon a kormánypárti delegatio iparkodott-e elfoglalni azt a tért, mely Magyarországot a külügyek vezetésében megilleti'? Azelőtt három nagykövetünk volt magyar: a kon stantinápolyi, berlini és londoni. Ma van egy és gondolom egy követünk is magyar, a stuttgarti. Az egész diplomatia és a consulatusok messze túlnyomó része nem magyarok, tehát ránk nézve külföldiek kezében van; a mi részesülésünk aránya elenyésző csekély. Nyelvünk, államiságunk semmi tekintetben sincs megóva e közös hivatalokban a külföldön és nincs megóva Bécs ben sem a közös külügyministeriumban. Az a jelentékeny befolyáf is, melyet gyakoroltunk, míg ott Szögyény minister ült, egészen összezsugorodott. És mily kevés hatalmuk van önöknek a külügyek vezetésében! Hisz ott önök között az élő példa. Egy magyar főúr, ki a consulatusoknál volt alkalmazva, nem akart egyebet, mint átmenni azon diplomatiai pályára, melyen annyira nélkülözzük a magyarokat és az önök kormánya nem volt képes kivinni, bogy az önök párthívének, gr. Sztáraynak módjában legyen a hazát a diplomatia terén szolgálni. (Úgy van! bal felöl.) így vagyunk a közös külügyek terén nemzeti érzelmeinkben és jogainkban kijátszva és az önök erélye által Austriának kiszolgáltatva. (Úgy van! bal felől,) Arról a befolyásról, melyet önök a hadügy és tengerészet terén gyakorolnak, felesleges szólni. Hiszen nevetséges volna újra felhozni azon sérelmeket, hogy negyedszázad óta önök a közös hadseregben nemcsak hogy semmi állást el nem bírtak foglalni, hanem igenis vizszaesést mutathatnak fel! Mert emlékszem arra, midőn a delegatio elején a magyarok egymásután mindig vívmányokat hoztak haza. Emlékszem, midőn egy osztrák tábornokot, Grriviesicset, pensionáltak, mert a magyar állameszmének meghódolni nem akart. (Úgy van! bal felől.) Emlékszem, midőn a clelegatioba kivitték, hogy a magyar ezredek ide visszahozassanak és az osztrák ezredek innen kiszállíttassanak. És most? Kár erről szólani! Önök azt sem vívták ki 25 év alatt, hogy az országban fennálló, az ország számára alapított, az ország pénzén fentarfcott katonai hadapródiskolák magyarokká legyenek és az ottani alapítványi helyek magyarokkal töltessenek be (Úgy van! Úgy van! bal felöl.) és hogy a tisztikarban ez úton ós más írtakon, pl. a magyar akadémia útján, — a melyről lemondtak, ámbár követelték, de saját maguk visszavonták követeléseiket, — a legkisebb eredményt érték volna el. Mindenütt visszaesés, hátrálás és akkor önök jönnek és azt mondják, hogy e nemzet viseltessék bizalommal az önök politikája, a delegatiok intézménye iránt. Hát nem megrontói önök, volt Deákpártiak, a delegatiok intézményének'! (Igaz! Úgy van! bal felöl.) Nem érzik-e önök, hogy Deák Ferencz ezt az intézményt egészen máskép gondolta és nem is engedte volna odafajulni, a hová azt az önök szolgálatkészsége a béke kedvéért és az osztrák szövetségesek támogatása kedvéért nemcsak az intézményt, hanem a nemzetet is juttatta. (Igaz! Úgy van! bal felől.) Hock János: Itt van a 67-es alap visszafejlesztése. (Mozgás jobb felöl.) B. Kaas Ivor: Mondhatják önök, hogy mindez nem lényeges, hogy önökre nézve nem lényeges, a mi mindenütt a világon az, tudniillik a hadsereg, az erre fordított milliók, a külügy és az ezzel összefüggő politika; mert mi kis nemzet vagyunk. Húzzuk meg magunkat saját alkotmányunk sánczai közt és folytassunk itt belterjes politikát. Hagyjuk a hadügyeket az osztrákoknak, adjuk át nekik a külügyeket is, szorít13*