Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.
Ülésnapok - 1887-533
538. országos ülés 1891, szemben arrogált, hogy az önök akarata érvényesül; mert az önök akarata sohasem érvényesül; hanem önök érvényesítik a kormány akaratát, bármilyen jegyen is az. (Igaz! Úgy van! Élénk helyeslés a szélsőbalon.) T. ház! A parlamentarismusiiak egyik főkelléke az, hogy a törvények, melyek parlamenti úton hozatnak, nyilvános capacitatio kifolyásai legyenek. A parlamentarismus örökös eompromissumot feltételez a pártok közt nem az elvekben, hanem a kiviteli módokban. És mit tesznek önök, t. ház? Előre megmondják, hogy az, a mi ezen törvényjavaslatban foglaltatik, a maximuma annak, a mit a kormány az ország részére enged. Hátha önök ez elvet elfogadják; pedig nem hallottam, hogy ellene bárki is az önök részéről kifogást tett volna: akkor magát a parlamentarismust tagadják meg. (Igaz! a szélső baloldalon.) És mit tesznek önök, a kik magukat a modern ideák hőseinek tüntetik fel és minket ósrtiaknak, ósdi elmaradottaknak hirdetnek. Mit tesznek önök? Hisz önök az ököljog terére lépnek, mert igazságukat nem a kölcsönös capacitatioban keresik, hanem abban, hogy önök többen vannak. (Igás! Igaz! a szélsőbalon.) No hát t. túloldal, az erőnek mindig meg van a maga jogosultsága; csakhogy az erő ott téved meg, midőn nem számít az esélyekre és magát tartja legnagyobb erőnek; holott a valódi erőhöz képest csak parány. (Tetszés a szélsőbalon.) Jól vigyázzanak a t. képviselő urak, nehogy az a valódi erő, a közvélemény, a nép megunja azt, hogy ebben a házban soha sincsen szó másról, mint hogy ő fizessen és jogaitól fosztassák meg (Úgy van! a szélsőbalon.) és semmivé tegye egyetlen egy vállvonításával nemcsak önöket, hanem talán ezt az egész rendszert. Megvallom, t. ház, nagy gyönyörűségemre szolgált tegnap, az igen t. ministerelnök úrnak erélyes felszólalása, Azt mondta, hogy ő ember magáért és nem bújik senkinek a háta mögé. Hát én úgy gondolom, hogy ezt nem személyes dologban mondotta, hanem úgy kívánta értetni, hogy ő megfontolván minden tettét, annak következményeiért is felelősséget vállal saját maga saját személyében. De ha úgy van — a mint abban nincs jogom kételkedni —: akkor egyáltalán nem értem, miért volt szükség azon nagy hibát elkövetnie s a király személyét is belevonni ebbe a vitába. Ez ellen, t. ház, nyilván és határozottan kell tiltakozni mindazoknak, a kik ebben az országban a monarchiának igaz hívei. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) \ Nem mondok újat, t. ház, hogy az alkot- | mányos monarchiának az alapja az, miként a J fejedelem csak uralkodik, de nem kormányoz ; I jnlins lí-én, pénteken. gn mert ebből folyik és csupán ebből azon axióma, hogy a király személye szent és sérthetetlen és az alkotmányos monarchiát ez tartja fenn alapjaiban. Már most, ha a koronának oly nyilatkozatai fekszenek előttünk, a minőket hallottunk, a melyek a kritikát hívják ki: vájjon elkerfílhető-e az, hogy a magyar embernek vérévé vált ezen axióma, hogy a király személye szent és sérthetetlen, mind jobban és jobban el ne halaványodjék ? És, t. ház, ha valahol szükséges erre vigyázni, szükséges bizonyosan Magyarországon, (Igaz! Ugy van! a szélsőbalon.) a hol az előbb mondottam elv úgy is nagyon, de nagyon alterálva van. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hiszen jól tudjuk, hogy törvényeink szerint a király fel van jogosítva önhatalmilag intézkedni az összes hadsereg kinevezése felett, tehát már úgy is igen nagy tere van a kritikának. Nem hiszem, hogy a teret kiszélesíteni egyáltalán szabad legyen. Ez a törvényjavaslat, t. ház, teljes lehetetlenséget kísérelt meg. Megkísérli azt, hogy egy sivár homokterííleten, a melyik bárminő vegetationak produkálására teljesen képtelen, ott müve-lest, életet idézzen elő. És ha e törvényjavaslat törvénynyé válik — a mint meg vagyunk győződve, hogy nem válik — bizonyára úgy járna a t. ministerelnök úr és a t. kormány, mint az ötvenes években járt — gondolom, akkor kerületi főispánnak hívták — báró Augusz itt Pesten. Az akkori kormány, hogy az absolutismus nyomása mellett valamit a népnek mégis nyújtson, az anyagi gyarapodás felé fordította figyelmét. És ebben azután, mint egy kiadott jelszóra, a főispánok sorra vetélkedtek, ki mit tud hát a maga kerületében kimutatni. Áugusz bárót is, így az ambitio bántotta. Összehívta a pestmegyei kisebb birtokosokat — mert hiszen az időben a kormány különösen a kisebb birtokosok sorsára volt figyelemmel — hogy tanácskozzék velük a felett, miként lehetne a pestmegyei futó homokot termékeny térré átalakítani. A gyűlés elég népes volt. A kerületi főispán elég fényes dictiot tartott. Midőn elvégezte, lett mély csendesség. (Ralijuk!) Erre azután kissé felhevülve, felhívja a közönséget, ho^v ő nem azért jött ide, hogv saját magát hallgassa meg. hanem tanácskozni a felett, miként lehetne az általa kitűzött czélt elérni. Nagy vártatva egy idősebb tót ember felszólalt, még pedig ilyenformán. (Halljuk!) Méltóságos uracskám, (Derültség a szélső baloldalon.) ha abba a kutyatejecskébe, a mely ott a homokokon egyedül díszlik, valami nemesebb plántácskát lehetne beoltani, akkor én elhiszem, hogy azt megtehetnénk, de máskép haszontalan itt mind a beszéd, mind a tett. No, t. képvisel<'?ház, én is úgy vagyok meggyőződve, hogy
