Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.
Ülésnapok - 1887-532
54 £8á. országos ülés 1891. jnlius 16-án, csütörtökön. tette fel annyiban, hogy kijelentette, hogy a vármegyék főispánjai és alispánjai tiltott eljárást követnek a helyi érdekű vasutak körül és e mellett fényes nappal vesztegetések vannak folyamatban. Én akkor felszólaltam itt e házban és kértem, hogy a t. képviselő úr legyen szíves azon adatokat, melyekre vádját alapítja, a kormánynyal közölni; mert az a meggyőződésem, hogy a ki valami ilyet állít, annak bizonyítania is kell. (Igás! Úgy van! a jobboldalon. Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő úr azt méltóztatott az imént mondani, hogy ő, mint magánember, nem képes ilyen adatokat beszerezni s hogy ebben kell, hogy a kormány segítségére jöjjön. T. ház! A kormánynak az a kötelessége, hogy a tudomására jutó visszaéléseket orvosolja. De minden magánembernek kötelessége egy vádnak ily határozott kijelentésétől mindaddig tartózkodni, (Úgy van! jobb felől.) míg azt kellően igazolni nem tudja. (Úgy van! jobb felöl) Eötvös Károly : Megtettem ! Baross Gábor kereskedelemügyi minister: És én, t. ház, kijelentem, hogy évek során át, a mióta szerencsém van ezen ügyeket gészben vezetni, részben intézni, az én tudomásomra visszaélések, a melyek ilyen szigorú megrovást érdemeltek volna, nem jutottak és végtelenül sajnálom, hogy ez a nagyon fontos ügy, mely az országnak annyi hasznot hajt, távolról is érintetik oly vádakkal, a melyek közvetve vagy közvetlenül alkalmasak magát az ügyet compromittálni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Mielőtt áttérek azokra a concret dolgokra, melyeket a t. képviselő úr felemlített, megjegyzem, hogy a t. képviselő úr azóta, hogy azt a vádat itt e házban elmondta, nekem adatot nem szolgáltatott, sőt a mint a lapok közölték, úgy nyilatkozott, hogy nem is fogja mind kiszolgáltatni. Én ezt akkor nem hallottam, mert különben rögtön reflectáltam volna reá (Helyeslés jobb felől.) és azt mondtam volna, hogy valamennyit kérjük. (Élénk helyeslés jobb felölj mert a kormánynak absolute semmiféle oka nincs arra. (Helyeslés jobb felöl.) hogy a legcsekélyebb mértékben is tartózkodjék a visszaéléseknek legerélyesebb megtorlásától. (Élénk helyeslés és tetszés jobb felől) De, t. ház, vártam az alkalomra, midőn itt a házban constatálhatom, hogy eddig nem kaptam meg ezeket az adatokat. És azt hiszem, nem fogok felesleges dolgot művelni, ha a t. ház előtt egy-két adatot mégis elősorolok a vicinális vasutak ügyére vonatkozólag, azért, mert itthon magunk közt ezek a kérdések minden nehézség és aggály nélkül tisztázhatók, de J a mi engem aggálylyal tölt el, az az, hogy ilyen támadások és ilyen vádak a külföldre kerülnek (Úgy van! Úgy van! jobb felől.) és ott nem a személyeknek — mert én ízokkal nem törődöm — hanem magának az ügynek ártanak. (Helyeslés. Úgy van! jobb felöl.) Az a vád, melyet a t. képviselő úr a múltkor itt felhozott és mely utóvégre is nem is a vicinális vasutaü ügye ellen volt intézve, végigjárta a külföld sajtóját, mint olyan, mely a vicinális vasutakat a lehető legborzalmasabb színben tünteti fel. Én tehát kötelességemnek tartom, hogy e tekintetben [ egynémely objectiv adatot szolgáltassak at. háznak. (Halljuk! Halljuk!) Megjegyzem, t. ház, hogy a helyi érdekű vasutak ügyei a lehető legnagyobb nyilvánossággal kezeltetnek. Évi jelentéseimben minden egyes helyi érdekű vasút ügye a t. képviselőház elé kerül; de különben is minden ily vasút körűi < annyi ellentétes érdek csoportosríl és képződik, hogy na bármi helytelenség történnék, a ki nem elégített érdek talál módot és alkalmat, hogy a maga sérelmeit és panaszait előadhassa. (Igaz! Úgy vem! jobb felől) Észlelve azt a lendületet, melyet a helyi érdekű vasutak Ugye Magyarországon közgazdaságunknak oly nagy hasznára s oly mértékben vesz, megvallom őszintén, nagy súlyt helyeztem arra, hogy a helyi érdekű vasutak előmunkálati engedélyeit s általában azok létesítését oly férfiak vegyék kezükbe, a kik akár a közpályán, akár azonkívül, de mégis a nyilvános életben olyan állást foglalnak el, mely minden irányban garantiát nyújt arra, hogy miután vállalatról van szó, az úgy fog végrehajtatni, a mint a közérdek megkívánja. (Tetszés és helyeslés.) Innen van, hogy szívesen vettem, ha akár képviselő urak, a parlament tagjai, akár mások, például törvényhatóságok vállalták az ügyet magukra. Sőt vannak előmunkálati engedélyesek, de még vasúti engedélyesek is a háznak minden oldalán ; vannak ilyenek a törvényhatóságoknál, sőt legutóbb a vöröstoronyi vasút ügyének előterjesztése alkalmával minden oldalról örömmel constatáltatott, hogy a törvényhatóság vette kezébe ezt a vasiitat oly módon, a mely lehetővé tette, hogy az abból netán eredő haszon is a törvényhatóságnak jusson. (Általános helyeslés.) Azt hiszem, ez egészen helyes álláspont. Nincs okunk e tekintetben absolute semmiféle nehézséget támasztani; sőt ellenkezőleg, minél inkább megkönnyítjük az ilyen vasutak létesítését; annál jobb szolgálatot teszünk; sőt a külföldi tőke beözönlésére nézve is bátorító äz, ha oly férfiak állanak az ügy élén, a kik minden irányban biztosítékot nyújtanak. (Helyeslés jobb felöl.) Az előmunkálati engedélyek megadásától