Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.
Ülésnapok - 1887-549
Ste. orsiág®s ülés 1891. amgugitits §-*», szomfe«t»ft 4 465 bizony nem igaz, nincs itt semmi büntetni való dolog s a szegény emberek dolga szépen el van temetve. Azt hiszem, a t. ház minden általam igen t. tagjának tudomása van arról, hogy megnehezedtek az idők Magyarországon; (Általános derültség.) mert ki merem mondani, bárhogyan mosolyogjon is valaki, nézze meg minden ember — a kinek birtokviszonya nem változott 1867 óta — az adókönyvecskéjét s abban azt fogja látni, hogy daczára annak, hogy atyafiságban fogyott, kisebb a családja: adója 67-től úgy viszonylik a maihoz, mint 1 — a 1 B-höz. S ha ez így van, pedig így van, akkor nem kellene olyan könnyen elsiklani az ily panaszok felett, hanem tüzetesen meg kellene azokat vizsgálni és a közönség érdekének megfeleíőleg elintézni. Őszintén megvallom, t. ház, interpellatiomra azt a feleletet vártam, hogyaminister ár ki fogja mondani, hogy én a pénzügyminister úrral egyértelmííleg azon megállapodásra jutottam, hogy addig, a míg az ártérfejlesztés be nem fejeztetik; addig, a míg minden ember nem tudja, mennyivel tartozik az ártérfejlesztési költségekhez hozzájárulni: felfüggesztem azon végrehajtást, mely ott a legdrákóibb szigorral a legigazságtalanabb összegek behajtását elrendeli; s hogy ezen ügy igazságosan rendeztessék, a legszigorúbb vizsgálat megejtése végett szakközegeimet küldöm ki. Fájdalom, e részbeni reményemben csalódtam s kaptam egy oly üres ígéretet, a melyről elmondhatom: Nesze semmi, fogd meg jól. Az egész dolognak csupán egy örvendetes oldala van. Örvendetes csupán az, hogy az ártérfejlesztési munkák ki lesznek téve a város asztalára és így mintegy húsz év múlva be fog következni az az állapot, hogy valahára tudni fogjuk, kinek van a birtoka az ártérben, kié nincs; de azt már nem helyezi kilátásba a t. minister úr, hogy mi lesz azokkal, a kiknek a Kőrös lábjába szökel a birtokuk és oly alacsonyan fekszenek a földjeik, hogyha a legkisebb Kőrös vize kilocscsan a mederből, az a birtokrész egyszerre viz alá kerül. De azok a földek, a melyek hatalmas emberekéi, kihagyattak az ártérfejlesztésből, ellenben fölvétettek az ártérbe oly magaslatokon fekvő földek is, mely magaslatokat, ha egyszer az árvíz elborítaná, a gyulai tornyok is viz alá kerülnének. Azt nem helyezi kilátásba a minister úr, hogy az eddigi visszásságok megtoroltatnak-e, hogy a jogtalanul megróvott polgároknak véres verejtékkel szerzett fillérei vissza fognak-e fizettetni; s az ilykép kihagyott dúsgazdagokra ki fog-e vettetni az éveken át nem fizetett összeg és befognak-e vonatni az árfejlesztésbe. Mindezt figyelmen kivűl hagyta. Lesz KÉPVH. NAPLÓ 1887—92. XXVI KÖTET. tehát mindeu megint úgy, a mint ott három-négy ember akarja; a többi elmehet világ végére s eljöhet ide a minister úrhoz panaszra. Én tudom, hogy a minister úr a legjobb intentioval van eltelve; tudom ő nem hozta magával Erdélyből azt a bureaucratiát, mely ott vau, hanem már ott találta. Ez a bureaucratia pedig csak a sötétben tudja kifejteni a maga életrevalóságát, annak nem kell világosság, az mindent ígér, mikor az ember odamegy, az véghetetlen nyájas képet mutat, még székkel is megkínál, némelyik még a szivarvégét is elvágja ; (Derültség) de ha az ember kijön a szobájából, akkor már úgy fenyeget, hogy »no hiszen csak várj te, míg ebben a dologban igazad leszU Mert ezek az urak — értem a vízügyi ministerium, (Derültség) pénzügyi embereit, ezeket a vizkármegtérítő, ártérszabályozó embereket — igen értik egymást. (Derültség.) Már engedelmet kérek, nagy horderejű, komoly természetű kérdés az, melynek érdemében én ezt a szerény interpellatiot kínos helyzetemben a két t. minister úrhoz intézni kénytelen voltam. Megmondották azok a senkitől meg nem választott, hanem három-négy embertől kinevezett gyulai vizszabályozó urak, hogy »E1 mehetnek kendtek a Csatárjukkal együtt a világ végére, majd megmutatja Bethlen András minister, hogy nekünk van igazságunk!« Nyíltan hirdetik korcsmákban, sörházakban, kávéházakban, hogy: »Nem azért vagyunk mi urak, hogy az urak minket meggyilkoljanak, mert a farkas a maga fiát nem szokta megenni.« (Derültség.) És csakugyan a minister úr válasza meggyőzött arról, hogy bizony a farkas nem eszi meg a maga fiát, mert ha meg akarná enni, a minister úrnak legszentebb kötelessége az lett volna, hogy a fegyelmi vizsgálatot azon kérvény alapján nyomban elrendelje s az évek során át jogtalanul, minden választás nélkül hivatalban levőket állásuktól felfüggeszsze, a vizsgálat eredményét pedig a maga tisztaságában hozza létre. Azonban azt én, mint önérzetes ember, belátom, hogy ha valaki netalán egy köztisztviselőt jogtalanul vádolna, az a vizsgálat után, elvegye bűnének jutalmát, mert ez a dolog természetéből folyik; de hogy ily ibis redibis non, ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes mód lehessen arra, hogy a földmívelésügyi minister által kiküldött vízbiztos száz meg száz polgárt jogától megfoszszon: engedje meg, t.ház, azt nem reméltem, nem vártam. És biztosítom a t. házat, hogy ha ezt a választ, a mely nem kielégítő s a polgárok igazságát elfátyolozza és megsemmisíti, tudomásul méltóztatik venni; ha nem lesz mód arra, hogy interpellatiom tárgyaltassék és a minister utasíttassák, hogy ott, hol már millió forintot elkezeltek számadási 59
