Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.
Ülésnapok - 1887-548
518. országos ülés ÍS'JI. augnsztns 7-én, pénteken. 451 bizonyítottuk az ország előtt, hogy ez oly köve telmény, melynek szükségességéről a törvényhozás és az ország meg volt győződve s mely az ország által adható minden garantia mellett ünnepélyesen kimondatott: (Helyeslés jobb felöl.) úgy nem volt hiú az a három hónapi vita, nem volt hiú mindazon károk daczára, melyeket az országnak kétség kivíü okozott, (Helyeslés jobb felöl.) De ha mi reclamáljuk is a vitának ezen hasznát azon elvi ellenzéssel szemben, melyet önök kifejtettek; és méltán mondhatjuk, hogy ezen elvi ellenzést megtörtük a törvénybe iktatás által, (Úgy van! Úgy van! jobl) felől.) elvi kijelentés ellen elvi kijelentést emelve: úgy ennek daczára győzelmet mi ezúttal nem követelünk magunknak. És ha önök maguknak követelik a diadalt, mi ezt a diadalérzetet önöknek bátran meghagyjuk ; (Élénk tetszés jobb felől.) meghagyjuk azért, mert a vitának többi része, mindaz, a mi nem ez elvi kijelentésre vonatkozik, az országra nézve vajmi szomorú következményekkel járt. (Igás! Igaz! jobb felől.) Azt hiszem, t. ház, nem egyedül vagyok itt a házban, midőn azt mondom, hogy rövid idővel ezelőtt bizonyos büszkeség érzetét keltette bennem amiak tudata, hogy annak az egész világon egyedüli képviselőháznak vagyok tagja, a mely képviselőház házszabályaiban a szólásszabadságot minden korlát nélkül fen tartotta. (Igás! Úgy van! jobb felöl) Azt hiszem, hogy ez Magyarországnak eddig nem szégyenére, de legnagyobb dicsőségére szolgált (Helyeslés jobb felől.) és ez egyet mutatott mindenek felett: azt, hogy a magyar képviselőházban és törvényhozásban a szólásszabadság által a szólókra szabott kötelességeket eddig mindenkor úgy tudtuk teljesíteni és respectálni, (Igás! Úgy van ! jobb felől.) hogy az e joggal való visszaélés ellen gyökeres intézkedésre nem volt szükség. (Élénk helyeslés jobbról.) Ez nagy kiváltság, nagy előny volt, t. ház. De ez a kiváltság, ez az előny ma megdőlt, megszűnt. (Igaz! Igaz! jobb felöl.) Bármit tegyünk mi, bármit tegyenek önök jövőre, a multat vissza nem állíthatják sértetlenül. (Úgy van! jobb felől.) A sérelem, a mely e tekintetben a szólásszabadságon esett, végleges és helyrehozhatatlan sérelem (Igaz! Úgy van! jobb felöl.) és akárminők legyenek a módok, a melyekkel a jövőben az ez által teremtett bajon segíteni kívánunk, tagadhatatlan, hogy a régi állapotot többé nem bírjuk teljes integritásában. Senki sem mondhatja többé, hogy a magyar törvényhozás kormányzati szempontból és az ország ügyeinek ellátása szempontjából minden tekintetben, minden perezben, minden körülmények közt feltétlenül megbízható eszköze a nemzeti akaratnak, (Élénk helyeslés jobb felől.) mert volt és van eset most már arra, hogy a kétségtelen nemzeti akarat a törvényhozásban hiúsult meg. (Úgy van! jobb felöl.) Ugron Gábor képviselő úr eltávozván, ennek következtében szavaival nem akarok polemisálni; de kivííle mások is, a képviselőházban most is jelenlevők, a túloldalról ismételten kijelentették, hogy nem lehet a kisebbségtől követelni, hogy magát a többségnek vakon alárendelje, hogy a többség nézeteit vakon elfogadja. De ha e nézetet helyesnek is ismerjük el bizonyos korlátok között, akkor az bizonyos korlátokon való túlfeszítés mellett viszont épen a parlamentarismus alapjait támadja meg. (Helyeslés jobb felől.) Mi nem követeljük, hogy a kisebbség a többség előtt föltétlenül meghajoljon. Mi követeljük azt, hogy ha a kisebbség minden módot felhasznál is, a mely az érvekhez vagy érzelmekhez szól, ezen kívül merőben mechanicus eszközökhöz ne nyúljon; (Helyeslés jobb felől) mert e tekintetben a házszabályokra nézve is az áll, hogy a szellem éltet, de a betű öl. És ha önök egy ölő betűhöz ragaszkodnak, akkor nekünk gondoskodnunk kell, hogy ezt önök abcéjében többé fel ne lelhessék. (Élénk helyeslés jobb felől.) És ha, t. ház, meggondoljuk azt, hogy a mi törekvésünk az volt, hogy a kormányzatban, a nemzetre vonatkozó közigazgatási tevékenységben a nemzeti akarat helyesen és kifogástalanul érvényesülhessen szerveiben: úgy most azon tanúiságok folytán, a melyeket e vitából merítettünk, az még egy újabb feladattal van megtoldva, (Halljuk! Halljuk!) Azzal a feladattal, hogy nemcsak a végrehajtási szervezetben, I hanem a gondolkozó, a concipiáló, a törvényhozó agyban magában is van reformnak helye s van reformnak okvetlenül szüksége; (Igaz! Úgy van! a jobboldalon) és hogy az a reform, a mely a központi szervezetre vonatkozik, melyből ki kell indulni minden mozgalomnak s mely a coordinatiót eszközli, meg kell, hogy előzze ama másik reformot, a mely pusztán a közigazgatásra, a külműködésre vonatkozik. Ez az eredmény, ez a mérleg, a mely az önök működéséből levonható és a mely a legközelebbi jövőben is a képviselőháznak esetleg talán kemény harezokat provokáló intézkedéseiben kell, hogy nyilvánuljon, mint oly működésnek az alapja, a mely működését — meg fogják azt látni -— ez a párt egész higgadtsággal és nyugalommal, azzal a higgadtsággal és nyugalommal, a melyet az obstruetioval szemben is tanúsított, kormányát követve, kétségtelenül teljes öntudatossággal fogja kifejteni. (Derültség és helyeslések a szélső baloldalon.) A t. túloldalról még a gúnyos helyeslést is 57*