Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.
Ülésnapok - 1887-548
450 *>*£• <> rszíi S' 0S ülés 1891. viselő úrtól már annyira megszoktam, hogy szavainak heve őt elragadja másra, mint a mit mondani akart, hogy önkénytelenül, mintegy psyehologiai kényszer alatt, oly kifejezéssel követtem, mint a mi, ha önkénytelenül egyszer megesett, máskor utánzásom tárgyát, mint az ő kijelentései általán, képezni nem fogja. (Helyeslés jobb felől.) Mai felszólalásában bebizonyodotfc rajta hazánk koszorús költőjének azon mondása, hogy : »Gonosz egy mén a szó; felveszi gazdáját, Hagyja előbb fékkel igazi tni száját, De neki bogárzik minden kicsiségre, Viszi árkon-bokron, lehajítja végre.« (Derültség jobb felől.) A t. képviselő ár következtetéseiben csakugyan nem maradt azon a magas lovon, melyre felszállott, midőn a vita kezdetén felszólalt és a melyről előbb eltagadta az obstructiot, majd leczkéket akart tartani az obstrucfcio erkölcsi jelentőségéről és inagasztosságáról, a melyen ülés helyett azonban, azt hiszem, ő is és azok is, a kik szövetségét keresték, de még azok is, a kikkel a téli házi perpatvar után végre, úgy látszik, teljesen kibékült, mai s tegnapi szereplésökben nagyon bizonytalan ingoványra sülyedtek. (Helyeslés jobb felől.) Ugron Gábor; Elmehetek már? (Derültség bal felől) Pulszky Ágoston: A t. képviselő urnak mindig szabadságában áll elmenni akkor, a midőn üres phrasisok helyett komoly érvek vitájáról van szó. (Helyeslés jobb felöl) Egyébiránt, t. ház, azt hiszem, az ország előtt és a jövendő szempontjából is igen csekély jelentőséggel bír az, mit beszélnek taktikáról és hogy a mai napon és jelen vita alkalmával minő hangon tartatnak a végelmélkedések egy vagy más részről. Nem ebben áll a jelen pillanat jelentősége és nem is ennek provokálásában állhatott a kormány czélj midőn a mostani tanácskozás tárgyát képező 2. §-t indítványozta. (Igás! Úgy van! a jobboldalon.) Ezen 2. §. fölött szabadon folyt a gúnyolódás a tegnapi és mai napon; de azt hiszem, hogy épen azon látszólagos kicsinylés, a melylyel a túloldalról szólottak, adja meg egyszersmind a szakasz jelentőségének magyarázatát. (Igás! Úgy van! a jobboldalon.) Az, hogy a túlsó oldalon azt mondják, hogy egy elvi, egy pusztán elméleti kijelentés inkább compromissio, inkább üres feladása a szándékolt reformnak, mint sem annak megerősítése; az a hang, a melylyel erről szólottak: bizonyítja, hogy belsejükben nagyon jól tudják, hogy e rövid, csonka és csak két szakaszból álló törvényjavaslat, nem hiú erőlködésnek utolsó maradványa, hanem egy reformmiinek alapköve. (Igás ! Úgy van! a jobboldalon.) ngusütiis 7-éii, pénteken. Mert egyet legalább kénytelenek lesznek a túloldalon elismerni és azt kénytelen lesz még gr. Apponyi Albert képviselő úr is elfogadni: és ez az, hogy bármily jogosult volna is az obstructio azon szempontból, hogy valaki a tisztviselők kinevezését az alkotmány elleni legnagyobb merénjdetnek tartotta; azon pillanattól fogva, a melyben a törvényhozás az elvet kijelenti és elfogadja s a melyben a tisztviselők kinevezésének elve törvénybe lett iktatva, minden további ellenkezés már nem elv elleni, hanem törvény elleni ellenkezés; és hogy annak az eszköznek esetleges felhasználásával, melylyel az ellen fel lehet lépni, egészen más szempont alá esik a mód megválasztása akkor, ha az elv egyszer törvénybe van iktatva, mint akkor, midőn az egyáltalában nincs törvénybe foglalva. (Igás! Úgy van! a jobboldalon.) E% t. ház, ha valaki ma az obstructiot elvi szempontból igazoltnak tartja, a mint azt igazolni törekedett Ugron Gábor, a mint azt igazolni akarta tegnap Irányi Dániel képviselő úr: akkor ez igazolás jogosultsága azonnal elvész, mihelyt e két szakasz törvénybe van iktatva, nemcsak, hanem ebből az következik, hogyha a kormány a keresztíílviteli törvényt még ezen az országgyűlésen lehetőnek tartaná és beadná, az urak obstructiojának minden általuk felhozott alapja és indoka önmagától megszűnnék. (Igás! Úgy van! a jobboldalon. Ellenmondások a ssélsöbalon.) Emlékeztetem a t. házat egy példára, melyre a túlsó oldalon annak idején nagyon gyakran szerettek hivatkozni, de mert most — ugy látszik — alkalmatlan, nem szólnak többé róla. Evekkel ezelőtt egy kijelentés, mint merőben elvi kijelentés iktattatott a törvénybe. Ez a választások igazolására vonatkozó eljárás tekintetében történt az 1874. választási törvénynél. Mi történt akkor? (Halljuk! Halljuk!) Elvileg törvénybe iktattatott a curiai bíráskodás és ismételve hozattak be javaslatok a bázba, annak életbeléptetése iránt, de e javaslatok mind viszszautnsíttattak. Vájjon ebből az következett-e, hogy a képviselőház feladta az elvet; hogy abrogáltatott a kimondott elvnek amaz ereje, a mely a törvénybe iktatásból következik? Nem, hanem az, hogy az eszme újra meg újra feléledt és végre oly alakot nyert, melyről önök is elismerték, és elismerte mindenki párttekintetek nélkül az egész országban, hogy az oly alak, melyben a kérdésnek szerencsés megoldása már kétségkívül komolyan contemplálható és számbavehető. (Helyeslés jobb felöl.) Ha egyebet nem is értünk el, mint azt, hogy a közigazgatás reformjának ily alapot szolgáltattunk és hogy megdönthetetlenül be-
