Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.

Ülésnapok - 1887-548

44(5 648. országos ülés 181)1. augusztus 7 én, pénteken. nagyságánál és fontosságánál fogva. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hiszen a közigazgatási bizottság, a melyben húszan és egynéhányan vettek részt, 39 napig tárgyalta a törvényjavaslatot folyton forcirozott és erőltetett munkássággal, daczára annak, hogy a kormánypárti előértekezleteken a kormánypárti képviselők véleményalakúlását összhangzásba hozni iparkodtak, hogy így a vita rövidebbre terjedjen. Ha ezek után itt, a hol a véleményeket senki sem akarta összhangzásba hozni, hanem azoknak szabad nyilvánulása meg volt engedve, mindenki a maga egész egyéniségével jelezte véleményét és kötelességének ismerte, hogy e fontos kérdésben véleménye az ország előtt ismeretes legyen: akkor nemesak nem lehet azt mondani, hogy a 68 napi tárgyalás megrontotta a parlament tekintélyét, hanem én azt mondom, hogy ha mi ezen nagy elvek felett, a melyek a törvényjavaslatnak általánosságban való elfogadásától függtek, nem fejtettük volna ki véleményünket, nem igyekeztünk volna a közvéleményt nézetünknek megszerezni; nem igyekeztünk volna az országot felvilágosítani; nem törekedtünk volna arra, hogy álláspontunkat a maga eszményi tisztaságában, magasságában és önzetlenségében megismerje: kötelességmulasztást követtünk volna el. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Engedje meg a t. képviselő úr, abból, hogy e törvényjavaslat nem megy keresztül: a függetlenségi pártnak semmi haszna nincs; az a jelenlegi közigazgatás, a melyről szó volt, elismertük, hogy rossz, hogy az javítandó, de azt az elméletet állítottuk fel, hogy nem romboló módon kell a javítást keresztülvinni, a mi csak a forradalmaknak természete, nem a zsarnokságot kell megalkotni, mert a zsarnokság, akár egy cabinetnek, akár egy többségnek a zsarnoksága, mindegy, sőt sokkal tíírhetlenebb a sokfejű zsarnokság, mint egynek a zsarnoksága. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Azt hittük, hogyha e nemzetnek kitartással, fáradsággal, munkássággal sikerült az absolut uralkodásnak veszélyét egy személylyel, az uralkodóval szemben elhárítani, az ellen ma gát megoltalmazni és megvédelmezni: annál inkább kötelességünk nekünk a többfcjíí zsarnoksággal szemben síkra szállni. (Zajos tetszés a szélső baloldalon.) Azt mondja a képviselő úr: miért akadályoztuk a törvényjavaslat létrejövetelét, hiszen a tisztviselőket megválasztjuk jövőre is, azok kortestábort fognak képezni és a jövő választások csak úgy fognak azon visszaélő tisztviselők által befolyásoltatni, mint a múltban. Hiszen a 16. §-ra méltóztatott hivatkozni, hogy nagy veszteség, hogy az nem lesz megszavazva. Épen a t. képviselő úr e nyilatkozata mutatja, hogy mily önzetlenül, tisztán az elvért, tisztán az eszméért, a jogért szállunk küzdtérre. Mert mi különbség van egy kinevezett állami tisztviselői kar és egy választott köztisztviselői kar közt? Az, hogy a választott köztisztviselők közt, kik saját megyéjükben vállalják el a nekik alkalmasnak látszó hivatalt, lehetnek független birtokos urak, kiknek hivataluk nincsen gallérjukhoz varrva s ha tőlük lealázó, lealacsonyító és meggyőződésükkel ellenkezőt kívánnak, készek hivataluktól megválni és visszavonulni birtokaikra. Vannak vármegyék, melyeknek ellenzéki tisztikaruk van s ennélfogva a választók megfélemlítése és corrumpálása a tisztviselői kar által nem is űzethetik. Pulszky Ágost: Dehogy nem! (Élénk derültség a szélső baloldalon.) Ugron Gábor: A belügyministernek és a főispánnak elegendő hatalma van, hogy azon tisztviselőket a választások megmérgez ésétöl, megrontásától visszariaszthassa. Az a baj, t. ház, hogy ott, a hol kormánypárti tisztviselők vannak, ezek felszólíttatnak a választási visszaélésekre, sőt még egyes alkalmakkor jutalomban is részesíttetnek. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt mondja a képviselő úr, hogy mi a parlamenti rendszert megrontottuk, mert a többség akarata előtt nem hajoltunk meg. Hiszen, t. ház, az ellenzék egész élete nem áll egyébből, mint abból, hogy nem hajlik meg a többség akarata előtt s mi annak terhét és következményeit elviseljük egész életünkön át. A t. képviselő úr mintegy elvűi állítja fel, hogy a többség előtt a kisebbség meghajolni köteles. Igen, de meg vannak határozva azok a módok, melyek mellett a többség akarata érvényesülhet s meg vannak határozva azok a korlátok, melyek között a kisebbség magát védelmezheti. És ha mi a házszabályokban adott jogunkkal élünk: azon jogok és korlátok között mozgunk, melyet a kisebbség részére a tanácskozási rend, az ország közérdeke a kisebbség jogainak a többség erejével és hatalmával való szembeállítására s a küzdelemben való fentartására és megvédelmezésóre nyújt. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) De ha állana a t. képviselő úr okoskodása, hogy a többség előtt a kisebbségnek kötelessége meghajolni, hogy a többség mindenek fölé van helyezve, mert az utasítási rendszer el ran törülve, akkor eljutunk oda, a hová Irland eljutott a múlt század végén, hogy saját törvényesen megalakult törvényhozási testülete kimondta: Irland önállósága megszűnik, törvényhozása nem lesz, hanem a maga törvényhozása az angol parlament kebelébe fog* olvadni. Ki meri azt állítani, hogy nincsenek az