Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.

Ülésnapok - 1887-531

531. orszftgos ülés 1891. Julius 15-én, szerőán. 35 közé az adatok közé, melyek mutatják, hogy nagyon tévedett a történelem tekintetében a t. ministerelnok úr; azokon kivűl, melyek már elmondottak, tartozik még egy, mely különös sulylyal bír. Hogy a megyének oly sok érdeme van a múltban, hogy oly sokat adott a nemzetnek, annak jele épen az, hogy még a legbuzgóbb hívei is nem egy szuszra, hanem csak több szuszra sem képesek azokat egyszerre felsorolni. Érdeme annyi, hogy megérdemli, miszerint több oldalról is kifejtve, tüzetesen kimutatva, alaposabb tárgyalásban bemutatva legyen az országnak. Én csak egyet leszek bátor felhozni. Kinek az érdeme, az akkori kormányférfiaké, vagy pedig a megyéké-e, hogy a magyar nyelv ebben a hazában a maga uralmát visszanyerte? Maga ez az egy érdek nem ér-e fel minden «nyagi baladással? Ha Magyarországon tizszer annyi kilométer vasút volna, mint a mennyi van, Budapestnek négyszer annyi lakossága volna és több milliomos volna köztünk, mint ma, ha kevesebb adósság volna a házakon, ha azon felül volnának még Magyarországon nagy városok is, Marseille-ek, Lyon-ok, ha nem látnánk többé a községben szalmával fedett nyomorult vityillókat, hanem szép házakat és kövezett, asphaltozott utakat; ha mindez az eredmény meg volna, de nem volna a nemzet magyar; ha az nem őrizte volna meg a nyelvét: mind e haladás mit érne? (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ez az egy maga, felfogásom szerint többet ér, mint a mit az összes ministerek, mióta részben^ de csonkán visszaállíttatott az alkotmány, kivívni képesek voltak; (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) mert nyelvében él a nemzet: és bármiféle gazdagság és bármiféle hatalom meg nem vígasztalhatna bennünket, ha nyelvünket abban az állapotban hagytuk volna, a minőben hagyták az akkori kegyelmes urak és nagy urak. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Ezt mondtam múltkor is a kegyelmes urakról és nagy urakról; nem beszéltem osztályuralmi tendentiákról és ha ezt mondtam, történeti igazságot mondtam, a melylyel szemben az igen t. ministerelnok úrnak történelme még meseköltészetnek sem válik be. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Osztáíyuraíomról nem szóltam ós nagyon csodálom, hogy gr. Hadik Sándor t. képviselőtársam úgy magyarázta azt, a mit mondtam. Mert az egyik dolog, a mit felhoztam, az volt, hogy a magyar nyelv terjesztésénél, a magyar nyelv jogának kivívásánál és a haladási lépések megtételénél az akkori kegyelmes urakat találta maga ellen a nemzet. Nem voltak azok csupa grófok és herczegek, akadtak olyanok, a kik nem voltak azok, de az Isten felvitte dolgukat, mert aulicusok voltak. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) És a mai grófok és herczegek egyáltalában apprehendálhatnak, ha azt mondjuk, hogy azok nem azért tettek szert czímeikre, mert sokat áldoztak a magyar hazafiságnak;; mert mindnyájan tudjuk, hogy a grófi és herczegi czím nem is magyar eredetű; hanem arra törekedtek nagyban, a mire ma kicsiben van példa. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon^) Ma például meggazdagszik valaki dohány- vagy lóliferálásból, aztán van neki nagy birtoka, háza. Most azt mondja, mindene megvan a világon. Szegény ember, ha Isten felviszi a dolgát, a mint Arany János mondja: »hasa, hája, kék nadrágja* és ezeken látni meg a méltóságot. Amaz pedig azt mondja, hogy egy csilingelő ordó, vagy egy báróság kell. Akkor pedig, ha valaki hatalmas úr volt, birodalmi gróffá akart lenni és onnan eredt a czím. 1526 előtt nem találjuk ezeket a czímeket, mert a »comes«-ek nem azok voltak. Verbőczy a zászlós urakon kivűl, az összes nemességet értette populus alatt. Világosan kimondta a magyar közjog is és ez ma is úgy áll s azt is tudnia kell gr. Hadik t. képviselő úrnak, hogy a magyar nemességben nem létezik fokozat, a magyar nemesek egyenlő rangúak. (Úgy van ! a szélső baloldalon.) » Tehát nemcsak a történelmet, hanem a jogot is kell tudni, mielőtt valaki olyat állít, hogy osztályuralmi tendentiát kísérel meg, a ki felemlíti, hogy annak idején miképen gondolták teljesíthetőnekkötelességüketazok, a kiknek utódaimagas rangot viselnek. Mert ne gondolja azt senki, hogy én nem tartoznám azok közé, a kik a legnagyobb örömmel látják, hogy a kik annak idejében így nyertek el rangot, méltóságot, azoknak utódai aztán vért is áldozni tudtak a hazáért; mert én nem felejtem el gr. Batthyányi Lajost, nem felejtem el gr. Bercsényit és a Rákócziakat. Ezek is urak voltak, mint a maiak. (Úgy van ! a szélsőbalon.) És nem felejtem el később is egy gr. Károlyi István érdemét, a ki egy ezredet állított fel a maga költségén 48-ban és nem fogom elfelejteni testvérét gr. Károlyi Györgyöt, gr. Andrássy Gyulát az ő ifjú testvéreivel, a kik 1848-ban ott voltak azon az oldalon, a hol a nemzet állott, (Úgy van! a szélsőbalon.) és nem azon az oldalon, a hol behozták a muszkát. Mert sajnos, hogy ott is voltak sokan, nagyon sokan voltak, az a baj és nagyon tekintélyesek voltak, ez is baj; (Úgy van! a szélsőbalon.) és hogy később oly sűrű fátyolt borítottunk a multakra, hogy közűlök egy konstantinápolyi nagykövet is lett. Tehát ne méltóztassék azt mondani, hogy midőn arról beszélek, hogy hatalmas, nagy rangú férfiúk, mikor a haladás első csíráiról volt