Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.
Ülésnapok - 1887-531
581. orszAgos ülés 1891. jnllns 15-én, szerdán. nak csinálni, az csak nemesítés, csak az, hogy új galyat akarnak beoltani. Igen ám, de egész beszédjének fonala csak egyet bizonyított: tudniillik azt, hogy ő tulajdonképen a fát a koronával a földbe akarja beleűltetni és az ő beoltási experimentumait a t. többséggel együtt a gyökerén akarja végrehajtani. (Derültség és tetszés a szélső baloldalon.) Vájjon ki emlékszik, t. ház még arra, hogy hogyan kívánt minket megnyugtatni Schwarcz Gyula t. képviselő úr, a ki azt mondja: ugyan hát miféle skrupulusaik, miféle aggodalmaik lehetnek önöknek a kinevezett tisztviselőkkel szemben? Hiszen azok esküt fognak tenni és cs^k azt nem lehet feltenni, hogy annyi úri ember, ha egyszer megesküszik, a szabadságot fogná csorbítani, vagy nem fogná teljesíteni kötelességét úgy, a mint kell ? (Derültség a szélső baloldalon.) Hát én nem akarok most annak a vizsgálatába bocsátkozni, hogy a modern társadalom erkölcsi érzéke mivé síílyesztette az esküt magát, milyen kibúvó ma az eskü bizonyos esetekben, bizonyos forumok előtt; hanem azt mondom, hogyha a tisztviselővel szemben a garantiát egyedül az esküben keressük •, annak életrevalóságát egyedül az esküből akarjuk kimagyarázni: az a társadalom nem lesz jól közigazgatva, hanem az ag3~on lesz közigazgatva. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Vájjon ki tudja megszabni azt, hogy hol kezdődik a kötelesség teljesítése és hol kezdődik a kötelesség buzgó teljesítése és hol végződik ez és hol kezdődik a hanyagság. Hiszen egy tisztviselő, a ki az ő esküje szerint kötelességét, de csakis kötelességét teljesíti, a ki midőn tizenkettőt üt az óra, leteszi a pennát, esküjének eleget tett és azért mégis a leghaszontalanabb tisztviselő lehet. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) Ezzel szemben előállnak és azt kérdik, fájdalom, ezen oldalról is, hogy hol a pragmatica, hol a fegyelmi eljárás? A pragmatica az alantas tisztviselőnek a jogát biztosítaná és védelmét nyújtaná a felsőbbekkel szemben. A hol a közéletbe oly szellem fészkelte he magát, mint nálunk, nincs az a pragmatica, a mely az alsóbb tisztviselőt főnöke zsarnoksága ellen megvédje; megvédelmezi a nyilt, nyers erőszak ellen, de az agyonsekírozás és a kisekírozás ellen nem. A hol nincs annyi erkölcsi tartalom, annyi igazságérzet a társadalomban, különösen annak vezető részében, a mely maga egy pragmatica, egy fegyelmi szabály, a hol a jogérzet nem gyökerezik mélyebben és minden rétegben, ott ezen garantiák, különösen az önök kezében, semmit sem érnek. (Helyeslés a szélsőbalon.) Pragmaticának, fegyelmi eljárásnak, — a fegyelmi eljárást különben ismerjük — eskünek ily körülmények közt, a minők közt önök most kínálják ezen tor sót törvényjavaslat gyanánt, hitelt előre nem adhatunk. (Úgy van! a szélsőbalon.) Hiszen mi ez a törvényjavaslat parlamenti szempontból? Nyujtott-e be, va^y nyujthat-e valaha komoly kormány, komoly többség támogatása mellett egy csonka büntető törvénykönyvet, a melyben a bűnök csak meg vannak nevezve, de nincsenek difinialva és a melyhez oly sanctiok vannak odaragasztva, a melyek alapján aztán akasztanak, lőnek a nélkül, hogy a bíín é 5 * annak fokozata ki volnának mut \tva. És vájjon az a Törso, a melyet ide tettek többet ér-e? Ez a tiszteletlenség nemcsak a magyar parlamenttel, de általában a parlamenti alkotásokkal szemben, (Úgy van! Ügy van! a szélsőbalon.) a melyeknek komolyaknak és egészeknek kell lenni. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) Azok közt az érvek közt, a melyeket felhoznak és a társadalomban terjesztenek, hogy miért van jogosultsága annak, hogy egy csonka törvényjavaslattal állnak elő, mindig egy bizonyos mumuskép említik a nemzetiségi kérdést; (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) és sehol sem árulja el magát annyira a kormánynak törekvése, mint abban, hogy épen a nemzetiségi kérdés veszedelmét áílíts*t előtérbe épen ebben az esetben. Hiszen ha a t. kormány törvényt akar alkotni a nemzetiségekkel szemben, ám alkossa azt meg velük szemben; de ne alkosson oly törvényt, a mely nemcsak a nemzetiségeket fékezi meg, de békót ver az egész nemzetre. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Hiszen a Bach korszakok, a reactionak, a zsarnokságnak eljárása mindig az, hogy azt mondják: tiz revolutionariust akarunk megfogni és behozzuk a passus kényszert tizenhat millió emberre. A kinevezési rendszerrel is így tesznek; azt mondják az urak, hogy a nemzetiségekkel szemben a szabadságot, a nemzet prestigéjét akarják kivívni, midőn békót vernek az egész nemzetre. (Úgy van! a szélső baloldalon.) És az egész intentio, az a 279. §., t. ház és a 279. §-on kívííl a garautialis törvényparagraphusok egész erdeje és rengetege fog következni. A paragraphusok rengetege közt jár ma is a magyar ember, csak megy és nem tudja, hogy helyesen-e; mert neki csak úgy kell gondolkodni, hogy talán nem ütődöm paragraphusba: ha pedig beleütődöm, fájdalom, azt előre nem tudhattam. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Vájjon nem az absolutismustól kölcsönözték-e azt az eljárást: a sok kormányzást és a minden-kormányzást, hogy letörpítették a magjaiembert az alá a niveau alá, a melyen Budapesten a kutya van, a mely szájkosár nélkül, zsinór nélkül szabadon nem futhat, a hidon és más közlekedési eszközökön át nem vihető, a melyet
