Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.

Ülésnapok - 1887-540

540. országos Illés ÍS'J leírattak, de időközben behajtattak, csak úgy téríti vissza ha a ministeriumba is el jár az ember, úgy, hogy eltelik egy esztendő, míg a visszautalványozási végzést megkaphatja. Az oly kinevezési rendszerrel én sem rokonszenvezhetem, a mely mellett például a leletezés oly kezekbe van letéve, a kik a pénzügyi törvényekről még csak nem is álmodtak és a kiknek leletezése épen jövedéki büntető eljárásnak is képezheti alapját. Holott méltán megkövetelhető az ily hivatalnokoktól, ha kinevezettek is, hogy fogalmával bírjanak azoknak a törvényeknek, a melyeket alkalmaznak. Megkövetelhető, hogy ne csak leletező legyen az illető, hanem legyen első és alapos bírája annak a kérdésnek, a melyhez hozzányúl Mit mondhatunk az olyan rendszerről és oly kinevezett hivatalnokról, mikor azt látjuk, hogy Bartha Miklóst kinevezett hivatalnokok kaszabolták össze, hogy kinevezett hivatalnokok koszorúzták meg Hentzi szobrát, hogy egy zöldtollas kalapért sub titulo magasabb kiképeztetés, kinevezett hivatalnokok hajlandók elhagyni azon testületet mely őket fölnevelte, melynek vérével táplálkoztak és nemcsak oda, a honnan soha többé vissza nem térnek és elmennek úgy, hogy ha kell, fegyvert is emeljenek ellene. Az ily rendszer nem lehet kedves, az ily rendszer nekünk nem kell. De így vagyunk az úgynevezett államvasutakkal is. Ennek alkalmazottjai eddigelé még nem kinevezett állami hivatalnokok, de még is kinevezettek. Engedje meg a t. ház, hogy erről a térről is elővegyek egy-két példát, a mely épületes leend és a kinevezési rendszer fölött, hogyha ugyan még szükséges, pálczát tör. (Halljuk! a szélső baloldalon.) Megtörténik, hogy a királyi közjegyző egy vasúti állomáson jegyet kér. Az illető pénztárnok veszi a jegyet, ki akarja szolgáltatni. E közben a közjegyző leteszi a forintot az asztalra. Ajtó, ablak mindenfelől nyitva van, a légáramlat besodorja a papírpénzt a hivatal-szobába. Mikor a jegyet kiadta a pénztáros, követelte annak az árát. A közjegyző kérte, hogy szíveskednék felvenni a besodort forintot, de a pénztáros azt mondta, hogy nem azért van ő ott, hogy lehajoljon a pénzért. A közjegyző kénytelen volt újból megfizetni a jegy árát. Hogy a forinttal mi történt, arról a t. kereskedelmi minister úr meggyőződhetik a panaszkönyvből. (Felkiáltások jobb felöl: Hol történt?) Majd meg fogom nevezni az egyént és a helyet, a hol történt, 5—6 hónap eliitt esett meg ez a dolog; és hogy mi lett az eredménye, azt nem tüdőm. Pedig szerintem az államvasúti alkalmazottaknak különösen is első sorban az volna kötelességük és feladatuk, hogy a közönséggel szemben ildomosak és előzékenyek legyenek, mert hisz azok fizetik meg KÉPVH. NAPLÓ. 1887 — 92. XXVI. KÖTET. . július 28-áii, kedden. o>65 szolgálatukat; de meg nem tudhatja az a vasúti hivatalnok, vájjon méltóságos úrral beszél-e, avagy pedig közönséges adózó polgárral. (Derültség jobb felől) Nem régen, mióta képviselőnek lenni szerencsés vagyok, a központi pályaudvaron történt, hogy a szolnoki polgármester és a főjegyző is velem akart utazni. Az indulásra készen álló vonat annyira meg volt telve utazó közönséggel, hogy rajta helyet találni már nem lehetett, még a folyosókon sem. (Az helyes! jobb felöl.) Egy piros karövvel ellátott tisztviselőhöz fordultunk, hogy legyen szíves gondoskodni, hogy elutazhassunk. A tisztviselő nagyúri flegmával vállat vont, mi pedig vártunk. Már a harmadikat csengették, mikor képviselői minőségemet latb i vetettem és az állomásfőnökhöz menve kértem, hogy gondoskodjék kocsiról. Ekkor aztán meg is kaptam az elégtételt és megkaptam, a mit kívántam, de ha nem lettem volna képviselő, nem tudom teljesítették volna-e kívánságomat ?! Kicsinyes dolgok ezek, t. ház, tán nem is érdemes velők foglalkozni; de kicsinyekből lesznek a nagy dolgok és különösen most szükségesek az elmondásra, mikor a választási és kinevezési rendszer és annak alkalmazottjai folytonosan szembeállíttatnak egymással. De hogy még néhány példát felhozhassak engedje meg a t. ház, hogy áttérjek a kinevezési rendszer legújabb creaturáira: a rendőrkapitányokra. Az egész intézményt nem akarom elítélni; de azt akarom kitüntetni, hogy a mely egyén választási rendszer mellett nem tölti be hivatását, kötelességét, ha kinevezett tisztviselővé csinált lesz, akkor sem tölti be helyét. A történet, t. ház, ez: szokás a nagy alföldi városokban úgynevezett tehén csordákat tartani. (Derültség.) Ez lehet nevetséges, de tessék a conclusiot meghallgatni. (Halljuk!) Mikor hajtják befelé a 2 — 300 tehenet, megtörténik, hogy kettő összeöklelődik és e dulakodás közben egy fiatal gesztenyefának a koronáját letörik. Moat a kinevezett rendőrkapitány elé viszi valamely alkalmazottja a hírt, a ki megidézi a pásztort és az 1879 : XL. t. ez. 80. §-a alapján öt forint büntetésre ítéli és ezenkívül öt forint kártérítésben is elmarasztalja. A törvénynek erre vonatkozó szakasza pedig úgy szól, hogy a ki valamely nyilvános helyen felállított ültetraényt, szobrot: stb. szándékosan megrongál, az ezzel és ezzel a büntetéssel sújtandó. Én, t. ház, azt hiszem, hogy a tehenek nem tartoznak a társadalom azon tagjai közé, a melyeket »kik«-nek nevezünk és hogy azt sem szabad feltételezni, hogy azoknak a teheneknek szándékuk lett volna azt a fát elpusztítani. (Derültség.) De azért a, csordást mégis megbüntették.