Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.

Ülésnapok - 1887-540

§50 54öt •W*Í%*B Blés 1891. Julius 28-án, lícfldett. ügyeivel hathatósan foglalkozott, ki tud nekem ennél hatalmasabb tényezőt felmutatni a társadalom feutartásához és a szabadság megvédéséhez. (Úgy van! a szélsőbalon.) Meri akkor nem többé massáról, nem többé nyugatról, nem többé kizsebelhető, kihasználható elemről van szó, hanem ott terem az önérzetes polgárság, mely a mások jogát tiszteletben tartja, a magáét megköveteli (Tetszés a szélső baloldalon.) s a I mely azután áldozatra kész, a midőn nehéz idők • következnek, mert tudja, hogy jogai nem fognak csorbulni, hogy ő a viszonyok javúltáyal ismét ott lesz és gyakorolni fogja fejlesztő hatását. De, t. ház, akármit beszéljenek és vessenek rá a gentryre, a melyre eddig is annyit vetettek és akármennyit beszéljenek nagy szájjal és nagy hangon a polgári elemről s a többiről, tessék megmondani az igazat. Magyarország e tekintetben átmeneti stádiumban van, nekünk polgárságunk a polgárság azon értelmében, mely tökéletesen fejlett volna, fájdalom, még ma sincs. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Olvassuk el a német színház érdekében beny ajtóit felségfolyamodást, mely nagy részt a nevezett polgári elemek mííve! (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Az a valóságos magyar polgárság, mely azután értelmi és vagyoni tehetsége szerint hatalmas rétegeket alkot, mely azután a, közéletben az egész soron elfoglalja helyét és a mely azután úgy kezd gondolkozni, hogy nem a hivatalnoki urhatnáinság, nem a hivatalnoki hatalom gyakorlása másokra, nem az az igazi űri dolog, nem az a magasztos, nem az a szép, hanem a valóságos hatalom a munka s az államnak, a nemzetnek valóságos fejlesztése és a fejlesztésnek ráalapítása az igazi polgári elemre a feladat; ez a polgárság nálunk még ma is hiányzik. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Es, t. ház, én hallottam hangokat, nem itt ebben a házban, hanem a házon kivííl a sajtóban, melyek próbálták megróni azt a hangot, a melyet Uray képviselőtársam a múltkor hallatott. (Halljuk! Halljuk!) Én jól megfigyejteni ezeket a hangokat, a melyek emelkednek. Ám azok, a kik nemességről beszélnek és a kik egyszersmind a nemesség tagjai is, maguk mondják, hogy az megszűnt kiváltság lenui; ők nem is kívánják maguknak, hogy kiváltságos helyzetben legyenek, hanem abban nekik tökéletesen igazuk van, hogy mindaddig, valameddig nem alakúi meg Magyarországon az igazi, erős demo erata polgárság, (Úgy van! a szélső baloldalon.) annak az elemnek, melynek a történet kiállítja a bizonyítványt, hogy fentartotta Magyarországot és megvédelmezte az ország jogait, meg kell adnunk a tiszteletet ma is. (Helyeslés a szélsőbalon.) De a mikor megadjuk a tiszteletet, ez azt jelenti, hogy nem szabad szemet hunynunk az ő hibái előtt sem és ha áz administratiot a mi rendszerünk szerint rendeznők itt és ők, a régi nemesség tagjai, hivatalt akarnának vállalni: akkor csak úgy becsüljük meg őket, ha csakugyan pontosan teljesítik kötelessé ükei (Helyeslés a szélsőbalon) És a mi Magyarországon a mii administratiot összemérgezte, ösBzerontotta, az a rossz törvényeken kívül az volt, hogy a nemességhez kötve volt a protectio és kötve volt az a nézet, hogy ha valaki bizonyos famíliából származik, legyen bár a leghaszontalanabb ember is, ne végzett legyen semminemű tanulmányt, ne mutatott legyen semmiféle készültséget arra, hogy hivatalt lehessen reá bízni, őt mégis, a családra való tekintetből, hivatalba tették. Ez rontotta össze (Igaz! Igaz! a szélsőbalon.) a szellemet és mindent. És, t. ház, a ki Magyarország botrány-krónikáját az utolsó időben figyelemmel kísérte, az láthatta bizonyos bíínök növekedését azon arány szerint, a mely szerint szemet hunytak a bűnökre, mert bizonyos emberek követték el azokat, bátorításul szolgálva másoknak, hogy a bűn útjára lépjenek, mert azt mondták: Van tekintély, van összeköttetés, van protectio, karonfogva mentem X. Y. főispánnal, ministerrel vagy bárkivel, nem fogja tűrni, hogy én gyalázatba essem; noha csakugyan rászolgált arra, hogy gyalázatba essék. A t. túloldal, t. képviselőház, tartozik nekünk — minthogy én a vitatkozásra vetem a fősúlyt — annak a bebizonyításával, hogy a kinevezési rendszerrel miképen lehet önérzetes, öntudatos, a közélet, a politikai változások, a jogtisztelet iránt élénk érzékkel viseltető polgárságot neveim. (Halljuk! Halljuk!) A kinevezési rendszer ezt nem nevelheti, mert merevségénél, rubricás természeténél fogva egyenesen kizárja azon elemeket, melyek nem a tisztviselői hyerarchiába tartoznak. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon) Ez a, rendszer nem akarja, hogy az elemek gondolkozzanak, hanem azt akarja, hogy az elemek feltétlenül szót fogadjanak, magukat alávessék. (Igiz! Úgy van! a szélsőbalon.) Hogy ilyen rendszer mellett hogyan lehet önérzetes polgárságot nevelni, nem tudom; elvárom annak bebizonyítását a t. túloldaltól. Én részemről rámutatok Magyarország fejlődésének történetére és állítom a leghatározottabban, mert be is bizonyíthatom, hogy az önkormányzati rendszer nemcsak itt, hanem mindenütt teremtő, nevelő hatással bír, oly nevelő hatással, mely a társadalmat egyaránt erősbíti, (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) a mely a felvilágosítás szolgálatában valóságos csodákat képes művelni. Azt pedig teljesen elfelejtették újból is bizonyítani, a mit oly sokszor hangoztattak, és