Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.
Ülésnapok - 1887-540
248 5W> országos ttiés 1891. Julius 28-án, kedden. kinevezési rendszer hívei felléptek, ők a kezelést összetévesztik az önkormányzattal, vagyis a manipulatiot az administratioval. Tartozom kifejteni, hogy ez alatt mit értek. (Halljuk!) A manipulationak a legingathatlanabb, folytonosan egyformán ismétlődő természetű dolgokhoz kell kötve lennie. Hogy világosabban beszéljek, ott van például egy sóbánya manipulatioja ehhez a jó bányatisztnek szakszerűen értenie kell, ő azt aknáztatja, ő kinevezett közeg lehet, manipulálja, kezeli és el is kezelheti a sót. (Derültség a szélső baloldalon.) Ez a dolog teljesen tűri a rubrikát. Az a mázsa-tiszt, a ki 50 éven át ott ül a kis házikóban, melynek ablaka előtt minden 10 perczben megjelenik a szürke ló, mely targonczán hozza a sót a ház elé, a mérlegre húzza, s a mérleg megmutatja, hogy hány mázsa sót szállítottak és a tiszt beírja a rubrikába, este összeadja és bejelenti: az biztosan, rendben működik. Ez manipulatio; de nem közigazgatás. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mert a közigazgatandó elemek véletlenül sem nem sódarabok, sem nem réztömbök, de még veretendő osztrák-magyar aranyak sem, hanem élő emberek, gondolkozó lények, a kiknek vannak eszméik, irányaik, kik történelmi múlttal bírnak és e múltból kiindulva keresik a jövőt és kell, hogy meg is találják. Ez nagy, lényeges különbség, a melyet mintha nem vennének kellőleg figyelembe. Én meg vagyok győződve, hogy ezeknek az uraknak, kik annyira barátai ennek a kinevezési rendszernek, mindig lelkük előtt lebeg az aerarialis tisztség. Mily tiszteletre méltó, nyu- J godt, alázatos, magukat oly könnyen alávető emberek azok, milyen lelkiismeretesen végzik ők a manipulatiot még akkor is, ha belátják, hogy rossz, mert hát azt mondják, hogy a főnök úr parancsolta ég ők annak feltétlen engedelmességgel tartoznak, sőt ha kárral jár, akkor is. Ez már egy régen lejárt dolog, ez urakban ma is csak az lüktet, a mi lüktetett a régi időben, a régi Bach-korszakban, melynek két jelszava volt: »Ruhe ist die erste Bürgerpflícht és Steuer zahlen und Mául haltén!« (Élénk derültség a szélső baloldalon.) Ez volt a vezető két főelv, ehhez volt szabva a társadalom főmeuete. S azt mondják, hogy mily felséges összhang és rend ez! És kérdik tőlünk: mit akarnak az emberek, hogy e felséges renddel nincsenek megelégedve ? E rendre nézve, hogy tisztán egy administrationalis dolgot érintsek, local-történetileg be van bizonyítva az, hogy mikor a Bach-korszakban Budapest városháza közelében tűz ütött ki, . egy polgár, a ki mégis csak féltette, berohant a városházára és beletévedt, gondolom, a 24-ik számú ajtóba és azt mondta; Uraim meneküljenek, mert tííz van! Es a Baeh-korszakbeli Beamter teljesen hivatalos arczczal azt mondta: Nem tartozik ide, hanem a 27-ik szám alá, ott jelentse be. (Derültség a szélsőbalon.) Ha ez az administrationalis rendszer az, a melyre önök törekszenek, akkor hagyjanak fel az egész experimentatioval, mert csakugyan kétségbe kell vonni még azt is, hogy gondolkoztak-e azon: mit tesz az igazán élő s történettel bíró szervezeteket administralni. Legyen szabad, t. ház, legalább futólag a kinevezési rendszert is elővenni például annak morális hatásai szerint. A kinevezési rendszer — azt gondolom a t. ministerelnök úr sem fogja ezt magában tagadni — rendelkezik egy tulajdonsággal, tudniillik a merevséggel. A merevség pedig egyáltalában mindig kényszerítő hatást jelent a fejlődő orgánumokra nézve és a végső fokon — hogy egy kis praehistoricus authropologiát is belevegyítsek, körülbelül egy olyan dolog, mint hogy találunk ásatások alkalmával bizonyos átidomított koponyákat, sőt találunk még élőnépeket, a melyek ezt gyakorolják, oly módon, hogy deszka segítségével átformálják a gyermek koponyáját, azt tartván, hogy[ez jól áll a gyermeknek s nagyon érdekes előkelő tulajdonság. (Tetszés a szélsőbalon.) A kinevezési rendszerben meg van az a merevség, a melyet tagadni nem lehet és innen következik azután az, hogy a kinevezési rendszer, minthogy szükségképen központosítva vau, előbb-utóbb, de mindig csak oda lyukad ki, hogy a maga kényelmére igazgat. Ez egy rendszer, t. ház, a mely például a minden oroszok czárjánál legtökéletesebben ki van fejtve. De hát mi ez a rendszer ? E rendszernek legfőbb törekvése s legcardinalisabb követelése az, hogy a mit Pétervárott megállapítanak, annak érvényesnek kell lenni Szent-Pétervárott, Moszkvában, Kievben, Kamesatkában, úgy a palotákban, mint a vándornépes sátrakban egyformán, A ki pedig nem veti magát alá s nem is vetheti magát alá azon különböző körülményeknél fogva, melyek között a birodalom sok részeiben már természetes okoknál fogva is lehetetlen, arra alkalmazzák aztán a telivér orosz administrationalis eljárást, akár a bírói ítélet nélkül való deportálást is. De ott azután — azt hiszik az emberek — minden úgy is megy, mint, magyarán mondva, a karikacsapás. Hát, t. ház, a ki nem is mint pessimista bírálja a dolgot s nincs is ellenséges indulattal eltelve Oroszország állapota iránt, hanem a leg~ objectivebb forrásból olvassa az ottani ügyek menetét, mit fog találni? Talán fogja azt, hogy kifejlődött az úgynevezett Csinovnik-rendszer, mely a közéletben külsőleg a legpontosabban mozog, legpontosabban ténykedik, de lényegében
