Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.

Ülésnapok - 1887-540

•540. országos ülés 1891. juliils 28-án, kedden. 247 ben azt tárgyalja, hogy miféle befolyása volt az álbirni kormányoknak a civilisatiora, sőt még maguknak a törvényhozó testületeknek is. Givilisatio alatt természetesen nemcsak azt érti, a mi a literaturából meríthető, hanem egyáltalában a haladást az egész vonalon, nem zárva ki az anyagi dolgokat sem. Buckle e szakaszban arra a nevezetes tanulságra jut, sőt azt be is bizonyítja, hogy a parlamenteket vezető kormányok tulaj donképen sohasem tettek valami nagy lépéseket a valóságos reformok terén. Ezeknek működése rendszerint abból áll, hogy a megelőző kormányok hibáit tették jóvá. A nagyratörő és előbbre vivő reformok rendszerint azon nagy szellemektől eredtek, a kik birtak egyszersmind azon erővel és hatalommal is, hogy magukkal tudták ragadni az elemeket, hogy teremtettek egy igazi nagy közvéleményt és mikor már ez a közvélemény meg volt teremtve és éreztette magát mindenütt a társadalomban : akkor természetesen ez reáhatott magukra a kormányokra és a parlamentekre is és oda kényszerítette őket, hogy ők is tegyenek előre vivő lépéseket a reformok terén. Ott, t. ház, hol igazi belátás vezeti a parlamentet és a kormányokat, ott ily esetben ellenszegülésre, erőszakra nem találunk sehol; de ott, hol a reform a parlament többségében és a kormányban megfogamzani nem tud, ott azután következik az erőszakos experimentatio mindig a reactio irányában. Ha mindezeket a tanulságokat alkalmazzuk a jelen esetre, akkor látni fogjuk, hogy valósággal tiszta reactioval állunk szemben. (Halljuk! Halljuk!) Ha már azt mondtam, hogy reactió, köteles vagyok azt be is bizonyítani. (Halljuk! Halljuk!) Helyezkedem a t. kormánypárt álláspontjára és azt kérdezem: ha a t. kormánypárt azt hiszi, hogy a kinevezési rendszer reform és hogy csakugyan haladást involvál, ki volt annak kezdeményezője Magyarországon, ki vetette fel az eszmét legelőször és ki iparkodott annak propagandát csinálni? Tudom, hogy a t. ministerelnök úr is akarta magának vindikálni az elsőbbséget a kinevezési rendszer kérdésében, de legigazabban mégis csak az én kedves képviselőtársam, Farkas Imre mutatta ki azt, hogy a kinevezési rendszer felvetése nem is új dolog, mert Metternich herczeg a 40-es évek elején már fölvetette, bár kissé más terminussal; ő bizonyítgatta, hogy ily módon kell erős kezet teremteni, mely ezt az országot, szerinte, a haladás írtjára viszi. Azt hiszem, a t. túloldal is be fogja látni, hogy akkor, mikor a kinevezési rendszernek akar propagandát csinálni, nem modern eszmével áll szemközt, nem is oly eszmével, a mely itt Magyarországon valamikor igazi jogfejlesztő lett volna, hanem olyannal, a mely itt mindig jogfosztó volt, tehát nem áll azon a magaslaton, a melyen a szabadság követelményeinek megfelelő reformok keresztülvitelénél állania kell. De fontolja meg, hogy így haladva, Metternich nyomdokain indulva, máshová nem is juthat, mint a valóságos jogfeladáshoz és midőn a jogokat feladja, akkor ez egyszersmind azt is jelenti, hogy nem érzi és nem érti át azon elem természetét, a melynek nevében itt, mint többség akar pressiot gyakorolni velünk szemben, kik kisebbségben vagyunk. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Vegyük, t. ház, egészen objeetive a dolgot és vessük fel azt a kérdést, van-e közvélemény Magyarországon a közigazgatásra nézve: igen vagy nem? Én azt állítom, hogy van. Mi az a közvélemény, a mely jelenleg Magyarországon a közigazgatás tekintetében alakúit? Az a közvélemény az, hogy a mostani közigazgatás senkinek sem kell. A t; ministerelnök úr hivatkozik az ő 36 vármegyéjére. Én nem akarom vizsgálni, hogy azt a többséget azokban a vármegyékben, kik alkották, kik képezték. Vájjon független elemek voltak-e vagy függők ? De én nekem azokra nézve azt kell acceptálnom, hogyha nekik ez a mostani közigazgatás rossz, akkor úgy tesznek, mint a fuldokló ember, ők is csak más állapotba akarnak jutni, még pedig minden áron. A fuldokló ember a szárazra akar jutni minden áron és ha a fuldoklónak nem szalmaszálat, hanem tüzes vasat nyújtunk, azt is megfogja, mondván: mégis kedvezőbb, mint a vízbefulás, a halál, így kérik a kinevezési rendszert is. Az az országos közvélemény azonban az, hogy a mostani közigazgatás nem kell senkinek. És ha most ebből a következtetést levonom, akkor azt mondom: az eddigi tapasztalás azt bizonyítja, hogy a parlamentek és kormányok leginkább az előzők hibáinak jóvátételével tehetnek szolgálatot a társadalomnak. Meg van erre a jó út. Nézzük tehát mi rontotta meg a közigazgatást, a választási rendszert ? Ott van Tisza Kálmán aerája, a közigazgatási bizottság és a többi intézkedések, ebből pedig az következik, hogy töröljük el azt, a mit az előző korszak hibásat alkotott és szervezzük a közigazgatást a jobb alapon, s ha ezt teszsziik, akkor megtettük a hasznot a társadalomnak s a melyet megtenni kötelességünk is. (Úgy van ! a szélső baloldalon.) És mikor ezt mondom, szinte hallom, hogy önök azt vetik ellenem: hiszen jó, csak ne volna az a szakszerűség, a melyet a modern administratio megkíván. Sok vita folyt már e házban, t. ház, az administratio és annak reformja körül s én úgy tapasztaltam, hogy különösen a mióta a