Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.
Ülésnapok - 1887-540
246 6 *°" orszá & os fi,és 1891 * Julius 28-án, kedden. kénytelen bevallani, hogy az utolsó lehetőségig mindig meg volt adva a ministerelnök úrnak az, hogy tisztességgel vonulhasson vissza, hogy erőszakot ne gyakoroljon senkinek, se egyesnek, se pártnak nézetére és véleményére. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha ő makacsul megmarad abban az irányban, akkor az átmenet a törvényjavaslat ezímétőí az első paragraphushoz volt az a Rubieon, a melyet átlépett, alkalmasint abban a hiszemben, hogy ő Caesar és uaesari gondolatokkal is telve volt, azt hitte, hogy övé a jövő, övé a hatalom. Beszédem végén meg fogom mondani, t. ház, hogy én a t. ministerelnök úrnak ezen mai helyzetét, a római történetből kiindulva, tulajdonképen minek látom. (Halljuk ! Halljuk!)Egyelőre egészen más irányba kívánok térni (Halljuk! Halljuk! a szélső haloldalon.) és ez, t. képviselőház, a következő: Csupán egy esztendő van még ennek az országgyűlésnek a végéig. A t. ministerelnök úr benyújtotta a közigazgatási törvényjavaslatot, mely 279. §-ból áll, a t. igazságügy mini ster úr benyújtotta a curiai bíráskodásról szóló törvényjavaslatot, mely 162. §-ból áll, a t. közoktatási minister úr benyújtotta a tanítói nyugdíjról szóló törvényjavaslatot, mely 15. §-ból áll; készülőben van a közigazgatási bíráskodásról szóló törvényjavaslat, azután következik majd a delegatio, következik a költségvetés és a t. ministerelnök úr még ma is azt hiszi, hogy majd az a körül belül ötszáz reform-paragraphus — hangsúlyo zom: reform-paragraphus, mely fontos dolgokat tartalmaz — az államháztartás, a közösügyek elintézése mind egy esztendőre lesz szorítható, Ha a t. ministerelnök úr azt hiszi, hogy ő csak velünk szemben követ el erőszakot, akkor nagyon téved, mert a reformok behozatala — mert azoknak a társadalomra kell hatniok — a dolog természeténél fogva kizárja az elhamarkodott eljárást. Én bátor vagyok állítani, hogy a közigazgatás reformja, történjék az bármelyik irányban, ha gyökeres akar lenni, egymagára nemcsak egy, hanem több országgyűlési cyelust követel. És a ki valaha foglalkozott avval, hogy a történetben követte a reformok menetét, pl. Angliában, a gabonavámok ügyét és egyéb kérdéseket, az látni fogja, hogy ezek hosszú éveken keresztül vajúdtak a társadalomnak minden köreiben, foglalkoztatták a parlamentet és minden szakértőt, teremtettek óriási irodalmat és meglettek vitatva minden oldalról, a míg a megéri élés stádiumához jutottak. Jól tudom, t. ház, hogy uralkodik itt egy közszellem, a mely azt mondja: de hát mire való ez a sok teketória? Ha, reformról van szó, t. ház, akkor első feladat annak concipiálása, a második feladat az, hogy azt minél mélyebbre bevigyük a társadalomba és csak a mikor a társadalom azt felfogta, csak akkor lesz az haszonnal megalkotható. (Úgy van! Úgy van! a szélső biloldalon.) És én állítom, t. ház, hogy az az általános panasz, hogy számos törvényünk van, a mely végre nem hajtható, legtöbbnyire onnan származik, hogy azok hebehurgyán hozattak meg (Helyeslés a szélsőbalon.) és a szakaszoknak óriási tömege a társadalomba egyszerűen bedobatoít. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ráakasztották azokat a tisztviselők nyakára, a kiknek sem phisicai, sem lelki erejük nincs ahhoz, hogy a szakaszoknak ezreit xigyszól ván egy perez alatt magukba szedjék és 24 óra múlva már correctűl alkalmazzák is. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ha ez így áll, akkor azt mondom, hogy tudja a felelősséget elvállalni az a kormány, mely az országgyűlés legvégső szakában két óriási nagy reform-törvényjavaslattal áll a ház elé, oly javaslatokkal, melyek magát a törvényhozást is érintik legközelebbről, (Úgy van! a szélső baloldalon.) mely az egész társadalomra van hívatva mélyen hatni, mely mindent felforgat, hogy — mondom — ily perezben áll elő ily javaslatokkal és erőszakhoz folyamodik, hogy azokat mentől gyorsabban letárgyalhassa? (Úgy van! a szélső baloldalon.) Jól tudom, t. ház, nemcsak ennél a mostani kormánynál, hanem az előbbi kormánynál is az volt az eljárás, hogy nem gondolta meg, hogy a parlament szerves összefüggésben van nemcsak összealkotása szerint, hanem alkatrészei szerint is magával a társadalommal; nem gondolta meg, hogy itt kölcsönös hatásnak és visszahatásnak kell lennie, hogy mindenkor a mélységre kell törekedni, hogy midőn itt vitatkozunk, nemcsak magunknak vitatkozunk és talán még a karzaton levő közönségnek, hanem vitatkozunk az egész országnak azért, hogy az itt megpendített eszmék mentől mélyebben behassanak a társadalomba. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Mert ha ez nincs így, akkor miért ne térnék át egészen a kinevezési rendszerre? Hiszen a kinevezett senatusnak is meg van a maga ellenzéke; ott volt még az egykori nagy Ausztria Staatsrathjában is az »unvorgreiniche Meinung«. És ha ez így van, akkor ne csináljanak komédiát, ne kényszerítsék e pártokat hiábavaló küzdelemre és arra, hogy a helyett, hogy komolyan vitatkoznának — mert hiszen a komoly, beható, tanulságos kritika erőszak mellett lehetetlen — itt végsőig tusakodjanak. Ezen eljárásukkal nem is velünk szemben követnek el igazságtalanságot, hanem megsértik a parlamenti intézménynek legbensőbb lényegét. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Van az angol cívilisatiö története írójának, Buckle-nak egy igen nevezetes szakasza, a mely-
