Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.

Ülésnapok - 1887-530

530. országos ülés 1891. Julius 14-én, kedden. ~ ilyen vagy éhez hasonló szakasz valahol a javas­latban szükséges. De miből fogjuk majd megmagyarázni azt, hol szól a törvényjavaslat a vármegyéről, mint területről, hol szól mint testületről, hol mint jog­alanyról, hol mint politikai testületről és hol mint magánjogok alanyáról, mert jogi személy. A javaslat még ezt sem mondja világosan, mert meghagyja ugyan alapítványainak kezelését propter formám, de azokat is az adóhivatal fogja majd fiókjában tartani. Arról is szólok majd az illető szakasznál, hogy ez tulajdonképen mi és hogy hová tendál. Nem mondja meg a javaslat azt sem, hogy vármegye alatt mikor ért hatóságot, mikor terü­letet. A czím tehát világos ellentétben áll a javaslat tartalmával s így okvetetlenül módosí­tandó. (Igaz! Úgy van! a szélső' baloldalon.) De a törvényjavaslat nemcsak czímében hiányos és fogyatékos, hanem egész conceptio­jában is nyilvánvalók fogyatkozásai. Ha a köz­igazgatás államosítását akarják, vigyék azt ke­resztül, a mi a főelveket illeti, azonos elvek alapján a törvényhatósági joggal bíró városokban is, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon) ha tudni­illik, felállítjuk azt a tételt, hogy a szabadelvű­ség és jogegyenlőség együtt jár. A jogegyenlő­ség első követelménye az, hogy a mi a főelveket illeti, a közigazgatás egyforma elveken nyu­godjék az országban mindenütt; a részletekre nézve város és vidék közt lehetnek eltérések; de ha egy princípiumot életbeléptetnek, mondják meg nyíltan, akarják-e azt keresztülvinni a vá­rosokban is. (Igás! Úgy van! a szélsőbalon.) Meg­győződésem az, hogy helyesen e közigazgatási átalakítást, melyet én ugyan nem tartok az or­szágra nézve üdvösnek, stylszerüen — hogy gr. Andrássy Gyula t. képviselőtársam szavaival éljek — csak akkor lehet életbeléptetni, ha úgy a vármegyékben, mint a községekben a főelvekre nézve azonos módon járunk el. (He­lyeslés a szélsőbalon.) Csakhogy nem vagyunk e tekintetben tájékozva és én nagyon szeretném tudni, hogy a szabadelvűséggel más eljárás ho­gyan volna összeegyeztethető. De, t. ház, felmerült még egy kérdés: a szabadelvűség kérdése. (Halljuk ! Halljuk! a szélső balon.) Ez is ezím. (Derültség. Úgy van! a szélső­balon.) Baj az, t. ház, igen nagy baj, ha a valótlanságot igazság gyanánt hirdetjük; és még nagyobb baj, ha ezt egy törvényjavaslat czí­ménél íeszszük. Én azért nem fogadom el a czí­met, mert valótlanságnak tartom, mert vagy többet, vagy kevesebbet mond, de semmi esetre sem azt, a mit a törvényjavaslat tartalmaz. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) De bajnak tekintem, t. ház, azt is, ha egy párt más elneve­zéssel bír, mint a mely őt megilleti. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) A liberalismus köz­keletű fogalom; ha annak keletkezésére megyünk vissza, azt látjuk, hogy a középkor végétől kezdve mindenütt azon irány dominált, hogy a kormányok, az absolut hatalommal uralkodó feje­delmek hatalmukat mindenre kitérjeszszék. A leg­jobb fejedelmek voltak épen azok, a kik a nép­nek atyái akartak lenni, a kik tehát gondos, jó atyaként gondoskodni akartak alattvalóik minden dolgairól; odáig,hogy például XIV.Lajos egy külön ordonnance-ot bocsátott ki, a melyben a parókák minőségéről intézkedik, azt mondván, hogy mivel a parókák viselése, mely a férfiak­nál is annyira előmozdítja az egészséget és a férfiúi szépséget, igen elterjedt, sőt általánossá vált: kívánatos, hogy a parókák jól készíttesse­nek, bélyeggel elláttassanak és azért csak bé­lyeges parókák árúsíttassanak el. (Nagy derültség a szélső baloldalon.) T. ház! Ezt csak azért hoz­tam fel, hogy a legflagransabban illustráljain ezen kormányok at} r áskodó szellemét. A kormányok ezen atyáskodó szellemével szemben keletkezett egy más irány, mely azt mondotta: kevesebb atyáskodást, kevesebb atyai jóakaratot, nem kiskorú többé az a gyermek, nagykorúvá lett, szabadságot kérünk számára. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Ez volt a libera­lismus. Liberális tehát — így tartották mindig — politika, mely a kormány hatalmi túlter­jeszkedésének korlátokat a art szabni; (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) a mely minden kérdés megítélésénél abból indult ki: hol van több sza­badság, hol van helyes korlát a kormány ha­talmi túlterjeszkedésével szemben? Ez volt a szabadelvűség. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Ráillik-e már most ezen meghatározás e ház mai többségére? (Halljuk! Halljuk!) Azt tartom, nem. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Egyébként legyen a neve ez vagy az, kez­dik észrevenni, hogy a szabadelvűség neve nem illik nagyon rá. (Közbeszólások a szélsőbalon; Sohasem illett rá!) Szerintem utóvégre, t. ház, az sem fődolog: miként nevezi magát a párt. A dolog lényege az, hogy a municipalismussal szemben, mely e pártnak álláspontja volt, miként lépett fel e pártban a közigazgatás államosításának eszméje; miként vált e párt programmjává? (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) T. ház! Ismét messze kell mennem. (Hall­juk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Tudjuk, hogy a kormányok ezen atyáskodó hatalmának ter­jesztése volt mindenütt a dynastiák törekvése. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azok, a kik az udvarhoz közel állottak, elfogadták ezen udvari politikát. És Magyarországon ezelőtt két párt volt; ha nem is ez volt a neve, de úgy volt: egy nemzeti és egy aulicus párt. (Igaz!

Next

/
Thumbnails
Contents