Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.

Ülésnapok - 1887-537

537. országos Ülés 1891. Julius 23-án esiitőrtíikfin. 183 közegészségi intézkedésekről, majd körorvosokat, járási orvosokat, közegészségi felügyelőket s isten tudja, mi mindent szervezünk ; ellenben a mindennapi táplálkozási, élelmi czikkeket az állam mesterségesen megdrágítja. Szerintem tehát, a mely perczben bekövetkezik az az eset, hogy Magyarország költségvetése 3 millió több kiadást megbír adóemelés nélkül: abban a pillanatban bekövetkezik az, hogy bizonyos adókat le kell szállítani. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Tudom, t. ház, hogy ellentétben leszek a modern financtudomány theoriáiyal, mely mindenek fölött a fogyasztási adókat szereti; de én mégis azt fogom mondani, hogy a húsfogyasztási adót kell leszállítani, vagy ha lehet, eltörölni ; noha három millió forintot hajt. Olyan fogyasztási czikkekre, a melyek nem mellőzhetetlenül szükségesek az egészség fen tartására, adót kivetni lehet s helyes is; de olyanra, mely a mi éghajlatunk alatt az egészség fentartásárrt mellőzhetetlen táplálkozási czikk, adót kivetni csak akkor szabad, a mikor maga az országvégszükségben van. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Vagy nem ellenmondás-e az, hogy míg a hazárdjátékokat büntetik: az állam maga egy hazárdjátékot, a lottót teszi pénzügyi jövedelmeinek egyik forrásává. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Ezek a sürgősebb feladatok. Ha ezeken túlesünk, akkor beszéljünk majd a kinevezésről vagy választásról. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Mindezek után, t. ház, megjegyzem még, hogy in praxi az indirect adók direet adókként nehezednek az ország polgáraira, mert a húsadó például igen nagyrészbe u, mint direet adó vettetik ki. Elmegy a községekbe a finánc s azt mondja, hogy ebben a községben levágnak ennyi marhát, ennyi juhot, ennyi sertést, ezeknek az adója ennyi. Reclamálhat az ellen a község aztán, hogy nem annyi, ha csak egy más módot nem használ, a melynek megnevezése nem volna parlamentaris, akkor meg is kell, hogy fizesse a reá kivetett adót. (Mozgás jobb felől.) A mi ezt a »más módot« illeti, legyen szabad még egyet megemlítenem. (Halljuk! Halljuk!) Hogy a kinevezett tisztviselőkkel való kormányzatnak, a bureaukratianak mi a hatása egy országban, azt az 50-es években tapasztalhattuk mi, illetőleg tapasztalták elődeink. De azt mondhatják, hogy úgy volt az akkor életbeléptetve, mint egy idegen intézmény s azért nehezedett az olyan súlyosan reánk, mert úgy bántak az országgal, mint egy meghódított tartománynyal. Az 50-es évek rendszerének van egy igen jó képe, melyet gr. Széchenyi István festett abban a könyvben, melynek ezíme: »Ein Blick auf den anonymen Rüekbliek.* E könyvben lefesti gr. Széchenyi István a bureaukratiat, de nemcsak azt, a mely hazánkban létezett, hanem hü képét adja a bureaukratianak a maga saját hazájában is, ott, a hol az nem volt idegen, a hol a maga otthoniban működött. Csehországot választja e tekintetben mintának és szájába adja egy cseh úrnak a következő párbeszédet. Lefordítottam némi rövidítésekkel S az összefüggés kedveért felolvasom úgy, a mint lefordítottam. A párbeszéd a 141 -ik lapon található, mit azért jegyzek meg, hogy az, a ki érdeklődik iránta, utána nézhessen. Egy párbeszéd képét adja élénkbe az író, melyben egy magyar birtokos panaszkodik egy cseh nagyúr előtt a sérelmes állapotokról. A cseh gróf a legjobb kedvben, mosolyogva kővetkezőket mondta: »A baj nem olyan nagy .... ti még újonezok vagytok és nem tudjátok, hogy ilyen körülmények között hogyan kell az embernek magán segítenie. Nekünk aránylag jó dolgunk van, mert miután azon meggyőződésre jutottunk, hogy minket úgy kormányoznak, mint a hogyan élettelen gépeket mozgásba hozni és mozgásban föntartani szokás, a melyeknél erkölcsi indokok, mint tisztesség, becsületesség, közérzület, polgári erény stb. egyáltalán semmi vagy igen csekély befolyással bírnának, kenjük egyelőre a gép kerekeit isten nevében, annyira, a mennyire épen szükséges, hogy az állam zakatoló szélmalma még egy darabig »tant bien que mal« tovább mozogjon. Mert ha méltányos, senki sem kívánhatja, hogy a császári királyi kincstárért és a »cara pátriádért bőrünket .... egy osztrák tisztviselő' által kedélyesen lenyúzassuk, a míg az ember az ex offitio nyúzó szegény ördögöknek, a kik mindannyian nyomorúltan fizettetnek, nagylelkííleg meg kell bocsátani, ha oly hűtelenek, a becsületről megfeledkezok »perfid«-ek és szemtelenek, hogy főnökeik iránt való szeretetből nem akarnak éhen halni, avagy olyan nyomorúltan élni, mint a Bottokudok vagy Hottentoták!« (Élénk mozgás a szélsőbalon.) Ez a bureaukraticus rendszer képe a maga sajátságaival saját hazájában, a hol nem idegen. (Igaz!Úgy van! a szélsőbalon.) Meglehet, nem mindenütt van ez így, hanem a mi szomszédságunkban az 50-es években így volt. Ez annak a fotográfiája és nagyon vigyázzunk, ha nem e rendszert akarjuk meghonosítani. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) A megyéket az alkotmány védbástyáinak nevezték el. E bástyára most egy ostromlóhad idegen zászlót akar kitűzni ; (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) egy csekély sereg védi azt, melynek utolsó közvitéze én vagyok! (Élénk tetszés és éljenzés a szélsőbalon.) Visszhangzik bennem egy egyházi énekünk