Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.

Ülésnapok - 1887-536

5ÍM>. országos illés 1891. jiilins 32-én, szeráAn. 159 helyezett javaslatoknak, a mennyire csak lehet, nagyobb részét elkészítse és így jöjjön őszszel a képviselőház elé. Es midőn egy percznyi habozást vettünk észre, ugyancsak erről az oldalról Eötvös Károly t. barátom azt az indítványt tette, engedjünk magunknak 24 órai időt a megfontolásra. Mindent elkövettünk erről az oldalról: aranyhidat készítettünk a t. ministerelnök úrnak, hogy simán, parlamentáris módon bonyolódjék ki egy helyzetből, melybe önmagát, a parlamentet és minket is belekényszerített. A t. ministerelnök úr ezt a perczet nem ragadta meg. S akkor eszembe jutott Schillernek v.z a verse: »Was mau von der Minute ausgeschlagen, bringt keiue Ewigkeit zurück.« Es miután Schiller ezt a »Resiguation« czímíí költeményében mondja, reméltem, hogy utána fog következni a t. ministerelnök úrnak resigna ti ója. (Derültség és tetszés a szélső haloldalon.) Nem következett; elszalasztottá ezt a rendkívül kedvező perczet, mely — ismétlem most, a mint mondtam akkor — gyökeresen megváltoztatta volna a helyzetet. De nemcsak ezt tette; tett még többet is. Ugyanaz nap este saját clubjában kiadott egy encyclica-félét; egy nyilatkozatot, melyben indirect üzenet volt hozzánk, mely körülbelül így szólt: Ha a függetlenségi párt biztosítékokat nyújt nekem az iránt a maga egészében, hogy azon esetre, ha a nyári szünetbe beleegyezem, a deiegatiok összejövetele előtt a törvényjavaslat törvényerőre einelkeduetik, törvénynyé lehet; akkor én kész leszek belenyugodni a szünetbe. Ez is olyan dolog, a mit most hallottam legelőször életemben. Nemcsak az, hogy a kormány kérjen biztosítékot az ellenzéktől arra nézve, hogy ke resztül vigyen egy javaslatot, melynek végzetes voltáról az ellenzék meg van győződve; hanem — mintegy utánozván azt a modort, melyet a színlapokon szoktak követni — nem elégszik meg, hogy a javaslatot az őszszel nyugodtan fogjuk tárgyalni : de követeli, hogy jelentsük ki, mint a színlapokon szokás, hogy kezdődik 9 órakor, végződik Vs 11 órakor ; hogy nyújtsunk biztosítékot még az iránt is, hogy mikor lesz befejezve a tárgyalás. Igen termé szetes, hogy ez nemcsak hogy nem concilians modor, hanem újabb provoeatio volt. Egyébiránt, midőn én ezt constatálom, azt hiszem, hogy igazán mondom, nem túloztam egy cseppet sem ; és nem azért hoztam fel, mintha most valami újabb tanácsot akarnék adni a t. ministerelnök úrnak : minthogy látom, hogy a jó tanács nem fog rajta, még akkor sem, mikor egyszerié jön ellenfeleitől és szövetséges társaitól is. (Helyeslés a szélsőbalon.) Mert hiszen, ha nekünk talán nem akarta megtenni: a józan politika követeli, hogy legalább legújabb szövetségeseinek kedvéért megtette volna. (Helyeslés és tetszés a szélső baloldalon ) Nem tette. Hogy mi lesz a következménye, azt nem tudom; meglehet, hogy a ministerelnök úr tudja. Én ma is abban a meggyőződésben vagyok, hogy a legjobb meg oldása lenne a kérdésnek: apellálni a nemzetre, hadd nyilatkozzék az; akkor azután a csomó ketté volna, vágva. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És midőn ezt kívánom, nem mondhatják, hogy ellenzéki viszketeg vagy párttaktika szól belőlem; én nem ámítom magamat arra nézve, én nagyon jól tudom, hogyha mi most a választások előtt állnánk: ellenünk találnók azt s\ nagy sereget, a mely reméli, hogy benne fog ülni a magasabb fizetéssel ellátott hivatalokban ; ellenünkben találnók azokat, kik remélnek és vágynak a hivatalokra és a kik bennünk akadályt látnak arra nézve, hogy ők mielőbb jussanak ezen anyagi haszonhoz. Ázt is nagyon jól tudom, hogy a t. kormány elnök úr — a mint őt eddig alkalmam volt megismerni — minden eszközt mozgásba tesz az iránt, hogy a mi sorainkat minél inkább megritkítsa; sőt nyíltan kimondom azon meggyőződésemet is, hogy „ez a t. ministerelnök ú>- egyik czélját képezi. 0 ministerElnök: pályáját a Kossuth-cultumak — a mint ő mondta — kiírtási szándékával kezdte. Meg akarja mutatni, nem az országnak, mert az bizony nem örülne neki — egyik párt sem — meg akarja mutatni Bécs felé, hogy a mi nem sikerűit senkinek, sikerülni fog o neki: kevesbbítent azt a pártot, a mely Magyarország függetlenségét tűzte ki zászlójára. Mindezt én igen jól tudom; mégis daczára ennek — mert az igazságot miniig ki kell mondani, akár előnyünkre válik, akár nem — azt mondom becsületes meggyőződésem szerint, hogy egyetlenegy megoldási mód van: az országgyűlést feloszlatni, a nemzetre apellálni, akarja-e ezt a javaslatot vagy nem? (Htlyeslés a szélső baloldalon.) Igaz, hogy a t. ministerelnök úr azt úgy tekintheti, mint concessiot, miután ezt követeltük kezdettől fogva; és tart tőle, hogy mi azt fogjuk mondani, hogy mégis győztünk. Engedelmet kérek, ez nem ami győzelmünk, hanem az alkotmányosság, az igazi parlamentarismusnak győzelme lenne. (Űgyva%! a szélső baloldalon.) Azok, a kik annyiszor szoktak külföldi példákra hivatkozni, idézzenek egyetlen egy példát a külföldi parlamentek köréből, a hol egy oly fontos javaslatot, mint ez, az országgyűlés folyamán, vagy pláne vége felé, a midőn a választások idejétől ennyire távol estek, nyújtott ik volna be a törvényhozás elé. Midőn ily nagy kérdés felmerült: vagy directe, vagy in directe időt engedtek az országnak és a nemzet-