Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.

Ülésnapok - 1887-536

\ 58 586, országos ülés 1891. Julius 22-én, szerdán. vényjavaslatot a nélkül, hogy legkevésbbé tekintetbe vegye, vagy csak szemlét is tartson a felett, hogy mi a helyzet, mi a parlament hangulata, a pártok hangulata, irányzatai és szándékai. Ez pedig teendője egy államférfiúnak, a ki egy parlamentet és egy nagy pártot vezet. Ha ezt tette volna, első dolga lett volna elhatározni, hogy azt, a mit mi kezdettől fo^va ó hajtottunk : ezt a javaslatot — a mely oly reformra vonatkozik, melynek munkája, elkészítése hosszít évekre terjed ki még akkor is, ha az egész ház magáévá tenné az elveket — az ország meghallgatása után tárgyaltassa Hiszen az ilyen reform, mint a minő ez, Angliában 10—12 — 15 évig el szokott húzódni; és nem is találják hosszúnak az időt, a míg végre teljesen törvénynyé válik és az életbe átvitetik. Olaszországban, a hol pedig a közigazgatásnak reformja nagy jogkitágítással volt egybekapcsolva, a mennyiben, mint jól mél tóztatnak tudni, ugyanakkor a választók számát több mint egy millióval szaporították és — mint már jelzem — a kinevezési rendszerről nagy és igen fontos pontokban áttértek a választási rendszerre és nem darabosan nyújtották be a javaslatokat, hanem különösen a városokról, megyékről és községekről egy törvényjavaslatot terjesztettek elő: azt látjuk, hogy 1887. tavaszán kezdték a vitát és a törvényjavaslat tárgyalását befejezték most, 189i. tavaszán; és én nem olvastam egyetlenegy olasz politicustól, még kevésbbé ministertől azt, hogy ő pokalta volna, hogy menny" időre húzódott a dolog. És minálunk a ministerelnök úr azon is megbotránkozik, hogy 5 — 6 hétig itt vagyunk és még mindig vitatkozunk. Ha ezen körülményeket méltóztatott volna fontolóra venni: akkor örülnie kellett volna, hogy van ideje, minthogy ezen országgyűlésből még valami másfél esztendő, vagy valamivel több volt akkor hátra; hogy felhasználhatja ezt a másfél esztendőt arra, hogy legalább a fontos javaslatokat, melyeknek összefüggése kézzel fogható, elkészítse és azután a nemzet elé menjen e javaslatokkal pártjával együtt. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Ha akkor visszajön a házba többséggel, akkor, mint már többször mondtuk — most is is métlem —: bármennyire sajnáltuk volna a mi meggyőződésünk szerint, okvetetlenül kötelességünknek tartottuk volna és tartanok, ha ez az eset beállana, jelezni a mi álláspontunkat, figyelmeztetni a nemzetet a lehető esélyekre, a melyek ebből fejlődhetnek; de másfelől okvetlenül meghajolnánk a nemzet többségének akarata előtt; (Úgy van ! a szélsőóalon.) igen természetesen csak akkor, ha csakugyan a nemzet akarati lenne, ha tudniillik a választások becsületesen, tisztán hajthatnának végre, (Igaz! Úgy vem! a szélsőbalon.) úgy, hogy a nemzet akaratnyilvánúlásának őszinteségéhez semmi kétely ne férhessen. A t. ministerelnök úr más utat választott. Titokban tartva, a javaslatot még saját párthívei előtt is, mintegy meglepte vele az országgyűlést; benyújtotta a javaslatot és kívánta, hogy a lehető leggyorsabban keresztíílmenjen a szükséges forumokon. Nem akarok visszatérni azokra, a mik már fel lettek említve, hogy milyen erőlködés sel vitték ezt keresztül a bizottságokon. Tudjuk, hogy milyen módon folyt, a tárgyalás az utolsó napokban a közigazgatási bizottságban ; tudjuk, hogy milyen, majdnem botrányos módon folyt le a tárgyalás a pénzügyi bizottságban; úgy, hogy ennek a kérdésnek pénzügyi oldala ma ismét úgyszólván egészen szűz kérdés, melyben még a kezdetnek a kezdete sincsen tisztázva; sejtelme sincsen még senkinek közülünk itt e házban arról a nagy összegről, a melybe ez a javaslat a maga egészében majd akkor, a mikor majd működésben lesz — ha csakugyan működni fog egyszer az országnak kerülni fog. Megindult a vita. Akkor már kétséget nem táplálhatott a t. ministerelnök úr az iránt, hogy mi bennünk oly ko molyak, oly mélyen gyökerezettek az aggodalmak ezen javaslat iránt, hogy kötelességünknek tartjuk elkövetni minden lehetőt, hogy önöket capicitáljuk; hogy meggyőzzük arról, hogy legalább ezen alakban ennek keresztülvitelét ne forcirozzák. A t. kor.uányelnök úr egyetlenegy szóval sem tett legkisebb concessiót sem ; mégannyit sem mondott, a mit még elődje is fontos alkalmaknál miniig kijelentett — pedig elődjének nem lehet szemére hányni, hogy nem képes versenyezni makacsság dolgában a t. ministerelnök úrral — de annyit mégis mindig megtett, hogy előre jelezte, hogy a részleteknél a módosításokra meg van benne a hajlandóság; a t. ministerelnök úr ellenkezőleg megértette mindenkivel a házban és a clubban, hogy ehhez ragaszkodik, a mint meg lett állapítva; és minden lényegesebb kérdésre nézve ennek így kell keresztül menni. Tehát fokról-fokra felcsigázta bennünk az ellentállási kötelességet. Végre beállt egy rendkívül kedvező perez, mikor az általános vitt befejeztetett. Felálltunk erről nz oldalról többen és első sorban b. Prónay t. képviselőtársunk indítványozta igen concilians hangon, igen aeceptabilis modorban, hogy miután az általános vita be van fejezve, a részletes tárgyalást halaszszuk el őszre. Támogatta ezt gr. Apponyi t. képviselőtársunk, támogattam én. Mindenki azt hitte, hogy a t. ministerelnök úr két kézzel, mohón fog kapni az alkalmon, hogy két czélt érjen el: először engedjen időt a kedélyeknek, hogy némileg csillapuljanak ; másfelől, hogy időt nyerjen Ő maga, hogy az általa is kilátásba