Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.

Ülésnapok - 1887-536

ŐS6. országos ölés 1891, Julius 2á-én, szerdán. 455 úttal ki fogok terjeszkedni az ezen vita következtében előállott abnormis és szerintem áldatlan parlamenti helyzetre is. (Halljuk! Halljuk!) A mi magát a napirenden levő törvényjavaslat első szakaszát illeti, a mely a bizottság szövegezése szerint így szól: »A közigazgatás a vármegyékben állami feladatot képez, melyet kinevezett állami közegek intéznek részint önállóan, részint ezen torvény korlátai közt, önkormányzati elemek közrenitíküdésévek, megjegyzem, hogy a mikor én ezt legelőször elöl vastam — mert hiszen a kormány szövegezése igen keveset, épen csak néhány szóval tér el ettől — ez rám azon benyomást tette, mintha nem törvényt, hanem a közigazgatásról szóló valamely tankönyvet olvasnék, (Igás! Úgy van! a szélső halóidalon.) mely a tanulók részére definitioját akarja adni annak, hogy mi a közigazgatás ? Mondván: »a közigazgatás állami feladat*, mihez hozzáteszi: melyet a különböző országok különböző törvényei szerint vagy választott vagy kinevezett tisztviselők intéznek el. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Én nem emlékezem rá, hogy akár hazánkban, akár a külföldi törvényhozás terén olvastam volna efféle törvényt. (Halljuk! Halljuk!) A törvénynek rendelkezést kel! tartalmaznia, a törvény parancsol, rendelkezik, intézkedik; de hogy elméletet állítson fel, hogy milyen feladat a közigazgatás, az nem törvénybe való. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Épen úgy mondhatná, hogy a közigazgatás állami feladat, melyet a vármegyék közvetítenek. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Nem tudom, hogy a kormánynak e stylistikával mi volt a szándéka. Mit akart ezzel elérni: azt akarta-e ezáltal elhitetni a közönséggel, hogy ez oly axióma, melyet megtámadni általában nem lehet, tudniillik a közigazgatás állami feladat, melyet okvetlenül kinevezett tisztviselőknek kell raegoldaniok vagy intézniük ; vagy pedig ezzel akarja kifejezni az államosítás eszméjét? Én a mikor gondolkoztam e felett és azután összevetettem a harmadik szakaszszal, mely bizonyos tekintetben az elsővel ellentétben áll; mert egyfelől azt mondja, hogy állami feladat a közigazgatás, melyet állami közegeknek kell intézniük ; azután pedig jön a harmadik szakasz, mely így szól: »A vármegyék helyi önkormányzati hatáskörben hozott határozatainak végrehajtását .... — most azt várnók, hogy »megyei közegek hajtják végre«, de nem azt mondja, hanem így folytatja: »a jelen törvény és az alkotandó szabályrendeletek értelmében, rendszerint az állami közigazgatási tisztviselők végzik.« Tehát államosítás az egész vonalon. Túlmeníek e tekintetben még azon is, a mit eddig a centralisált országokban láttunk, hogy tudniillik nem érik be azzal, hogy kizárják a vármegyéket azon szerepből, melyet évszázadokon azok gyakoroltak, — hogy tudniillik az állami közigazgatás nagy részét is ők közvetítették — hanem még saját hatalmi önkormányzati dolgaikat is ezentúl nem magok a megyék, hanem a kormány által kinevezett tisztviselők fogják végezni. Mondom, e kettőt összevetve, arra a gyanúra jutunk — és már is élek azzal a gyanúperrel — hogy a t. ministerelnök ár ezt azért rendezte így, hogy azon esetre, ha ez a vita oda fejlődnék, hogy a törvényjavaslatnak törvényerőre való emelése nehézségekbe ütköznék, beérhesse az első két szakaszszal, illetőleg az 1. és 3 -ik szakaszokkal; és megvagyok győződve róla, hogy ha mi ma kijelentenők, hogy a ministernek megszavazzuk ezt a két szakaszt: teljes készséggel engedne nekünk akár három havi szünetet is, csakhogy ez el legyen érve, (Derültség a szélső baloldalon.) hozzátéve természetesen a végrehajtási elausulät is. Hát, t. ház, nincs szándékomban ismételni azokat az érveket, a melyeket az általános vita alkalmával a kinevezési rendszer ellen és a választási rendszer mellett itt felhoztunk: két dologra azonban okvetlenül szükséges, hogy reflectáljak. (Halljuk!) Egyik az, a mire a t. ministerelnök iir hivatkozott, habár szerintem minden alap nélkül és pedig nemcsak hivatkozott rá, hanem a koronának szájába adta azt az állítást, azt a kijelentést, hogy tudniillik Magyarország közvéleménye a kinevezési rendszer mellett nyilatkozott. Hát, t. ház, azon valóban csodálkozom, hogy valaki, de különösen a kormányfeje hogyan mert egy ily, a valóval merőben ellenkező állítást koczkáztatui és még ő Felségének a királynak is szájába adni .... Csanády Sándor: Vakmerőség! Helfy Ignácz: .... hiszen előttünk folyt le e dolog proeessusa. Többször hivatkoztunk arra kezdettől fogva, hogy önök eddig municipilisták voltak; hivatkoztunk rá és beszédekkel s idézetekkel bebizonyítottuk, hogy önök túlnyomó része az utolsó választások alkalmával a választási rendszer mellett rántottak kardot. De előttünk van egy positiv parlamentaris tény is, melyből bátran következtethetem, hogy az ország valamiképen nyilatkozott ez ügyben, akkor feltétlenül a választási rendszer mellett nyilatkozott. (Úgy van! a.- szélső baloldalon.) Erre azt lehetne mondani, hogy én époly kevéssé tudhatom azt, mint önök, hogy miképen gondolkozik ez ügyben az ország. Igenis lehetne ezt mondani akkor, ha az utolsó választások alkalmával nem létezett volna párt, mely a kinevezési rendszert tűzte zászlójára. De volt ám egy ilyen párt a parlamentben, a mely nemcsak az utolsó, hanem 2Ú*