Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1887-525

330 £26. orstágos ülés 1891, Julius 8-án, szerién. mel elolvassuk, azt hiszem, nem is lehet az el nem fogadást, visszavonatást, visszautasítást a napirendről való levételt, a tárgyalás beszüntetését és efféle kifejezéseket másképen, mint a törvényjavaslatra nézve csakis ebben az egy értelemben tekinteni. (Úgy van! Úgy van! a jobbóldalon.) De, t. ház, én nem érzek sem hivatást, sem kedvet magamban, hogy kutassam és fürkésszem azon okokat, melyek előidézői voltak annak, hogy a t. függetlenségi párt tagjai nem tartották magukra nézve elégnek és elfogadhatónak azon — pedig kétség kivíü legjobban elkészített és legjobban megindokolt — határozati javaslatot, melyet a párt t. vezérszónoka, Szederkényi Nándor, ha jól tudom, a párt megbízásából és unnak nevében terjesztett elő a törvényjavaslat ellen. Ennek kutatását s az indokok fölötti bővebb elmélkedést nyugodtan hagyhatom Szeder kényi Nándor t. barátomra, annál is inkább, mert nem vagyok abban a helyzetben, hogy e benyújtott 11 határozati javaslat egyikéhez is hozzá)árulhassak. Nem fogadhatom el pedig ezek egyikét sem azért, mert én arra nézve, hogy a magunk elé kitűzött ezélt elérjük vagy legalább megközelítsük, hogy közigazgatásunkat javítsuk és a vármegyék önkormányzatát teljesen biztos alapokra fektessük — egyedül helyes kiindulási pontnak a törvényjavaslat álláspontiát fogadom el. (Élénk helyeslés és tetszés a jobboldalon. Egy hang a szélső baloldalon: Vakmerőség !) Ha ez vakmerőség, meg van-és lesz bennem mindig, hogy meggyőződésemet nyíltan kinyilvánítsam. (Tetszés jobb felől.) Nem ringatom magamat abban az ábrándban, hogy e törvényjavaslat törvényerőre emelkedése egyszerre ideális közigazgatási állapotot fogna teremteni; valamint azt sem hiszem, hogy ennek elíogadásával vármegyéinkben — a hol jóformán semmi önkormányzati életet nem láttunk, mert ha volt is, az esak papíron volt — mintegy varázsütésre egészséges önkormányzati tevékenység fog kifejlődni. De hiszen itt állnak előttünk a külföldi példák és láthatjuk, hogy az angolok közigazgatási rendszere, épen úgy, mint a traneziáké, olaszoké és poroszoké, mennyi változáson, mennyi újításon ment keresztül, a míg odáig eljutott, a hol most van. így lesz ez nálunk is kétségtelenül, de ez időszeriní fősúlyt fektetek arra, hogy a kezdeményező lépés megtörténjók és ennek legfőbb ideje is, ha csak azt nem akarjuk, ha esak az nem képezi ambitionk tárgyát, hogy a XX-ik század hajnala Magyarországot ismét messze elmaradva találja. A legnagyobb megtámadtatásoknak a javaslat két cardinalis alapelve volt kitéve; az egyik, mely a tisztviselőknek alkalmazására nézve az eddigi választási rendszer helyett a kinevezési rendszert akarja behozni; továbbá az, meiy a vármegyék részére megállapítandó önkormányzati hatáskörről Szól. Igen szép és hosszú beszédeket volt szerencsénk a választási rendszer mellett a javaslat ellenzői részéről hallhatni; de meg kell vallanom, t. ház, hogy engem sem úgy, mint a közigazgatási bizottságnak e házban személyesítőjét és igénytelen képviselőjét, sem pedig, ha szabad ezt subjectiv szempontból hozzátennem, mint magánszemélyt, mint egyes képviselőt esek a beszédek nem győztek és nem ingattak meg abbeli erős és határozott meggyőződésemben: hogy a választási rendszernek mai viszonyaink közt való további fentartása hazánkra nézve legvitalisabb állami érdekeinknek és különösen közigazgatásunk fejlődésének egyenes károsodásával jár. Nem lett megezáfolva, sőt talán kevéssé is lett figyelemre méltatva az általános vita folyamán a közigazgatási bizottságnak legfőbb iudoka, melylyel a, kinevezési rendszernek behozatalát a t. háznak ajánlja. A bizottság legfőbb indokát képezte ugyanis azon napról-tiapra inkább szembetűnő körülmény, hogy a kellő szakképzettségű egyének száma, kik a közigazgatási pályára lépni hajlandók, mindegyre inkább fogy. Próbálták ezt megczáfolni többen képviselőtársaim közül, de úgy látszik, — legalább azon felszólalásokból, melyeket Domahidy István és Kapotsfy Jenő t. képviselőtársaim részéről hallottam — nem egészen helyesen fogták fel a bizottság ezen érvét, mert ők iparkodtak azt azzal megczáfolni, hogy a kellő szám megvan. De nem is azt állította a bizottság, hogy nem lenne elegendő szakképzett egyén, a ki a közigazgatási pályára alkalmas volna, mert hála a haladás szellemének, ennek épen ellenkezője áll; hanem azt mondotta, hogy: először nincs elegendő számú oly szakképzett egyén, kinek kedve és hajlandóságú lenne ezen pályára lépni; {Igaz! Úgy van! jobb felöl.) s másodszor, hogy a meglévő anyag a 63 vármegyében nem egyformán van elosztva és hogyha például az egyik megyében fölösleg lenne, a másikban hiány van, a min a választási rendszer mellett segíteni nem lehet. (Helyeslés a jobboldalon.) Nemcsak azért bizonytalan a közigazgatási életpálya, hogy annak, ki e pályára határozza el magát, már az első választáskor, a bejutásnál és azontúl is minden hatodik évben az újraválasztás esélyeinek kell magát alávetnie; hanem a mint azt Konkoly-Thege József képviselőtársam a javaslat ellenzői részéről nemcsak elismerte, de meg is erősítette: főkép bizonytalan és nem keresett az az előmenetel kétes és kedvezőtlen voltánál fogva. Méltóztassék esak meg-