Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1887-524

320 524. országos ülés 1891. július 7-éa, kedden. be kérvényeibe, akkor azt gondolom, hogy a t. ministerelnök úr még kevésbé mondhatja azt, hogy a megyék túlnyomó többsége az ő törvényjavaslata mellett foglalt állást, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) mert feltétlenül, ha jól tudom, mindössze egynéhány megye csatlakozott a t. kormány felfogásához. És t. képviselőház, ha ehhez hozzáadjuk, hogy nem kevesebb, mint 626 kérvény érkezett a t. házhoz az önkormányzat és a tisztviselők választási elvének fentartása mellett, a mely kérvényeknek nagy része sok száz aláírással van ellátva; van, a melyen 4—5 — 6 — 700 aláíró van és ezen aláírók között nemcsak a mi elvbarátaink, hanem kormánypártiak is nagy számmal találtatnak, (tfgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) akkor azt hiszem, t. ministerelnök úr, azzal dicsekednie, miszerint a közvélemény önnek és illetőleg a törvényjavaslatnak részén van, legkisebb joga sincs. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ugyancsak a 48-iki törvényhozásra hivatkozott Horánszky t. képviselőtársam, azt állítván többi között, hogy az említett 48-iki törvényhozás vetette meg alapját az államosításnak. Bármilyen valószínűtlennek, csaknem csodálatosnak tessék is ezen állítás azon törvényhozásról, mely a megyei rendszert, az alkotmányosság védbástyájának nevezte, mind a mellett szükségesnek látom az állítás fontosságánál fogva, hogy azt közelebbről bírálat alá vegyem. (Halljuk! Halljuk!) Mivel igyekezett t. képviselőtársam említett állítását igazolni? Azzal, hogy azt mondta: ha nem az államosítás lett volna czélja a 48-iki törvényhozásnak, akkor felesleges lett volna a III. törvényczikk, mely azt mondja, hogy a végrehajtást a király felelős ministeriuma által gyakorolja; hogyan legyen felelős — kérdi a t. képviselő úr — a ministerium, ha nincsenek saját közegei? Ha a t. képviselő úrnak ezen állítása alapos volna, akkor ebből azt kellene következtetnünk, hogy valahányszor ministerváltozás történik, mindannyiszor legalább is azon minister alá rendelt közegeknek is változniok kell, különben ő azokért, kiket nem nevezett ki, felelősséget nem vállalhat. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Ezt, t. ház, nemcsak nálunk, de bármely más alkotmányos államban sem értik így; csupán a tisztán bizalmi állások változnak xígy másutt, mint nálunk is, az államtitkár és a megyei főispán. Kivételt tudtommal csak az amerikai Egyesült Államok képeznek, a hol az elnökválasztás maga után vonja egyszersmind a szövetségi hivatalnokok változását az egész vonalon; de hogy ez a közszolgálatnak javára nem válik és a corruptionak egyik okát képezi, azt t. képviselőtársam ép oly jól tudja, mint én. A ministeri felelősség lehetősége nem attól függ, hogy a minister alá rendelt tisztviselők mily módon nyerték el hivatalukat, hanem attól van feltételezve, először: vájjon bírnak-e kellő minősítvénynyel, másodszor vájjon el van-e látva a minister a szükséges hatalommal, (Halljuk! Halljuk! a szélsőbalon.) hogy a tisztviselőket kötelességeik teljesítésére szorítsa. A mi az elsőt illeti, az előttünk fekvő törvényjavaslatban, kivéve a főispánt, a kire nézve eddig semminemű minősítés nem kívántatott, megmarad az eddigi törvények szerint követelt minősítvény, a mi bizonysága annak, hogy a t. kormány a most fennálló minősítési törvénynyel meg van elégedve és a maga felelősségének szempontjából legalább ez idő szerint ezt elégségesnek tartja. Hogy pedig bír elegendő hatalommal a választott tisztviselőkkel szemben is, azt a t. képviselő úr által is ismert törvények, úgy hiszem kétségtelenné teszik; a mennyiben nemcsak a választásra bír — még pedig sok helyt — a főispán utján döntő befolyással, (Igaz! Ügy van! a szélsőbalon.) de fel van jogosítva, nemcsak maga a minister, hanem az ő képviselője a megyében, a főispán is, a hanyag, vagy képtelen tisztviselőknek felfüggesztésére, fegyelmi vizsgálat alá vetésére és helyettesítésére, oly annyira, hogy a főispán valamennyi tisztviselő felett rendelkezik ily módon, a minister pedig magát az alispánt is felfüggesztheti és fegyelmi vizsgálat alá vetheti. De nem is hallottam eddigelé panaszt, akármely minister részéről is az ellen, hogy a megyei választott tisztviselőkkel a fennálló törvényekkel nem bírt, hogy azok valamikor ellenszegültek volna. Tehát ismétlem, a ministeri felelősség nem kívánja meg, hogy a tisztviselők kineveztessenek; arra elég, a mint azt egyébiránt Horváth Boldizsár t. képviselőtársunk is elismerte, hogy minősítéssel bírjanak és hogy a ministernek joga legyen őket, ha kell hivataluktól fel is menteni és másokkal pótolni. De a t. képviselő úr, ugyancsak azl848-iki törvényekből még más bizonyítékot is hoz fel állításának támogatására. Azt mondja nevezetesen, ha nem az államosítás lett volna az 1848-iki törvényhozók szándéka, miért mondta a törvényhozás a 18. czikkben, hogy a tisztviselőket a, megyékben a főispánnal egyetértőleg a központi választmány és nem a közgyűlés fogja választani; ha nem államosítás lett volna a czél, akkor szerinte úgy, mint a városokról a 23. czikkben, azt mondta volna, hogy a törvényhatósági bizottság választja. Ha a t. képviselő úr egész terjedelmében olvasta volna el mind a 16., mind a 23. törvényczikket, akkor észre vette volna az okot, a miért a törvényhozó különbséget tett, a megyei és a városi választások közt. A megyei bizottságokat illetőleg ugyanis csak annyit rendelt a törvény, hogy egy esetben összehívandó I a megyei közönség és pedig ott a hol addig