Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1887-524

524. országos Ülés 1891, jnlins 7-én, kedden. 319 országgyűlés sem volt felhatalmazva azon emlékezetes törvények megalkotására, melyek nemzeti életünkben korszakot alkottak, a mennyiben a követek utasításai ily gyökeres átalakítást nem foglaltak magukban. Ez a tény tagadhatatlan, igaz. De ha megfontoljuk azon körülményeket, a melyek a pozsonyi országgyűlés elhatározása alkalmával fenforogtak, akkor lehetetlen, hogy ne vegyük észre a lényeges különbséget a két helyzet között. (Igazi Úgy van! a szélső baloldalon.) 1848. február 24-én a párisi nép fellázadván, elűzte a királyt s úgy a nép, mint utána a nemzeti gyűlés kikiáltotta a köztársaságot. Ezen esemény, párosulva azon jeligékkel, melyeket az új köztársaság zászlójára írt, a szabadság, egyenlőség és testvériség jeligéit értem, olyan óriási hatást keltett Európaszerte és elterjedvén nemcsak Ausztriában, hanem Magyarországon is, annyira lelkesítette a hazafiakat, hogy azon hangulattal a pozsonyi törvényhozóknak is számolniok kellett, annyival is inkább, mert csakhamar Bécsben is kitört a vihar, a bécsi nép diadalmasan megharczolva a katonasággal, kivívta, megnyerte a fejedelemtől az ígéretet, hogy népeinek alkotmányt, szabad alkotmányt fog adni. Már most kérdem önöktől, t. képviselőtársaim : lehetett-e ily viszonyok, ily körülmények közt a pozsonyi Karok és Rendeknek továbhá'iB a rendes, békességes viszonyok számbavételével készített utasítások mellett maradni, azokat tovább tárgyalni? Avagy lehetett-e — ha ezt nem akarták — újabb utasításokért folyamodniuk, a mi, tekintetbe véve, hogy akkor sem vasutak, sem távíró Magyarországon még nem létezett, vasút mindössze Pestről Váezig és Pestről Szolnokig volt, lehetett-e — mondom — a követeknek újabb utasítások végett küldőikhez fordúlniok, a mi legalább is egy néhány heti időmulasztást okozott volna? Mi minden nem történhetett volna ezen idő alatt? Bécsben a reactio, mely később csakugyan feltámadt, meglehet azon idő' alatt ébredt volna erejének tudatára, a nép pedig felbuzdiilván a szabadság hangjain, meglehet, önhatalmilag helyezte volna magát azon szabadságnak birtokába, a, mely után századok óta vágyott. (Igaz! Igaz! a szélső baloldalon.) A jobbágyok megtagadták volna a szolgálatokat, melyekkel törvény szerint földesuraiknak tartoztak és ha erőszakkal kényszeríttetnek, zavargás, vérontás következett volna be. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Lehetett-e, szabad volt-e a pozsonyi törvényhozóknak ilyen lehetőségeknek, ilyen hajoknak és szerencsétlenségnek tenni ki az országot? Nem volt-e inkább kötelessége megragadni a pillanatot, hogy kivívja az ország nem új, hanem régi jogait (Helyeslés a szélső baloldalon.) és egyszersmind felszabadítsa a népet azon járom alól, melyet az századokon keresztül viselt, ez által az alkotmány szövetséges társává és őrévé tevén azt ? (Helyeslés a szélső baloldalon.) Az intézkedés tehát sürgős és halaszthatatlan volt és a pozsonyi országgyűlést nemcsak elismerés, hanem hála is illeti azon bölcs és gyors elhatározásáért, melylyel a nemzet régi óhajainak és fenforgó szükségeinek eleget tett. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) De mi sürgős ok forog fenn arra, uraim, hogy ezen törvényjavaslat most tárgyaltassék ? Ha eddig, 24 esztendőn keresztül meg tudtunk lenni az eddigi törvények araima alatt azon közigazgatással, a melylyel birunk, mi akadály forog fenn arra nézve, hogy még azt az egy esztendőt is kihúzzák önök, a mely a jövő országgyűléstől elválaszt? (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) A másik különbség, a mely a mostani és az akkori helyzet között fennáll, az, hogy míg az 1848-iki törvények alkotóit, midőn azok küldőikhez visszatértek, ezek kitüntető tisztelettel fogadták, a nép karjain hordozta őket (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) és az egész nemzet örömujjongásban tört ki, addig, vallják meg uraim, hogy az államosítás iránti törvényjavaslat legalább is megosztotta a nemzeti közvéleményt. A t. ministerelnök úr — szeretem hinni — téves értesülés folytán azt állította maga, sőt állíttatta ő Felsége által is, (Halljak! Halljuk!) hogy a megyék túlnyomó többsége az államosítás mellett nyilatkozott ; mondom, szeretem hinni, hogy tévedés vitte rá a t. ministerelnök urat ilyen állítás koczkáztatására, mert a megyéktől e tárgyban a képviselőházhoz érkezett felíratok a ministerelnök úrnak állítását nem igazolják. (Úgy van! a, szélső baloldalon.) Beérkezett ugyanis az önkormányzat és a tisztviselők választása érdekében június 18-áig — azóta egy sem érkezett be — a következő megyéktől felírat: Békés — ez már több esztendővel ezelőtt írt fel s ennélfogva most, midőn több megye megkeresése érkezett hozzá, nem tartotta szükségesnek, hogy feliratát ismételje — továbbá Szabolcs, Torda-Aranyos, Heves, Szeben, AlsóFehér, Csongrád, Arad, Csanád, Kisküküllő, Zemplén, Kolos, Hont, Bihar, Baranya, Pest, összesen 16 vármegye. A törvényjavaslat mellett, de fentartásokkal, a következő megyék küldtek feliratokat a képviselőházhoz: Ugocsa, Bereg, Komárom, Zólyom, Esztergom, Győr, SzolnokDoboka, Grömör, Trencsén, Sopron, Liptó, JászNagykún-Szolnok, Somogy, Szatmár, Temes, Krassó-Szörény, Bars, összesen 17 vármegye, tehát egygyel több, mint az önkormányzat és a választás elvének fentartása mellett. De ha számba veszszük azon fentartásokat, azon kívánalmakat, a, melyeket azon megyéknek is nagyobb része, a melyek az államosítás mellett nyilatkoztak, iktatott