Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.
Ülésnapok - 1887-524
30f 624. országos ülés lí akarok refleetálni, (Halljuk! Halljuk!) a ki beszédében a választási jog flagrans megsértését állítólag Nyitramegyében történtekkel illustrálta és az általa felhozottak valódiságának igazolásául néhány coneret esetre is hivatkozott. Hogy mennyiben birnak ezek becscsel és mennyiben veendők komoly bizonyítékoknak, arra nézve hívatottnak érzem magamat, mint a t. államtitkár urnak akkori tisztviselőtársa, (Nagy zaj és derültség a szélső baloldalon.) a t. ház színe előtt a következőket fölemlíteni. Mindenekelőtt nem felel meg a valóságnak, hogy Stummer Sándor a választások körül szerzett érdemei jutalmául nyerte el a báróságot, mert már jóval előbb, ha jól emlékezem, két évvel a választások előtt még gróf Berehtold főispánsága idejében tüntettetett ki. (Zaja szélső baloldalon.) Azon további állítására a t. képviselő úrnak, hogy a megnevezett úri ember mennyivel gyarapította ama bizonyos pénztárt, ki kell jelentenem, hogy arról nekem természetesen tudomásom nincs, (Élénk derültség a szélső baloldalon. Egy hang: Biztos forrásból tudjuk!) mert idegen pénztárban kotorászni nem szoktam és minthogy Pázmándy Dénes képviselőtársamnak ez szintén nem szokása, felhatalmazva érzem magamat annak kijelentésére, hogy ő neki szintén nem lehet tudomása, hogy az illető pénztárba 94.000 frt jutott. Végre azon állítása, hogy az 1887-iki választások folyama alatt néhány ember életéből megfosztatott, egészen téves informalion alapúi; (Nagy zaj a szélső baloldalon.) mert az illető gyászos eset nagymérvű rendőri kihágások következménye volt. (Ellenmondás a szélső baloldalon.) Erről a t. képviselő úr a törvényszéknél őrzött vizsgálati iratokból tudomást szerezhet. Az igazság érdekében kötelességemnek tartottam ezeket a t, ház tudomására hozni, oly kijelentéssel, hogy bármely megye büszkének vallhatja magát, ha oly tisztviselőkkel bír, a minő Nyitramegyében Szalavszky Gyula volt. (Élénk helyeslés jobb felől. Mozgás a szélsőbalon.) Madarász József jegyző: Csanády Sándor! Csanády Sándor: T. képviselőház! A tárgyalás alatt levő Szapáry Gyula . . . (Zajos derültség.) Mi nevetni való van ezen? Igenis ő róla akarok beszélni. (Zaj a jobboldalon. Halljuk!) A tárgyalás alatt levő Szapáry Gyula (Felkiáltások jobb felől: Hallottuk már!) ministerelnök úr által a közigazgatási törvényjavaslat czíme alatt e képviselőház elébe terjesztett törvényjavaslatot részemről minden alap nélküli törvényjavaslatnak tartom. (Derültség a jobboldalon.) Ez a törvényjavaslat valóságos merénylet hazánk, nemzetünk önállósága, függetlensége, alkotmányos szabadsága ellen. (Igaz! Úgy van! a-szélső haloldalon.) Ez a törvényjavaslat meg ÍM* Jwllns J-én, kedden. akarja semmisíteni hazánk, nemzetünk szellemi' anyagi, közerkölesiségi jólétét. Ez a törvényjavaslat egyike azon nemzet , népjogfosztó törvényjavaslatoknak, rnelyek a nemzetet, a népet meg akarják fosztani ezredéves, őseitől örökölt alkotmányos jogaitól. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez a törvényjavaslat kinövése az 1867-iki és 1878dki közösiigyes törvényeknek, melyek hazánkat, nemzetünket megfosztották ezredéves alkotmányától, önállóságától, függetlenségétől. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Igenis kinövése azon közösiigyes intézménynek, melyet ha e nemzetből, hazánk területéről mentől előbb nem száműzünk, az a nemzet elvész, okvetlenül megsemmisül mind anyagilag, mind szellemileg, mind erkölcsileg. Azért nézetem, meggyőződésem szerint, feladata, kötelessége, minden hazáját, nemzetét forrón szerető honpolgárnak oda működni, hogy ez átkos közösügyektől mentől előbb megmeneküljön a nemzet és száműzze azokat hazánk területéről. 24 éve annak, t. ház, hogy a nemzet az 1867-iki közösügyeknek hazánk terűletérői való száműzése érdekében küzd. Igaz, hogy küzdelmeinket ez ideig még a kívánt siker nem koszorúzta, azért, mert legfelsőbb helyről mindent elkövettek arra nézve, hogy a nemzetet megsemmisítő, a nemzetgyilkos közösügyek meg' maradjanak Magyarország határain belül. Elnök: A képviselő úr tévedni méltóztatik, midőn azt állítja, hogy »legfelsőbb helyrők; kérném, méltóztassék e szavait úgy kiigazítani, mert azt hiszem, hogy úgy is méltóztatott érteni, hogy »felső helyről«. (Élénk derültség.) Csanády Sándor: Legyen az elnök úr tetszése szerint, (Derültség.) ámbár én megvagyok győződve, hogy Bécsből szokott jönni arra nézve az intézkedés, a rendelkezés, hogy mi történjék a magyar nemzet közjogával. (Derültség.) Igenis, t. ház, nagy veszélyt sodort hazánkra, nemzetünkre az 1867-iki közösiigy, mert még a háznak azon tagjai közül is, a kik határozott barátai voltak Magyarország önállóságának, függetlenségének, sokan időközben az engedékenység sikamlós terére lépvén, elfogadták a közös közjogi alapot. Példát alig szükséges felhozni. Mert hiszen, tudjuk, hogy a közjogi ellenzék vezére Tisza Kálmán (Derültség és felkiáltások jobb fel'dl: Szegre akasztotta!) .... igen, akarják Tisza Kálmánt hallani? (Derültség.) Akarják százszor hallani? (Derültség.) Százszor is el fogom mondani. (Nagy derültség) Tetszik? (Egy hang a szélső baloldalon: Nincs éljenzés!).... Elnök (csenget.) Csendet kérek ! Ugron Gábor: A kacséber elvesztette a kosarát! Nem veszik a numerusait! (Derültség a szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.)