Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1887-522

532. erszógos ülés 1891. Julius 4-én, szombaton. ggj| s ä: kívánatos elemek léte vagy nemléte szempontjából szólott a dologhoz. Erre meg kívánja jegyezni, hogy a közigazgatás terén használható elemek, ha a kinevezés hozatik is be, nem fognak a földből előteremtetni s meggyőződése, hogy a mi a visszaéléseket illeti, azok előfordulnak a kinevezésnél és a választásnál egyaránt, mert ép úgy van tere a nepotismxisnak a ministeri és főispáni előszobákban, csakhogy itt négyszem közt követtetik el, mint van tere ott, a hol nyilvánosan kell azt elkövetni. A másik, a mire szóló refleetálni kíván, a magyarság, a magyar állam tekintete. Ha Magyarország nem tisztán magyar ajkú törvényhatóságai között szétnézünk, azt látjuk, hogy a megyei tisztviselői kar túlnyomó nagy része a választás útján is magyai'. Választás mellett ez megtörténhetik a nélkül, hogy ellene bárki is — kezében a nemzetiségi törvénynvel — panaszt emelhessen; holott kinevezés mellett ez egy oly megyében, melynek népessége */io részben nem magyar, a mi nemzetiségi törvényünk és nemzetiségi viszonyaink szerint nehezen lenne eszközölhető a legnagyobb resensus nélkül. Harmadik megjegyzése a középosztályra vonatkozik. 0 érti a kinevezési rendszert úgy, mint azt Treuesénmegye főispánja mondotta, levetik ezésével a megyei autonómiáról való minden phrasisoknak, azt mondva: erőteljes centrális hatalmat akarok s egyebet semmit; de nem érti, hogyan képzelhető egy politizáló vármegye kitágított közigazgatási hatáskörrel s állami tisztviselőkkel? Szóló eddigi tényeit azzal támadják meg, hogy azok az állami administratiónak és autonómiának összekeverését képezik. Szerinte egy oly megye, mely politizálna, mely a közigazgatásban e mellett széles önkormányzati jogokkal ruháztatnék föl, mellette kinevezett állami tisztviselőkkel, vagy mint némelyek előadása sejteni engedi, kétféle végrehajtó közegekkel, államiakkal és megyeiekkel: ez volna azután igazi összekeverése az autonómiának és az állami administratiónak. Két nézet mondatott a kinevezés felől. Az egyik szerint a kinevezés történnék a centrumból, a másik nézet szerint pedig azt lényegileg a főispán eszközölné. Ha a centrumból neveztetik ki a tisztviselő, azt nem képzelheti máskép, mint úgy, hogy az a tisztviselő egyik megyéből a másikba áttehető legyen. Most reflectálva a középosztályra, ha szavát ósdiságnak tekintik is némelyek, kimondja, hogy ámbár ő nem kívánja, hogy azért, hogy a középosztály megéljen, qualificálatlan tisztviselők legyenek; de azt mellékes szempontnak nem tartja, hogy a középosztály megéljen, hogy annak megélhetését, fenmaradását elősegítsük. Ha van egy képzett, jóravaló ember a megyében, a kinek ott bizonyos vagyona van, a ki qualificatiójánál fogva szolgálatra alkalmas és ott a megyében e szolgálat útján annyit szerezhet, hogy egy családot fentarthasson: vájjon rá fogja-e az ember magát arra szánni, hogy például Trencsénből Bácsba menjen? Bizonyosan nem. Azt mondják, a középosztály pusztulóban van. Sajnos; de vájjon érdekünkben áll e intézményeinket úgy alakítani, hogy elősegítsék e pusztulást? Ezt szóló nem hiszi; pedig nézete szerint a kinevezési rendszer behozatala egy lépés erre, olyan lépés, melyet — míg csak a kényszerűség rá nem viszi — szóló nem hajlandó megtenni.« Ezeket mondta Tisza Kálmán 1880-ban és én ezeket ismétlem — az én szavam csak viszhang — 1891-len, mert a viszonyok nem változtak úgy, hogy szükség volna egy oly radicalis kúrára, hogy mindazon veszedelmeket a magunk feje felé tornyosítsuk, a melyeket itt Tisza Kálmán jelez az államosítás életbeléptetése esetére. Azt hiszem, t. ház, hogy mi a választási rendszerrel olyformáu vagyunk, mint az ember egészségével, hogy csak akkor fogjuk annak értékét igazán érezni, a mikor azzal nem fogunk bírni. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Mi, kiknek ősei is a választási jogban nőttek fel és a kik őseinktől örököltük e jogot, nem is tudjuk elképzelni azt a nagy veszedelmet, a mely be fog következni akkor, ha a polgári szabadságnak ezen utolsó biztosítékától: a választástól is meg fogjuk fosztani a magyar nemzetet. S én ép azért nem tartom helyes dolognak, hogy valaki egy, még életerős fát, mert némely galyai el vannak száradva, kivágjon; nem tartanám helyesnek, hogy azon ház, a mely talán megmohosodott, vagy a templom, melynek falai megpókhálósodtak, mint a megyék falai a főispánok által oda plántált corruptio folytán megpókhálósodtak, hogy az a templom leromboltassák. (Helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Á megyei institutiot fel kell frissíteni megfelelő törvények által és a közvélemény kívánalmaihoz képest át kell alakítani úgy, hogy abban mindnyájan kényelmesen erezhessük magunkat. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Én tehát magam részéről a megyék lerombolását épen oly dőreségnek tartanám, mint a minő dőreség volt annak az indusnak a cselekedete, a ki saját kis kunyhóját, a melyben meghúzódhatott és családja nyughelyet talált, felgyújtotta abban a reményben, hogy majd hamarább fog hajnalodni. (Tetszés a szélső baloldalon.) Én azt hiszem, hogy ha bár abstraet véve az államosítást, az theoriával megtalálja a maga behelyezkedési pontjait; de a mi viszouyaink között nem találhatja meg. A kinevezési rendszer a mi viszonyaink közt sokszorta veszélyesebb, mint bárhol másutt; mert nem szabad szemünk