Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.
Ülésnapok - 1887-522
246 ** 82 * országos ülés 1891. Julius 4-én, szombaton. a vármegye czéljának nem felel meg: addig mi ezzel ellenkezőleg a kifejlettebb államviszonyoknál fogva megszaporodott teendőkkel arányban nem álló anyagi erők elégtelenségének, de főkép és különösen az önkormányzati intézményekbe becsempészett azon intézkedéseknek tulajdonítjuk, melyeket önök a túloldalon csempésztek abba, (Helyeslés a szélsőbalon.) a melyek szülik azt, hogy a vármegye a mely liberális alapon épült fel, nem felelhet meg többé azon hivatásnak, a melyet a múltban teljesített és nem olyképen, mint azt a múltban teljesítette, és a hazának hasznára, a nemzetnek boldogságára oly sikerrel, mint a múltban volt, többé nem munkálhat. (Helyeslés a szélsőbalon.) 1848-ban a törvényhozás hazánk alkotmányos igazgatását a liberális, a modern kor szellemének megfelelőleg alakította át és szakítva a régi, a hagyományos előjogokon alapuló igazgatással, eltörölte a kiváltságokon alapuló előjogokat és igen helyesen behozta a népképviseleti rendszert. Mi természetesebb tehát, mint az, hogy e nagy ténynek megfelelőleg államunk összes igazgatási ágát e liberális szellemnek megfelelően kellett volna átalakítani, akkép, hogy a közigazgatás minden ágában az önkormányzati jogoknak mentől szélesebb kiterjesztésével, lehetőleg a nép minél több rétegének, mentől nagyobb számban az önkormányzat teendőibe bevonásával kellett volna továbbfejleszteni. (Úgy van! a szélsőbalon.) De mit tettünk, t. ház, ez irányban? Mit tettünk arra nézve, hogy az 1848-iki törvényhozás által inaugurált liberális szellemben fejleszszük hazánk ezen intézményeit is? Tettük azt, hogy a 48-iki törvényhozás liberális szellemű intézkedéseivel szemben, mely a kiváltságon alapuló rendi intézményt eltörölte, a vármegyékbe a régi rendi kiváltságot a virilis intézménynyel újra behoztuk. Tettük azt, hogy az önkormányzati jogokat biztosító szabad választás helyett behoztuk ezen szabad választásnak mintegy gúnyjaként a candidatiot, sőt a főispán útján egyes tisztviselői állásra nézve még a kinevezést is. Behoztuk a közigazgatási bizottságot, alkottunk több szak- és nem szakbizottságot, melyek a közgyűlések jogait absorbeálták. Behoztuk a fegyelmi választmányt, melynek döntő többségét a kormánytól függő főispán alakítja meg és mely ily alakban van hívatva az önkormányzati testűlet tisztviselői felett ítélni. Ezzel elértük azt, hogy az a nemzet, mely önkormányzati, önrendelkezési jogáért élt-halt, mely a múltban sokszor életet és vért áldozott azért, hogy önkormányzati, önrendelkezési szabadságát megóvhassa, ez a nemzet ma már közönynyel viseltetik önkormányzati intézménye, a megye iránt, úgy, hogy a megyék mai közgyűlései, melyek hajdan mint egy-egy kis parlament felszentelt oltárai valának a hazafias buzgólkodásnak a közügyek munkálásában, ma már nem egyebek, mint részben a hivatalos állami, részben a megyei tisztviselőkből alakúit testűlet, mely koronként ímmel-ámmal összegyűl a végből, hogy a magas kormány rendeleteit meghallgassa, vagy az egyes bizottságok és választmányok intézkedéseit egyszerűen tudomásul vegye. (Úgy van! a szélsőbalon.) És ez a megfoghatatlan közöny, egy alkotmányos, liberális szellemű intézményeihez eddig oly nagy hévvel ragaszkodó nemzetnek ez a megfoghatatlan indolentiája igen könynyen megmagyarázhatóvá válik, ha tudjuk azt, hogy a megyéknek önkormányzati joga ma már nem egyéb, mint Prometheusnak agyagból gyúrt embere, a melynek minden alkatrésze megvan, mely őt emberhez hasonlóvá teheti, de a melytől annak éltetadó liberális szellemét az istenek -— de nem a mythologiai istenei, nem is az égi istenek — hanem a földi istenek, a földi hatalmasok elvették. (Úgy van! a szélsőbalon.) Hogy is érdeklődhetnék e nemzet önkormányzati testülete a vármegyék iránt, midőn tudja, hogy ina már tisztviselő-választási joga nem egyéb, mint szemfényvesztő komédia. (Úgy van! szélsőbal felöl.) Hiszen ma már oda fejlődtek a viszonyok, hogy egy-egy közigazgatási tisztviselői állásra rendszerint csak egy egyént jelölnek és ennek megválasztását nevezik még aztán ma is szabad választásnak. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Sőt tovább is és oda fejlődtek ma már a viszonyok, hogy hiába pályázik valaki valamely tisztviselői állásra, még ha oly nagy hivatást is érezne magában arra; ha a főispán előtt nem kedves, felfelé nem »gutgesinnt« ember : akkor ugyan ki nem jelölik soha, mert a főispán az általa és az ő többségéből álló candidáló bizottság által kiválasztott egyén mellé rendszerint jelöl még két »Strohmannt«, a minő a főispánnak mindig rendelkezésére áll. A két »Strohmann«-t a közgyűlés ugyan meg nem választja, de miattuk a jóravaló pályázó mégis kiesik, mert a törvény biztosítja a candidáló bizottságnak azt a jogot, hogy háromnál több egyént egy állásra jelölni nem tartozik. Sőt tovább is mennek. Előre szokták megállapítani, hogy ki melyik állásra fog alkalmaztatni, mely ha a kiszemeltnek nem tetszik, más állomásra egyszerűen ki sem jelölik. (Úgy van! Úgy van!) Hogyan viseltethetik érdeklődéssel a közönség a mai vármegye önkormányzata iránt, ha tudja azt, (Halljuk!) hogy a megyei tisztviselők felett gyakorolható fegyelmi joga, midőn a fegyelmi választmányban a kormánytól függő főispán alakítja meg a többséget, illusoriussá tétethetik. (Helyeslés a szélsőbal felől.) Mert a kormánytól függő közeg által megalakított többség s nem
