Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1887-520

520. országos ülés 1891. jnllns 2-án, csütörtökön. 207 kevesen hallgatják párthívei közül. Megszámláltam, hogy ugyan hányan vannak a túloldalon a t. képviselő urak; nem kellett hozzá még a két kezemnek sem mind a tiz újjá: csak nyolczan voltak. Csanády Sándor: Most sincsenek sokkal többen! Dobay Antal: Hiszen engedelmet kérek, most én beszélek, az nem is jön számításba, nanem mikor egy vezérszónoka beszél a pártnak, a ki még katona is volt — már nem tudom, hadbíró-e vagy közlegény — (Derültség a szélső baloldalon. Egy hang jobb felől: Honvéd volt!) akkor ez egészen más tekintetek alá esik. És mit mond Körösi Sándor t. képviselő úr? Azt mondja: azt hiszik,hogy nincsen akaratunk? Dehogy nincsen! Mindig azt akarjuk, a mit a ministerelnök úr akar. Hát mondtuk-e mi azt valaha, hogy önök önállóan, függetlenül akarnának beszélni másként, mint a ministerelnök úr? Már abból is látszik, hogy mily érdeklődéssel viseltetnek a tárgyalás iránt, hogy a t. ministerelnök körül alig látunk két-három embert. De hiszen önöknek nincsen is szükségük erre, mert hiszen a képviselő úr már kimondotta, hogy miként gondolkodnak önök; elég önöknek az,hogy ott van a minister, végezze el az! Csatár Zsigmond: Más fejével gondolkoznak! Dobay Antal: Az úgy volt már régebben! (Derültség a szélső haloldalon.) Nekünk meg kellett szoknunk önök részéről azt, hogy a kormány 15—16 év óta akármily törvényjavaslatot adott be, még ha úgy látszott is, hogy csakugyan az alkotmányba és a nemzet érdekébe ütköző, elég volt a megnyugtatásra, hogy a ntinisterelnök a pártconferentián kijelentse, hogy szükséges ezért meg ezért: önök sohasem gondolkoztak, ex abrupto megszavaztak mindent derüre-borúra. Megszavazták a közelmúltban a véderő-törvényt, pedig nem mondhatják, hogy a közvélemény önök mellett volt, mert hisz a közvélemény országosan minden felé a leghatározottabban önök ellen nyilvánult. Hivatkozom arra, a mik az utezán, de arra, a mik a megyékben is történtek, a honnan 150 választókerületből írtak fel kormánypárti képviselőkhöz, hogy a törvényjavaslatot ne fogadják el, mégis, megszavazták és akkor is volt a kormánynak 90 szavazattöbbsége. Azt mondta Uray Imre t. képviselőtársam felszólalásában, hogy volt idő, a mikor a kormánypárt és mi együtt vertük a mérsékelt ellenzéket. Azt mondom, hogy most fordult a dolog: a kormánypárt és a mérsékelt ellenzék együtt ver minket. Igaz, hogy a fegyversuhintások sem egyik, sem másik részről nem oly nehezek, hogy nekünk nagyon fájnának, mert úgy veszem észre, kímélettel vannak irántunk, mivel a kisbíró náluk is olyformán szól: ne nagyon bántsuk, hisz igazuk van, ha nem is egészben, de részben. A mikor a közelmúltban a véderő-vitánál mi ketten vertük a kormánypártot, mint fegyvertársak, ha nem is egy zászló alatt — nekünk akkor is más zászlónk volt — de egy elvért küzdöttünk és azt hiszem sikerrel, mert a 14. §-t Tisza Kálmán, akkori ministerelnök, visszavonta. Igaz, hogy a 25. §. keresztülment, de a nemzet ezt a bűnös eljárást az országgyűlésnek meg nem fogja bocsátani. De kinek csináltunk közvetlen hasznot? Gr. Szapáry Gyula ministerelnök úrnak. Hisz annak tulajdoníthatja, hogy teste súlyával a bársonyszéket terheli, mert ha nem lett volna a véderő*vita, tudja isten, Tisza Kálmán képviselő úr SZÍVÓS természeténél fogva még talán ma is ott ülne. Ma a mérsékelt ellenzék, annak daczára, hogy a törvényjavaslatot nemcsak elfogadja, hanem egyszersmind annak létrehozója, mert az ő fejében született meg az eszme, mivel lesz jutalmazva a ministerelnök úr részéről ? A ministerelnök úr, nem tudom miért — pedig elismerem, hogy ha a mérsékelt ellenzék sorait maga mellé tömörítené, ez által friss vért öntene pártjába és talán sokkal jobban tudná erejét a 67-es alapon érvényesíteni, mint most — úgy viseli magát, mintha zárt vár volna és úgy látszik, attól fél, hogyha több tagot fogad a pártjába, az éléskamara kiürül és nem lesz mivel ellátni a várakozókat. (Helyeslés a szélsőbalon.) T. ház! A jelenlegi megyei tisztviselőkarról sok véleményt mondtak, de bizony valami dicséretest nem igen hallottam. Nem is lehet állítani, hogy sok tekintetben kifogás alá nem esnek, de azt állíthatom, hogy önhibájuk nélkül, mert csakis a kormány eljárása következtében lett a mai tisztviselő kar annyira népszerűtlenné, mert a kormány annyira túlhalmozta teendőkkel, hogy a szó teljes értelmében nem képes annak megfelelni. És ezt mind csak azért tette — nem mondom, hogy gr. Szapáry t. ministerelnök úr, mert ez az előbbi kormánytól származik — hogy előkészítse az államosítás alapját. (Helyeslés a szélsőbalon.) De azt is merem már előre állítani, ha az államosítás keresztülmegy, a tisztviselői kar olyan lesz — majd megmutatja a következés — hogy igen keveset fog csinálni abból, a mi a kötelessége, hanem mindig csak a felülről jövő parancsot fogja várni. Nem mondom, hogy a kormány azért nevezi ki a tisztviselői kart, hogy semmit sem tegyen, de a kinevezéssel legfőbb czélja az, hogyha következnek a választások, azt kortes ezélokra felhasználja, hogy mindenben az ő akarata teljesedjék. (Helyeslés a szélsőbalon.)