Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1887-519

M. Julius 1-én, szerdán. jgg 519. omftgos ülés I8Í az én javamra jogosult gyakorolni s ha érdekeim ellen káromra gyakorolja, ellene szegülhessek s meg is vonhassam tőle a megbízatást; nem, ezt nem akarom ; hanem azt akarom, hogy megbízottam úr legyen fölöttem s parancsának én engedelmeskedni tartozzam és pedig — s ez a legjellemzőbb — akkor is, ha parancsa tör vénybe ütközik. (Iga.?! Úgy van! a szélső baloldalon .) Hát hogy történhetett ez? (Halljuk!) Úgy történhetett, hogy minden organismusban, legyen az természettől organismus vagy társadalmi alakulásból keletkezett, meg van bizonyos életerő, bizonyos tevékenységi ellenállhatatlan ösztön, bizonyos energia, mely kielégítésére tért keres, követel és szerez. Mindenik a saját rendeltetése szerint saját természetszerű czéljaira. Ha annak az organismusnak állam a neve, akkor az ő természetszerű rendeltetése és hivatása az állami czélok elérésére keresni tért s arra fordítani a benne forrongó energiát. Ám ha megtörténik — a mint bizony megtörténik sokszor s példával eléggel szolgál rá a história — hogy a törekvés és czél közé Iedönthetetlen, vagy legalább annak látszó akadály kerííl s a természetszerű czél el nem érhető: mi történik akkor ? Lelohad tán, elpárolog talán az energia? Nem teheti, mert őserő, mely kiapadhatatlanúl örökké bugyog, örök törvénj^ek szerint mozog, alkot vagy rombol, de mindig cselekszik, mert a nyugvás, a pihenés lényegének ellentéte, megsemmisítője, mert maga az élet, A népekben s kivált az államokká egyesűit népekben örökké élő energia kielégítést keres és ha azt természetes irányban nem találhatja meg, nem hagyja abba a keresést, hanem keresi akár fonák irányban is, akár a saját vesztére is, a mint az meg van írva a kígyóról, hogy ha elvesztette zsákmányát, a saját testébe harap. A miiit itt így elméletben felállítottam, megtalálja illustratioját önmagunknak jelen helyzetében. (Halljuk! Halljuk!) Állam volnánk vagy micsoda. Államnak vagyunk beiratkozva a históriában. Karddal véstük államiságunkat Clio ércztábláira s bölcs törvényekkel gondoskodtunk róla, hogy az úgy legyen ott beírva, a mint belevéstük. Jött azonban nagy szerencsétlenségek után egy idő, midőn a kishitűség kétkedni tanított államiságunknak igaz voltában s mi, hogy azt valósággá tehessük, készek voltunk feláldozni államiságunknak egyik részét, hogy a másikat megmenthessük. Feláldoztunk oly részeket, melyek nélkül az államiság nem államiság, akármilyen fenhangon nevezi is annak magát. S azóta tapasztalni vagyunk kénytelenek minden lépten-nyomon, hogy államiságunk csonka volta miatt tekintélyünk nem az, a mi az államot, még a kisebbek köztíl valót is megilleti, a külföld csak egy nagyobb egység részének tekint és súlyunk előtte csak annyi van, a mennyire mi azt e nagyobb egységen belül érvényesíteni bírjuk. S ha nem bírjuk, a külföld szemében minden lehetünk, de állam nem vagyunk. De míg idehaza sem vagyunk az az állam, a mi más állam, mely hatalmával mindeneknek fölötte áll, melylyel szemben törpe minden más erőtényező. (Halljuk! a szélsőbalon.) A mint nem imponálunk pl. az egyházaknak, épúgy nem imponálunk a társországoknak, sőt még a nemzetiségeknek sem. Ezeknek egyike sem ismeri el azt a mindenekfölött domináló állami souverainitást, melylyel nem is bírunk s a nemzeti akarat formulázásában, a törvények alkalmazásában és végrehajtásában minden irányban a legfőbb és utolsó döntőforum; mindenik azt hiszi, hogy ennek az államnak az akarata még egy magasabb akarathoz akár Bécsbe, akár Rómába apellálható, ott megmásítható s minden oly viszonylatban, a mikor ők jónak látják a kérdést vitássá tenni, ama magasabb akarat jóváhagyására szorul s csak az által lehet érvényessé és kötelezővé. Államiságunknak ez a csonkasága, az állami tekintélynek e fogyatékossága, az államot megillető e föltétlen tiszteletnek e hiányossága nyomasztólag érezteti velünk hatását a közélet minden terén. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Az államszervezetté organisálódott nemzet érzi, hogy az állam fogalmához tartozó attribútumok teljességének hiánya van. A nemzeti organismusban élő őserő, az energia kívánna c hiányon segíteni és ez irányban uéha parciális és határozatlan kísérletet, de minduntalan tapasztalni kénytelen, hogy törekvése és czélja között ott az akadály, melyet, miután beleegyezésével iktattatott törvény közé, hajlandó legyőzhetetlennek tekinteni. Látva tehetetlenségét az állammá, valódi állammá kifejlődhetés természetes irányában , a nemzeti őserő igyekszik más irányban, fonák irányban érvényesülni s úgy tesz, mint a kígyó: saját testébe harap. íme ez a lélektani oka annak, hogy ezt a javaslatot itt kell látnunk Magyarország törvényhozásának asztalán, annak a nemzeti képviseletnek az asztalán, mely feladatát traditioi és szükségletei szerint mindig a nép jogainak oltalmazásában, a democraticus alapokra fektetett önkormányzati rendszer fejlesztésében s a hatalom túlkapásai ellen biztosításában kereste. Csak így magyarázható meg, másként nem, e jelenség. Abban, hogy a magyar állam az állam szónak igaz értelmében nem elég erős, hogy hiányossága van, hogy kifejlesztésre szorul shogy e