Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.
Ülésnapok - 1887-519
519. orsz&gos ülés 1891. Julius 1-én, szerflán. 195 lamenti élet oly kitűnőségének is a javaslatokon kivül álló köiűlményekhez és érvekliez kell folyamodnia, hogy e törvényjavaslatot saját meggyőződése és lelkiismerete előtt némileg elfogadhatónak tarthassa. Minden egyes javaslatot, a mely a ház asztalára kerül, azt hiszem, a benne rejlő érték szerint kellene mérlegelni, megbecsülni és elfogadni, ha azt találjuk, hogy az érték lenyomja a hiányt. Mihelyt valamely javaslatnak elfogadása mellett csak akkor szavazhatok, ha más, rajta kivííl álló javaslatokat remélek: akkor már nem bír azon törvényjavaslat értéke előttem annyi sulylyal, hogy szavazatomra döntő befolyást gyakoroljon. (Úgy van! a szélsőbalon.) így Horvát Boldizsár t. képviselő úrn \k, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatot szavazatával támogathassa, szüksége volt megemlékezni arról, hogy mi mindenféle más reformtörekvések megvalósítására irányuló javaslatokkal lesz az kapcsolatba hozva. Roppant nagy súlyt fektet a szolgálati pragmatikára, a közigazgatási bíróságra, a fegyelmi eljárásra és a választások tisztasága felett őrködő curiai bíráskodásra. Ezek mindegyike külön-külön törvényjavaslatnak a tárgya és ha azok a ház asztalára fognak kerülni, ha csak nem lesznek bennük oly organicus hibák, a melyek a feltételezett intentiok kijátszására nyitnak ajtót, (Úgy van! a szélsőbalon.) senki sem lesz e házban, a ki azokat szavazatával ne fogná támogatni. (Helyeslés a szélső haloldalon.) De abból, hogy e törvényjavaslatokat mi elfogadjuk, nem következik logikailag az, hogy ezek kedvéért oly törvényjavaslatot is elfogadjunk, a mely a közigazgatás reformjának csúfoltatik és a mely most a ház asztalán fekszik. Mindenesetre egyhítene e javaslatnak végzetes, meggyőződésem szerint káros voltán az, ha ezek e javaslattal kapcsolatban válnának törvényekké; jóvá azonban, meggyőződésem szerint, ez sem tenné. Mit hozott fel a t. előttem szólt képviselő úr magából a törvényjavaslatból annak indokolására? A kinevezés mellett felhozta, hogy a közigazgatási teendők ellátására hívatott egyének életpályája ezentúl biztosítottabb lesz. Bátor vagyok ezt kétségbe vonni. Nem akarok visszatérni azokra, a mik itt felhozattak, hogy sehol sem volt a tisztviselők stabilitása jobban biztosítva, mint a választási rendszerben; (Úgy van! a szélsőbalon.) mert arra nézve, hogy állását valaki megtartsa, elegendő volt hivatalát becsületesen végeznie, (Helyeslés a szélsőbalon.) kötelességének hű és becsületes teljesítésében meg volt stabilitásának garantiája. (Helyeslés a szélsőbalon.) Ellenben a most contemplált kinevezés mellett azon momentum, a mely egyik és másik tisztviselőnél hat évről hat évre előfordítlhatott, mint állandó Damokles-kard fog függni a tisztviselő feje fölött; (Helyeslés a szélsőbalon.) mert teljesen ki lesz téve nem az elmozdítás, hanem az áthelyezés veszélyének. Azt sem hagyhatom tiltakozás nélkül, midőn az előttem szólt t. képviselőtársam e javaslatot a megyék megmentésére, életképességének fentartására, fejlesztésére tett kísérletnek nevezi. Mert elég hivatkoznom, ha egyebekre nem, Eötvös Károly t. képviselőtársam beszédére, a ki az 1870-ben teremtett mai megyében régi institutionknak összezsugorítását, nyomorulttá tételét kimutatta. Azok a kísérletek, melyeknek a megye az újabb időben ki volt téve, egyáltalában nem viselik magukon azt a jelleget, mintha Önök a megyék jóakaró fentartói, javítói volnának. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Megölői voltak a megyéknek, hogy minden egyes ilyen lépéssel odajnttassák a megyéket, hogy az országgyűlés elé úgy állíthassák, hogy íme, a a megyék milyen tehetetlennek, a kor igényeinek meg nem felelő intézménynek bizonyultak. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Valóitan, t. ház, csodálkozni vagyok kénytelen, hogy a szabadságszeretetnek oly előkelő hírében álló magyar nemzet népképviseleti tör vényhozásának asztalán oly törvényjavaslat fekhetik, a mely egyenes ellentéte, tagadása minden eddig követett politikai traditionak. (Úgy van! a szélsőbalon.) A magyar nemzet képviselete eddigelé minden másban kereshette feladatát, csupán egyben nem: a központi kormányhatalom kiterjesztésében. A központi államhatalom Magyarország sok százados történetében nem bizonyult olyannak, a mely ellen felesleges lett volna a védekezés. (Úgy van! a szélsőbalon.) A magyar nemzet képviselete tehát mindig azt tartotta politikai szükségnek és azt ismerte kötelességéLek, hogy épen a központi kormányhatalom túlkapásai ellen védelmi gara ntiákkal sánczolja körűi a nemzet alkotmányát. És csodálkozásomat nem tagadhatom meg még most a vitának ezen előrehaladott stádiumában sem, hogyan történhetett az a megfoghatatlan szerepcsere, hogy míg a központi hatalom, tehát a korona egy szóval sem panaszkodik arról, mintha nem bírna elég hatalommal, nem mutatja, hogy több jogra törekednék s teljesen elégedettnek látszik eddig bírt hatalmi körével; addig most maga a nemzet képviselete, tehát maga a nemzet áll elő a világhistoriában azzal a hallatlan példával, hogy azt mondja: úgy találom, hogy túlságosan szabad vagyok, nagyobb figyelem alá kívánom hajtani fejemet, azt akarom, hogy megrendszabályozásom könnyű legyen azoknak, a kiknek én a hatalmat adtam ; kinek én a hatalmat adtam, nem akarom, hogy egyszerű megbízottam legyen, a ki a rábízott hatalmat csupán az én érdekemben, ?5*
