Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1887-519

SiS.orszAsros&lés 181 tanácskozási termei; az önkormányzat csak papíron marad s a közigazgatási ügyek elintézésében szintúgy, mint 1848 előtt történt, csak a tisztviselők vesznek részt, vagy a mi még roszszabb, az autonóm eleinek közű! csak azok, a kik az érdekeltek iránti tekintetből jelennek meg ottan. (Igaz! Ügy van! bal felől.) Kézzel fogható tehát, hogy minél több súlyt fektetünk arra, hogy az önkormányzat a közigazgatásban ne üres fictio, hanem komoly valóság legyen : annál kevésbbé szabad ragaszkodnunk a közigazgatási tertíletkörök berendezésénél u megyék mai hibás területi beosztásához. És ezen bajok ellenében minő vigaszt nyújt nekünk a kormány ? Először kilátásba helyezi a kisebb megyék beolvasztását; holott ezek helyzete az önkormányzat szempontjából aránylag még kedvezőbb s épen a nagy megyék azok, a melyekben az önkormányzat illusiová válik. Tehát a kormány által ígért remedium a bajt nem hogy enyhítené, hanem inkább növelni fogja. Továbbá nagyobb megyékben az u. n. járási tanácsok alakítására nyújt a kormány reményt; de erre nézve csak a félénk, az ingatag kezdeményezés küszöbén maradt, ezek szervezetét és szervezeti összefüggését föl és lefelé nem domborította ki s különben is ezek alakítását a kormány engedélyétől tette függővé. Pedig az önkormányzat szempontjából ez a törvényjavaslatnak legegészségesebb eszméje,amely megérdemelte volna, hogy rendszerré váljék. Minél több súlyt helyez valaki az önkormányzatra, annál inkább kellene szorgalmaznia a megyék újabb területi felosztását. Ettől függ, hogy az önkormányzat komoly valóság legyen s hegy kikerüljük az ellentétet, a harczot az önkormányzat s a megyei intézmény között. Vegyük számba, hogy ez már a negyedik kísérlet a megyei intézmény megmentésére. A nemzet könnyen belefáradhat a sok sikertelen kísérletbe; s jöhet egy nap, a mikor a törvényhozás kénytelen lesz a közvélemény s a közérdek nyomása alatt vagy napirendre térni a megyék fölött, hogy megmentse a valódi önkormányzatot, vagy pedig, ha fenn akarná tartani a megyék mai kereteit, kénytelen lenne elejteni az Önkormányzatot s a közigazgatást kizárólag az állami közegek vállaira fektetni, hogy megmentse a közérdeket. Már a múltban is érezte, tudta a nemzet, hogy az autonómia és az önkormányzat, benső természeténél fogva, csak kisebb terűleteken honosúlhat meg. E tudatból keletkeztek a szab. kir. városok, a melyek a megyék hatalmi köréből egészen kiváltak. E tudat hozta létre a számos kisebb kiváltságolt mezővárosokat, a melyek kisebb-nagyobb mérvű önállóság élvezetében voltak. Hogy a községek, a falvak auto. Julius i-én, szerdán. \g j nomiáját egyrészről a földesúr, másrészről pedig a megye majdnem teljesen absorbeálták, e fölött nem lehet csodálkozni, mert akkor a nép még az alkotmány sánczain kivííl volt s a földesúri hatalom alatt állott s a megyéknek épen az volt egyik főhivatásúk, hogy a népet a földesúri hatalom esetleges túlkapásai ellen megvédelmezzék, a mely hivatásának a ^megyei intézmény becsülettel meg is felelt. Ámde 1848 ban a népet is fölvettük az alkotmány sánczaiba, a szabad föld és szabad nép eszméje törvénynyé lön, a földesúri hatalom megszűnt, a megyék gyámhatalma a nép fölött elvesztette indokát s ma már a községeket is fel kell oldoznunk régi bilincseik alól azon mérvben, a mint ezt a műveltség terjedése s az állam érdekeinek sértetlensége megengedik. (Úgy van! bal felől.) Kár volt fontolóra nem vennünk, ba vájjon nem az volna-e a közigazgatásnak legolcsóbb és legczélszerűbb rendszere : a közigazgatási területkörök alakításánál góczpontokúl azon városokat használni fel, a melyek különben is egy-egy vidéknek társadalmi, gazdasági és forgalmi központját képezik. Minden ilyen városnak megvan a maga organismusa saját ügyei ellátására, ezen organizmusnak csak igen csekély szaporításába, tehát alig érezhető költség-többletbe kerülne, ha az érdekek közösségénél fogva oda gravitáló községeket közigazgatás tekintetében ezen városokhoz csatolnék. (Halljuk! Halljuk!) Ekkor az autonóm elemek könnyebben megfelelhetnének ama kötelességüknek, hogy a közigazgatás vezetésében részt vegyenek, a közigazgatási székhely közelsége nem követelvén tőlük elviselhetetlen áldozatot. Tagadhatatlan, hogy az autonómia és az önkormányzat valódi fészke és hazája tulajtionképen a városokban van, a melyek úgyszólván együtt születtek és nevelkedtek az autonómiával. Talán nem ábránd azt hinnem, hogy egykor, ha majd a nemzet érzéke és fogalmai az önkormányzatról megtisztult ik, az önkormányzat elvén nyugvó közigazgatás alapköveit a városokban fogja fölkeresni. (Helyeslés bal felől.) Habár alapos okom van félni attól, hogy már is visszaéltem a t. ház türelmével, mégis nem mulaszthatom el néhány röpke vonással feltűntetni, hogy a kormány nemcsak az alap >t választott;i meg helytelenül, hanem maga az építmény is, a melyet e hibás alapon emelt, nagy szervezeti hibákban szenved. (Halljuk! Halljuk !) A főispánnal kezdem. A kormány ragaszkodik hozzá, a bizottság egy részt* perhorrescálta ezt. E küzdelem következménye az lön, hogy az a főispán, a kinek ez a törvény életet ad, a közmondás szerint sem hús, sem hal. Én nemcsak nem riadok YÍSSZH attól, sőt megkövetelem, hogy minden hatóság élén egy főnök