Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1887-519

H6 519. ©rsségos ölés 1891. Julius 1-én, szerdán. gondoskodott egy oly közigazgatási szervezetről, a mely lehetővé tenné, hogy az elfogadott alapelv a gyakorlati életben komoly valósággá legyen. (Halljuk!) Ez a törvényjavaslat alaphibája, a melyhez csatlakozik azután az a hiba is, hogy a kormány a közigazgatás reformját a megyénél kezdte meg, (Bálijuk!) holott a megye az állam oríianismusában közbenső fokot foglal el (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) a ennek helyes szervezése lehetetlen addig, a míg nem tudjak, mily szervezettel fog bírni a közigazgatás a legalsó fokon, t. i. a községekben és a törvényhatósági joggal fel nem ruházott városokban; (Úgy van! a szélső baloldalon.) s a míg meg nem állapítottuk az önkormányzat azon mérvét és jogkörét, a melyet az említett községeknek és városoknak adni akarunk. Ezek a közigazgatás és önkormányzat terén a legkisebb és legalsóbb terííletkörök s a megye nem egyéb, mint több ily közigazgatási és önkoimányzati területkor collectivuma. S ha már a kormány a munkát azon oknál fogva látta legezélszerűbbnek a megyéknél kezdeni meg — a mint ezt a belügyi államtitkár úr múltkori érdekes és tanulságos beszédében nyíltan bevallá — mivel itt van a legnagyobb baj, a reform itt a legsürgősebb: akkor óhajtottam volna, hogy bátor kezekkel úgy hajtsa végre a reformot, hogy a, megye sikerrel teljesíthesse azon hivatást, a melyet neki az állam organismusábai! szántunk. Ehhez azonban a kormánynak, ágy látszik, nem volt báTörsága. A kormány sem tudott kibontakozni azon eredendő bűnből, a melyben csekély kivétellel mi mindnyájan kisebb-nagyobb mértékben osztozunk. Gondolatainkban, érzelmeinkben az állam legfőbb érdekei az állam önállósága és függetlensége, a közszabadság, sőt maga a hazafiság is szorosan összevegyülnek a megye eszméjével. Ezen eszmétől nem tudunk íuenekíílni. A régi közmondás szerint megszoktuk a vármegyeház ablakából nézni a világot. Főkellék gyanánt minden reformtól azt követeljük, hogy az ne bolygassa a megyét. Ne méltóztassanak félreérteni; nem azt vetem a kormány szemére, hogy nem döntötte halomra a megyei intézményt, a melynek némely nagybecsű sajátságai mellett senki sem léphet nagyobb hévvel éserősebb meggyőződéssel sorompóba, mint én; de sajnálkozásomat kell kifejeznem a kormány azon eljárása fölött, hogy a megyéket úgy, a mint vannak, minden félszegségeikkel együtt majdnem változatlanul átvette s beleillesztette e tervezetbe s hogy a megyékben úgyszólván nem talált semmi más reformálni valót, mint azt, hogy tőlük a választás jogát elvegye. Nemzetünk jellemének egyik legerősebb alapvonása a szívós ragaszkodás az ősi intézményekhez. E sajátság a kellő korlátok között nemcsak tiszteletre méltó, sőt megbecsülhetetlen, mivel abban jellemszilárdság és egyúctal hatalmas államfentartó erő nyilatkozik. A mely nemzetnek nincs kegyelete ősei hagyományai iránt; a mely nemzet nem bír lelkesedni a multak dicsőségén: annak bomló félben van nemzeti egyénisége, annak hos?zú fenmaradásához nincs remény. (Úgy van!) Szintoly veszélyesek azonban e sajátságnak túlzásai: késleltetik vagy megakadályozzák az egészséges fejlődést és gyakran koczkára teszik a jövőt. Az egyént válsághoz vezetheti nemcsak a könnyelműség, mely jellemtelenségre mutat, hanem a konokság is, a mely a következetességet hamis alapra is fekteti, így van a nemzeteknél is. Az élet küzdelmeiben csak az bírja magát fentartani, a ki jellemében az erőt és kitartást a böJcseséggel egyesíti s nem üzen harezot az élet törvényeinek. Valamint a physikai világban az élet az anyagcsere folytonosságában áll: úgy az emberiség erkölcsi életében is a viszonyok szünetlen átalakulásban vannak; minden kor x'ij szükségeket, űj követelményeket hoz felszínre. Nemcsak az emberiség fejlődésével, hanem saját érdekeivel is ellentétbe helyezné magát az az állam, a mely daczolni akarna a természet eme nagy törvényével s elmulasztaná akár új intézmények alkotásáról, akár pedig a régi intézmények kellő átalakításáról gondoskodni arra a czélra, hogy az élet folyton változó feladatainak, követelményeinek megfelelhessen. Sajátszerű felfogás volna a reformot abban keresni, nogy lemondásra kényszerítsük a nemzetet legjogosabb igényeiről esak azért, hogy megmenthessünk egy-egy ősi intézményt. A reformátor valamely intézményben nem czélt, hanem csak eszközt lát a nemzeti nagy czélok megvalósítására ,; a valódi reform nem e czélokat nyirbálja meg, hogy az intézménybe beleférjenek, hanem az intézményt alakítja át, úgy, hogy az a nemzeti nagy czélok szolgálatára alkalmatos legyen. (Helyeslés jobb felől.) Ki lobbanthatná szemünkre előszeretetünket, ragaszkodásunkat a megyei intézmény iránt? Ki csodálkozhatnék azon, hogy fájó érzés tölti be szívünket, valahányszor ez ősi építményből egyegy tégladarabot, mely annak alkatrészét képezte, kihullani látunk? Hiszen a megyék történelme szorosan egybeforrt hazánk történelmével. Ez intézményen nyugodott az ország alkotmánya. A barbár berohanások idejében a bolyongó állam a megyékben keresett és talált menhelyet. Az olygarchia túlhatalmát a királyság a megyék segítségével győzte le. Ez intézmény ellenállási erején törtek meg a beolvasztás kísérletei. Mél-