Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1887-519

Í84 519. országos Illés 1891. jnllns 1-én, szerdán. merőben lehetetlenné teszi. Azon hibába esett a kormány, mint az a festő, a ki müvét a meglevő kerethez alkalmazza, a helyett, hogy a súlypontot a művészetre, magára a festményre fektetné s ehhez szabná azután a keretet. Ugy látszik, a kormánynak ezúttal nem is volt más czélja, mint az, hogy az úgynevezett, de rosszul értelmezett állami administratio érdekében keresztülvigye a megyei tisztviselők kinevezését, megbarátkozván azzal, ha a többire nézve az amabilis eonfusio egyelőre még fenmarad. Mert e kérdés megoldásán túl nem sok van a törvényjavaslatban, a mi a ma fennálló közigazgatási szervezetet lényegesen módosítaná. Már pedig a kinevezés elve nemcsak nem meríti ki a közigazgatási reform fogalmát, sőt magának az úgynevezett állami administrationak szempontjából is a megyei tisztviselők választása vagy kivezése csak mellékkérdés, csak a czéíszerííség kérdése. De itt érzem, t. ház, hogy ha csak minden lépten-nyomon félreértéssel nem akarok találkozni, érveim fejtegetésébe nem bocsátkozhatom addig, a míg egy pillanatra én is ki nem térek az elmélet terére, a hol engem már többen megelőztek. Az egészséges reformnak egyik főakadálya az, hogy a különböző jelszavaknak hibás értelmet kölcsonzünk, hogy összezavarjuk az állami administratio, az autonómia s az önkormányzat fogalmát; hogy nem egészen vagyunk tisztában önmagunkkal az önkormányzat lényegére és kellékeire nézve. Nem azért szólalok fel, t. ház, mintha azt remélném, hogy e törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alkalmával lényegesen át lehetne alakítanunk; de mivel bizonyosnak tartom, hogy ebben ismét csak egy ideiglenes átmeneti alkotást fogunk nyerni — 1870. óta, fájdalom, már a negyediket — a melyet közelebbi vagy távolabbi jövőben egy talán maradandóbb alkotás fog fölváltani: én csakis e jövőnek vélek némi szolgálatot tenni, ha az eszmék tisztázásához szerény nézeteimmel hozzájárulok. (Hulljuk! Halljuk,!) Az állam alapfogalmára nézve teljesen egyetértek t. képviselőtársammal, Polónyival. Én sem tartozom azon politikai iskolához, a melyben az államot valami abstract lénynek tekintik, mely az egyéneken és társadalmon kívül áll, sőt ezekkel szemben ellentétes álláspontot foglal el. Szeretném látni mint volnának képesek ezen politikai iskola hívei a maguk államát létrehozni egyének és társadalom nélkül. De ha az állam egyének és társadalom egyesülése által alakúi: akkor józanul csak nem lehet föltenni ezen egyénekről és társadalomról, hogy oly államot akarnának alakítani, létrehozni, a mely velük szemben ellentétes állásba helyezkedik. Az államot tehát én is az állampolgárok összeségének, a társadalmi alakulás legfőbb csúcsának tekintem, a melynek politikai egységével van összeforrva a jog az állami élet viszonyait szabályozni és a hatalom az állammá alakúit társadalmat kül- és beltámadások ellen megvédeni, fentartani. Nagyon természetes továbbá, a mit t. képviselőtársam, Győrffy Gyula felhozott, hogy a társadalmi s állami alakulás czélja nem lehet mindazon szabadság és mindazon jogok | feláldozása, a melyekkel az egyén a társadalmon I kívül bírt, hanem e jogokról az egyén csak 1 annyiban mond le, a mennyiben ezt a társadalmi együttlét életföltételei okvetetlenül megkövetelik; lemond e mértékben azért, hogy szabadságának és jogainak többi részét a társadalom és az állam egyesített ereje s hatalma által annál jobban biztosíthassa. Eddig a vonalig tehát együtt tartok az én t. képviselőtársammal. Elismerem, hogy vannak az államban egyéni jogok, a melyekbe az államnak beavatkoznia nem szabad, legalább azon államnak nem, a melyet a németek jogállamnak kereszteltek el, mi pedig a szabadság elvein alapuló államnak nevezhetünk. Ezek az autonóm jogok. Sőt a társadalmi alakulás különböző rétegei, fokozatai is bírnak ily autonóm jogokkal. Van tehát egyéni, családi, községi autonómia, sőt lehet megyei autonómia is. Ugyanezen elven alapúi az egyesülési jog is, a mely azok autonómiáját jelenti, a kik közös érdekek védelmére, közös czél elérésére külön szövetkeznek. Ezen autonómia saját ügyeink szabad elintézésér.ek jogában, vagyis az öuintézkedés jogában áll, a mely azon határig, de csakis azon határig terjed, a melynél más egyén, vagy a társadalmi alakulás egy más rétegének hasonló jellegű jogával jönne érintkezésbe, vagy ellentétbe. A törvényhozás bölcsesége épen e különböző autonóm jogkörök határvonalainak helyes kijelölésében és megállapításában nyilvánul; nyilvánul abban, hogy azokat egymás invasiója ellen megvédelmezze. A hol akár az állam ragadná magához az egyén vagy a társadalmi alakulás alsóbb fokozatainak autonóm jogait, akár pedig ezek hatolnának be az autonómia vagy önkormányzat ürügye alatt egymásnak, vagy az államnak jogkörébe : ott nincs valódi szabadság ; ott vagy kormányzati, avagy parlamentáris absolutismus, vagy pedig anarchia létezik. (Úgy van!) De a midőn az én t. képviselőtársam az állam eme fogalmából azon következtetést vonja le, hogy a bírói hatalom, valamiül; a közigazgatás az autómon jogok közé tartoznak, e térre ót már nem követhetem. 0 a másik túlzásba esett, ellentétben azokkal, a kik az állam jogait magától az államtól deriválják s annak omnipotentiáját hirdetik ; a míg az ő theoriája egy