Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.

Ülésnapok - 1887-499

499. országos ülés 1891. Junlos 8 án, hétfőn. gg már az 1870. év végén egy kiváló szaktekintély a megyéket az omnibusokhoz hasonlította, pedig akkor e jármüvek még jobb karban voltak, mint ma. A hasonlatot tevő személy előtt tehát csak a különféle elemekből képződött, összezsúfolt közönség kényelmetlenségének képe lebegett, de arra nyilván nem is gondólt, hogy ezen jármüvek, ezen omnibus felszerelése annyira fog hanyatlani, hogy rendes körülmények között is csak szerfelett lassan döczög, néha pedig teljesen megakad, vagy mint most történik, strájkol. A vármegyék ezen munkahalmozottságával karöltve jár az egyes hatásköröknek nem eléggé szabatos körülírása, a közigazgatási eljárás teljes rendezetlensége és egy neme nemcsak az intézkedésben, lianem különösen a végrehajtás ban is észlelhető ama felületességnek, mely a lázas sietségnek rendszerint folyománya és beáll mindannyiszor, a hányszor két úrnak kényteleníttetünk egyszeire szolgálni, vagy pedig egy új feladatot kell megoldanunk akkor, midőn még a régivel sem voltunk képesek kellően megbarátkozni. Mindezen bajok egész súlyát első sorban érezték és érzik a vármegyék alkalmazottjai. Ha a közigazgatási tisztviselő ma feladatának kifogástalanul eleget tenni kíván, kettős probléma előtt áll. Első sorban köteles amúgy is nagymérvű hivatali teendőit betölteni; másodszor, a mi még sokkal nehezebb, a fennálló rendszer hiányait és hézagait propria auctoritate pótolni. De kérdem én, t. ház: lehet-e, szabad-e ily magas igényeket támasztani oly elemekkel szemben, a kiknek legnagyobb része túlnyomóan azon kategóriához tartozik, a melyeket a német doctrinairek »durchsehnittsmensch<-éknek neveznek. Megengedem, hogy mindig voltak és vannak most is oly kiváló szak- és munkaerők, kik uagy eredményeket tudnak felmutatni és ennek tulajdonítom azon sajátszerű fluctuatiot, mely egyes vármegyék életében észlelhető, hogy egy és ugyanazon megye igazgatási hírneve egyszer egész a fagypontig sülyed, rövid idő alatt pedig a mintavármegyék sorába emelkedik. De, t. ház, az állami igazgatásnak mindig egyenlően, rendszeresen és czélirányosan kell működnie, az administratio becsérsékét nem szabad árhullámzásnak kitenni. En az igazgatást oly gépezetnek tekintem, melynek minden egyes, még legparányibb alkatrésze is, kell, hogy teljes összhangban működjék egymással és ha rendes viszonyok közt e gépezetnek ittott mutatkozó helytelen működése az állami életben érezhető bajt és zavart nem is okoz, de beállhatnak oly rendkívüli körülmények, oly abnormis állapotok — és ezekkel is számot kell vetnünk — midőn a gépezet helytelen működése belátliatlan következményeket szülhet Nem akarok vitatkozni a fölött, hogy vájjon az eddig elősorolt bajok a most használt gyógymód szerint orvosolhatók-e; de az máihatározott és tántoríthatlan meggyőződésem, hogy a particularismus azon szellemét, melyre Apponyi oly ékesen és találóan ráutalt, a mi vármegyénkben ez idő szerint kioltani nem lehet. S a partieiilarismusnak ezen szelleme nyilatkozik nemcsak a tisztán személyes kérdésekben, a miiyen a tisztviselők választása, hanem más kevésbbé subjectiv természetű ügyeknél is. Képzelhető-e az állam legvitalisabb érdeke kedvéért egy oly nagyszabású actio s oly általános érdeklődés s áldozatkészség, a melyet pl. egy tisztán helyi jelentőségű vasút engedélyezésének vagy pedig a megyei székhely áthelyezésének kérdése egy megyében felidézni képes ? És, t. ház, a particularismus ilyen nyilvánulása még magában véve nem ártalmas, mert hiszen a közérdekre nézve csak annyiban hátrányos, a mennyiben a rendes munkaerőket foglalkozásuktól egy időre elvonja ; de én tudnék a közelmúltból oly példát is idézni, a melynek ismétlődése magának az államnak pótolhatatlan veszteséget okozhatna. (Halljuk! Halljuk!) Ha kívánják, elmondom. Méltóztassanak csak viszszaemlékezni a Bosznia elfoglalása alkalmából Pestmegye és a kormány közt az előfogatok kérdésében támadt conflictusra és hozzágondolni azt, hogy beállhat az az eset, a mikor nemcsak egy részleges mozgósítással fogunk szembe állani, hanem bekövetkezhetik az az eshetőség is, hogy az állam összes ereje lesz engagirozva: és én nem hiszem, hogy akkor a magyar parlamentben fogna felemelkedni egy hang, a mely lelkesülni tudna egy oly intézmény fentartása érdekében, mely lehetővé teszi, hogy a vármegye fontolgassa, ha vájjon a földiníve]o lakosok érdekei nem szenvednek-e hátrányt az által, hogy az igás erő körükből egy időre elvonatik, hogy fontolgassák ezt akkor, midőn az állam léte, az állam élete forog kérdésben. (Zaj és nyugtalanság a szélsőbalon.) A localis érdekek ily nagymérvű ápolása (Halljuk! Halljuk!) még egyrészt a mellett szól, hogy a közérdekű kérdéseket, az állami igazgatást a vármegye kezéből kivegyük; másrészt érvül szolgál a megyei önkormányzati jogkör mellett. Az igazgatás ezen két nemének szétválasztása tehát a javaslatnak egyik legfontosabb és hozzáteszem legsikerültebb része is. Ép oly helyeseknek tartom az igazgatásnak rendszeres eszközeit, (Halljuk! Halljuk!) a munkaerők kiszemelése, beosztása és felhasználása iránt ezen javaslatban kifejtett és nem-