Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.

Ülésnapok - 1887-498

498. országos ülés 1891. jtmins 6-án, szombatom 39 rekkel, a kik a rendkívüli ügyesség és conibinativ mélység látszatával tudtak mindig fellépni és a kik sohasem hittek vagy úgy tüntetik fel, mintha nem hinnének szemeiknek, hanem a legegyszerűbb tényálladék mellett is mindig valamely rejtélyes fondorlatot, valamely rejtett czélzatot keresnek. Ilyen emberekkel gyakran találkozunk az életben s a járatlan egy pillanatra csalódik tehetségeik iránt; de a ki be tudja várni a végét, úgy anyagi, mint politikai téren való vállalkozásuknak, mindig azt fogja tapasztalni, hogy az egész közönség iránt való ily rendkívüli bizalmatlanság és ily rendkívüli mély eombinatio egyszerű dolgok tekintetében, rendesen oda viszi az illetőket, hogy anyagi téren a tönk szélére jutnak, politikai téren pedig a sikert egyáltalában nem érik el. De azt hiszem, t. ház, hogy azok, a kik a t. képviselő úrnak beszéde elején a situatioról kifejtett nézeteiben osztoznak, tökéletesen e helyzetben találják magukat és olyat látnak, a mi valóban nem létezik és olyat nem látnak, a mi mindenki előtt kezdettől fogva egészen világosan és tisztán lefolyt. (Helyeslés és tetszés jobb felöl.) Rejtett ezélzatokat gyanítanak nemcsak a pártnak, hanem a t. ház vezérének nyilatkozataiban. Mert engedelmet kérek a t. képviselő úrtól, bármily mély ismereteket tanúsított az angol alkotmány tekintetében: ott épen a parlamentarisnius lényegéből kifolyónak találják, hogy ne más valaki, hanem a ministerelnök legyen nemcsak a pártnak, hanem az egész háznak a vezére. (Helyeslés a jobboldalon. Felkiáltások szélső balfelől: Nem fogadjuk el!) Ez az igazság jutott kifejezésre úgy a mérsékelt ellenzék igen t. vezérének beszédében is, valamint mindazokéban, a kik e részről felszólaltak. Mert senki sem volt e tekintetben, a ki tökéletes nyíltsággal be ne ismerte volna a javaslat pártolói közül, hogy nem személyes tekinteteknél fogva, hanem belső' meggyőződésénél és a tárgy érdeménél fogva pártolója a törvényjavaslatnak. (Ügy van! Úgy van! Élénk helyeslés a jobboldalon.) Senki sem volt, a ki ki nem nyilatkoztatta volna, hogy azok a kötelezettségek, melyek a kinyilatkoztatott szóban rejlenek, minden oldalról meg fognak tartatni és hogy e kötelezettségek fejében senki sem vár semmit. Midőn ez a bizottságban és e házban nyíltan kijelentetett: akkor senkinek sincs joga abban kételkedni; mert ezzel nemcsak az illetőket, a kik felszólaltak és a kik nyilt férfiassággal jártak el, sérti meg; hanem megsérti a többséget s a képviselőházat, a mely e nyilatkozatokra való tekintettel egészen egyenes és őszinte eljárásnak bizonyítékát látja az eddig történtekben, (Igaz! Úgy van! jobb felöl.) A különbség, t. ház, e javaslat támogatói közt legfeljebb csak egyre vonatkozólag forog fenn; fenforog t. i. arra nézve, hogy míg némelyek szerint e javaslat a minimumot képezi, a melyet elfogadhatni vélnek, addig mások nézete szerint ez az ország jelenlegi állapotában épen elegendő. S én megvallom, hogy magam részéről ez utóbbi nézetet táplálom; mert abban a meggyőződésben vagyok, hogy a javaslat megfelel a politikai élet egyik legfőbb törvényének, melyet a minimális, a legkisebb változások törvényének nevezhetünk, t. i. annak a törvénynek, hogy minden változás, a mely szervezeti intézményekben bekövetkezik, csak abban a mértékben fog az életen keresztül hatolni, a melyben megfelel ama felfogás, nézetek és képesség átlagának, melylyel az azt végrehajtani hívatottak az országban bírnak; (Helyeslés jobb felől.) és hogy ott, a hol a közigazgatás egész rendszerére kiterjedő szerves törvényről van szó, e szerves törvényben nem ideális követelményekre kell tekinteni, midőn nem egy ideális, hanem egy tényleges, egy összetes állammal, nemzettel és közönséggel állunk szemközt; hanem tekintenünk kell azokra a traditiókra, azokra az eljárási módokra, melyekhez a közönség szokott, s azokra az igényekre, — nem a legmagasabbakra, hanem a melyeket ki lehet elégíteni s a melyek az életben tényleg fennforognak, — és tekinteni kell a lehetőségekre a keresztülvitelben, a melyekre való tekintet nélkül bárminő magasztos elv hirdetése, elméletileg bármily kiváló törvény concipiálása nem közeledés a czélhoz, hanem a czélt csak eltávolítja; mert hiú kísérletet, mert oly ugrást s oly kapkodást tüntet fel el nem érhető irányban, a melytől való visszaesés az eddig elérhetőt is koczkáztatja és túlságosan távollevőnek tünteti tel. És midőn, t. ház, a javaslatnál azt látjuk, hogy ez tényleg a legkisebb változást idézi elő, mely ama két elv mellett, melyeknek szüksége múlhatatlanul fennforog, t. i. egyrészt az állami kinevezésnek, másrészt pedig az önkormányzat hatályos kibővítésének elve mellett megfér; midőn ezt a legkisebb változást eszközli csupán: ebben a törvényjavaslatnak nem hátrányát, hanem keresztülvitelének biztosítékát látom, (Helyeslés jobb felöl.) Igaz, hogy némelyek e kérdést egyszersmind összeköttetésbe hozzák az u. 11. alkotmány-biztosítékok kérdésével (Halljuk! Halljuk!) és vannak, a kik nem e törvény keretében, hanem e kereten kívül sürgetik a közigazgatási bíróságot és sürgetnek a fegyelmi jog gyakorlására vonatkozólag esetleg oly intézkedéseket, a melyek túlinennek azon a határon, a mely e tekintetben a törvényjavaslatban magában előzetesen, bár nem részletesen, ki van jelölve. De hát, t, ház, azt hiszem, bő alkalmunk lesz még az illető javaslatok tárgyalásakor e kérdésekről szólani.