Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.
Ülésnapok - 1887-509
509. országos ülés 1891. junius 19 én, pénteken. 331 vásáron találkozott egy dézsás oláhhal, vagy itt Pesten egy lézengő drótos tóttal, na meg a t. házban *a nemzetiségi képviselőkkel, a kik ezen halálos ellenségüknek a taligáját 15 évig tíízön-vizen keresztül taszították. (Derültség a szélső baloldalon.) Nézzük már most, t. ház, hogy mit csinált a vármegyével? (Halljuk! Halljuk!) Hogy a vármegye ide jutott és hogy a vármegye rossz, az meg tisztán az ő érdeme, mert ő tette rosszá, tökéletesen az ő arczképét viseli. (Derültség a szélső baloldalon.) A tisztviselőkből kiölt minden önérzetet, annyi munkát zúdított a nyakukra, hogy az a személyzet, mely most a vármegyében van, ennek megfelelni képtelen volt. A vármegyékben basáskodtak a főispánok úgy a tisztikaron, mint a vármegyén. Nem az volt a kérdés, hogy jó közigazgatás legyen, hanem hogy korteskedés által biztosítsák az egyedül üdvözítő szabadelvű pártot és a t. volt ministerelnök úr existentiáját az emberi élet legvégső koráig. (Derültség a szélsőbalon.) Hogyha egy jó kortes valami fuscust csinált, valami főben járó bíínbe esett: akkor az a vármegye ugyan beszélhetett, mert egyéb dolguk sem volt, minthogy a főispán ós a belügyminister versenyeztek abban, hogy mentsék meg, vagy az egész dolgot hogyan tusolják el. És azután ki itta meg ennek a levét? Az a szegény tehetetlen vármegye. Ha a megye egy szolgabírót vagy aljegyzőt kért: azt megtagadta; mesterségesen elkövetett mindent, hogy azzal a tehetetlen nyomorúságosan dotált, önérzetétől teljesen megfosztott, munkával agyon terhelt tisztikarral megutáltassa saját állását, a publicum pedig megunja a ministert és a tisztviselőt is. A tökéletes közönyösség, érdektelenség a közügyek iránt a vármegyékben ennek tulajdonítható. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hanem aztán, ha itt a házban, rákerült a sor, a t, ministerelnök úr mindig védelmére kelt a municipiumoknak a mérsékelt ellenzék ellen és a municipium mellett, pártja pedig következetesen roppantul éljenzett és tapsolt. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Most a t. ministerelnök úr, gróf Szapáry Gyula bejön az államosítással és ez a párt most is ugyanazt teszi, éljenez és tapsol ennek is. (Élénk derültség a szélső baloldalon.) Ezt látva, valósággal csak annak örülök, hogy az a szegény Bach meghalt, mert ha feltámadna, képes volna ez a párt illuminálni és fáklyás zenével fogadni. Beöthy Ákos: Nem halt meg! Uray Imre: Na akkor még visszakerülhet ! (Élénk derültség szélsőbalon.) Szóval a volt ministerelnök úr minden lépése, minden törekvése oda irányúit, hogy a vármegye teljesen, töké • ietesen lejárja magát, szóval és szuszszal birta; ebben a tekintetben a volt ministerelnök úrnak hű kísérője, Saneho Pansa, azaz pardon Szapáry ministerelnök úr volt. Tehát nem vethetnek egymásnak a szemére semmit. Most azután végnapjaiban a Tisza-kornak, beállott államosít ónak. Miért? Mert talán ez szent meggyőződése? (Derültség a szélsőbalon.) Nem azért, mert azt hitte, hogy ezzel még fentarthatja magát. Miután ez nem sikerűit: azért, mert azt hitte, hogy így visszaszerezheti vagy magának, vagy a fiának a hatalmat, a ministerséget. (Derültség a szélsőbalon.) De, miután látja, hogy ez sem sikerűi: most az apa fiastól abba intrigál, nehogy a mérsékelt ellenzék a kormánypártba bejusson. (Úgy van! a szélső baloldalon.) De azoktól félnek : a mérsékelt ellenzéktől tanúihatna a párt politikai morált, mert van bennök érzék és következetesség. Ezektői pedig óvni kell a pártot, hogy ezek az eszmék ott a szabadelvű pártban meg ne honosúljanak. És nem is csodálkozom ezen, mert »nem gyermek kezébe való a kés«. Az egész szabadelvű pártból Tiszának egyetlen hű követője maradt és ez a fia, ez ügyvéde, ha kell korona tanú . . . . (Halljuk ! Halljuk!) Elnök: Kérem a képviselő' urat, méltóztassék hangosabban beszélni, mert nem hallunk belőle semmit. Uray Imre: ,Annál jobb, ha nem hallja. (Élénk derültség.) Épen a fia az, a ki nekem bizonyságot szolgáltat, midőn azt mondja, hogy már 1881-ben kijelentette a volt ministerelnök ár, hogy még egy próbát tesz a választási rendszerrel, de fél, hogy a viszonyok folytán szakítni kell vele. No ha valaki 10 évig csak tanácskozik, hogy vájjon a viszonyok hogy lesznek és már 10 év előtt is azzal a szándékkal volt — noha én azt veszem észre, hogy akkor sem volt őszinte barátja a municipiumoknak, de azért mégis fentartotta, a jelen minister elnök ár pedig 17 év óta csendes államosító — akkor t. ház, én nem csodálkozom, hogy ha ily hű sáfárokkal a megye végre esődbe került. (Derültség a szélső baloldalon.) És a szabadelvű párt, ez a nagy lomha felhő, melyből soha áldás Magyarországban nem hullott, (Igaz! Nagy derültség. Úgy van! a szélső baloldalon.) ez a párt a Tisza vezetése alatt mindig municipalista volt, szakadtig küzdöttek a mérsékelt ellenzékkel, ha ők nem is, de a ministerelnökük, mert ők mindig hallgattak, de mindent elfogadtak arra nézve, hogy az államosítás, a mérsékelt ellenzék eszméje e házban ne terjedjen, Es csodálatos dolog! Itt a házban volt egy tekintélyes ellenzéki párt, mely ezt az eszmét felvetette és ők erre 15 év alatt rá nem jöttek, pedig ha annyira óhajtották, a mint most 42*
