Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.
Ülésnapok - 1887-509
330 Sü9 * országos ülés 18»1. jnnius 19-ín, péntekeö. tettük; és nem vette tekintetbe azt, hogy a magyar nemzet történelme ami való volna, hogy azt tanulmányozzuk és azon helyeket, a hol a mi őseink tévedtek vagy botlottak, mi, az unokák, azon helyeket kikerüljük. Nem vett tekintetbe egy óriási kérdést, a mely pedig már háromszáz év óta van előttünk: a németet. Már pedig gr. Széchenyi István megmondta, hogy igazi bécsi tempó : bajban gyáva, jó szerencsében pedig elbizakodott. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Es Deák Ferencz épen ott hibázott legjobban, hogy az 1866dki osztrák vereséget nem használta ki kellőleg. (Igaz! a szélső baloldalon.) Adatta a nemzettel a nagylelkűt olyanokkal szemben, a kik három századon át már százszor reászedték. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Pedig tudhatta, hogy drága osztrák sógorainktól csak olyankor lehet jogokat követelni, mikor bajban vannak, mert mihelyt bajuk jobbra fordul, iparkodnak azon jogokat lassan, csendesen visszaszerezni. (Igaz! a szélsőbalon.) Tehát egy előrelátó államférfiúnak, a ki ezeket tekintetbe veszi, olyankor annyi jogot kell összeszedni, hogy ha azután azoknak felét visszaszedik is, a másik fele még mindig elég legyen. (Derültség és tetszés a szélsőbalon.) De elismerem, t. ház, hogy a mi kormányunk, pártjának bizalma folytán, erős és hatalmas ; csakhogy, fájdalom, ezt az erőt és hatalmat Bécsben nem tudja érvényesíteni. Azért e jogokat megszerezni meg sem kísérli, mert Bécsben annyiba veszik őket, mint mi nézzük itthon a végrehajtót. (Derültség a szélsőbalon.) És miután felfelé nem sikerűi nekik semmit sem kivinni, neki állnak és csendesen elszedegetik a nemzet jogait. És valóban úgy van már a nemzet velük, mint a házi tolvajjal: érzi, hogy naponkint szegényedik, de azért eszeágában sincs, hogy reájok gyanakodjék. (Derültség a szélsőbalon.) T. ház! Most ismét egy olyan ősi intézményünket követeli a kormány, mely intézményünkre valósággal büszkék lehetünk, mert minden ízében eredeti volt és magyar. Igaz, hogy nem német és nem franczia systhemák majmolása volt; de épen azért volt előttünk kedves, mert valahányszor megpróbálta a kormány ezen systhemákat, mindannyiszor bebizonyult róluk, hogy nem a mi climánk alá valók. És micsoda ezínien követeli most ismét a kormány ezen jogokat? Az alatt a czím alatt, hogy a közigazgatás államosítása. Talán magyarul jobban hangzanék úgy, ha azt mondaná, hogy a közigazgatás confiskálása. (Ügy van! a szélsőbalon.) És itt, t. ház, kénytelen vagyok visszamenni régi emlékekre, fájdalom, olyanokra, a mikre nem szívesen gondolunk. Úgy vagyunk vele, mint a hazajáró kísértettel, hogy nem hiszünk benne, de azért esetleges megjelenésétől mégis borzadunk. Attól félek, hogy gróf Károlyi Gábor t. képviselőtársam mindjárt kitalálja, hogy itt a volt ministerelnökről, Tisza Kálmánról van szó. Mert hogy ez a javaslat itt van e házban és hogy ezzel a régi vármegyéknek meghívhatta a halálharangot a kormány, ez tisztán, egyedül csak neki köszönhető; mert a vármegyéket ő reformálta következetesen agyon. Mint a Samum szele leperzsel maga előtt mindent úgy sorvadt el kormányzása alatt mindent, a mire kezét reá tette. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hogy ne terjeszkedjem részletekre, röviden elmondom azokat, a mik alatta történtek, hogy bebizonyítsam, hogy rontotta el az ország helyzetét. Emlékezhetünk rá, t. ház, hogy a volt mhiisterelnöknek arra, hogy a kormányszéket elfoglalta, egyik legnagyobb okúi az szolgált, hogy Magyarországnak pénzviszonyait akarta rendezni. No hát, 15 év alatt csinált háromszor annyi adósságot, az adókat megtriplázta, úgy, hogy ez a nemzet majdnem mindennapi betevő falatjáról kellett, hogy lemondjon és 15 évig diletanskodott, míg sikerült végre valahára a nemzet óriási áldozataival az egyensúlyt helyreállítani. Azután csinált egy kiegyezést. Ez már rosszabb volt, mint az első. Hogy a középosztály Magyarszagon ma teljes tökéletesen a tönk szélére jutott, ez is a volt ministerelnöknek a műve. Kiölte belőle teljes tökéletességgel az önérzetet. A servilismus, a szolgalelkűség és a hivatalok után való szaladgálás is az ő aerája alatt jutott divatba és érte el tetőpontját. Úgy, hogy valóban, ha nézi az ember, hogy ezen az országon dúlt már török, tatár, német; raboltak, gyilkoltak, rablánczon hajtották a nemzet fiait s ez a nemzet mégis ki bírta heverni e bajokat is: higyjék meg, ez nem csak az én meggyőződésem, midőn azt mondom, hogy a nemzetnek elerkölcstelenítésével oda jutott ez ország, hogy nem okoztak ezek a rablók annyi kárt Magyarországnak, mint csinált egy maga a volt ministerelnök azzal, hogy erkölcseiben úgy corrumpálta az országot, hogy nem tudom, hogy ebben a században sikerűl-e majd azt megjavítani. (Úgy van! a szélsőbalon.) A nemzetiségek ő alatta nőttek fel; azóta kezdődnek jobban-jobban elhatalmasodni az agitatiok, a melyekre a volt ministerelüök nagy pathossal utalt. Hiszen kedvencz themája volt, ha a nemzetiségi törekvések ellen döröghetett, csattoghatott; de hogy valaha közibük is ütött volna a villám, sohasem láttak. (Derültség a szélsőbalon.) Nagy pathoszszal figyelmeztette őket, hogy majd találkozunk Filippinél. No ezt a találkozást sem vette észre soha senki. (Derültség a szélsőbalon.) Á találkozás legföljebb abból állott, hogy a nagyváradi heti-
