Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.
Ülésnapok - 1887-509
318 609 » országos Blés 1891. védelemmel megvédi magát a királyt is. (Úgy van! a szélső baloldalon.) És itt lehetetlen, hogy köszönetemet ne fejezzem ki a budapesti kegyesrendiek intézetének. Ok mindig hazafias szellemtől voltak áthatva és ezen szellemet nemcsak megőrizték, de át is ültetik a növendékek szívébe. Tegnap voltam ott a fiam vizsgáján. Midőn a magyar nyelvre került a sor, minden egyes gyermeket ' felhívtak, hogy szavaljon valami verset. Nem { tudom bizonyosan, mert nem intéztem kérdést e végett hozzájuk, de azt hiszem, hogy minden egyes gyermeknek megmondták, hogy tanuljon \ valami verset. Ezek azután szavalnak, az egyik ezt, a másik amazt, többnyire hazafias érzelmű verset. Az egyik tanár egy kedélyes költemény szavalása közben, mely nem volt hazafias érzelmű, azt mondta a szavaló gyermek mellett álló gyermeknek, hogy folytassa; ez azonban nem tudta a verset folytatni. Erre azután a tanár megjegyezte, hogy ezek a gyermekek mind tanulnak verset, ez nem tanulta meg azt a verset, a melynek folytatására felszólította, hanem egy másikat tanúit. És csakugyan, midőn ;i következő fiút kérdezték . . . (Zaj jobb felől.) Gr. Károlyi Gábor: Azokat nem figyelmezteti az elnök úr, hogy csendben legyenek. Minket mindig rendre int. (Úgy van! a szélső oldalon.) Elnök: Engedje meg a t. képviselő ár, én esengetek, mikor annak szükségét látom; de midőn a szónokló képviselő úr a vita tizenkilenezedik napján, a helyett, hogy a napirenden levő tárgyról, a megyék közigazgatásának államosításáról beszélne, a gyermekek vizsgáiról beszél, nem csoda, hogy a képviselő urak nem figyelnek előadására. (Úgy van ! jobb felöl.) Kérem a képviselő urat, méltóztassék nekem megkönnyíteni a dolgot azzal, hogy tartsa magát a napirenden lévő tárgyhoz. (Helyesléi jobb felől. Mozgás a szélső baloldalon.) Madarász Jenő: Mindig mély tisztelettel hajlok meg a t. elnök úr figyelmeztetése előtt. Szó sincs róla, hogy vitába bocsátkozzam vele. De ha a t. elnök úr méltóztatott volna meghallgatni azt, a mit mondani akarok, meggyőződhetett volna, hogy logikai következtetést akartam vonni az ifjúság hazafias érzelmű neveléséből. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Tehát ott hagytam el, hogy midőn a másik gyermeket felszólították, ez hazafias érzelmű verset szavalt. Áz illető tanár azután megint megszólította a következő gyermeket, hogy folytassa és ez folytatta a verset és be is végezte. A vége ennek a versnek így hangzott : Istennél a bocsánat s bűnért irgalniazás, Csak egy mit nem bocsát meg: a hazaárulás. Ezt tudta minden gyermek. Hmins 19-én, pénteken. Bizony jó lett volna, ha a t. kormánypárti többség legalább a gymnasium első osztályát a piaristáknál végezte volna. (Derültség a szélső baloldalon.) T. ház! A 67-iki közösügyes törvények megalkotása óta mindent elkövettek az azután egymást felváltó kormányok arra nézve, hogy Deák Ferencz művét még rosszabbá tegyék, mint az tényleg volt. Maga Deák Ferencz azzal indokolta a 67-iki törvények elfogadását, hogy teremtenünk kell egy alapot, a melyen majd lassan, de biztosan haladva visszaszerezhetjük odaadott jogainkat. Ez is bizonyítja azt, hogy a ki egyszer a lejtőre jutott, az feltartóztathatlanúl kénytelen lefelé haladni ezen a lejtőn. Deák Ferencz ellentmondásba jutott önmagával; mert a 61-iki feliratban még azt mondta, hogy azt a jogot, melyet a nemzettől erőszakkal vesznek el, még mindig vissza lehet szerezni, de a mely jogról a nemzet önként mondott le, azt soha vissza nem szerezheti. 1861. és 1867! Milyen kevés különbség az években és milyen óriási különbség az elvekben. Az 1861-iki országgyűlésen nemcsak hogy párt, de egyetlen ember sem volt, a ki ne követelte volna vissza a nemzet részére a 48-adiki jogokat. Hiszen akkor nem is jogok visszaköveteléséről volt szó, hanem csak arról, hogy a nem törvényesen uralkodó fejedelemnek határozat vagy felírat alakjában adják-e tudtul a nemzet kívánságait. A határozati párt, noha többségben volt, leszavaztatta magát. Eosszúi tette. Mert igaz, hogy az országgyűlésen nem volt nagy többsége, de nagy többsége volt az országban. És ezen leszavaztatásnak az lett az eredménye, hogy már egyengették az utat a 67-iki törvények megalkotására. Emlékszem reá, hogy 1861-ben, midőn Debrcezenben jogász vultam, csak egy volt közöttünk, a ki az úgynevezett felirati párthoz tartozott. És talán az ilyeu elvű fiatal embernek mondhatta azt valamikor Deák Ferencz, a ki előtt ez a fiatal ember erősen conservativ elveivel dicsekedett, hogy: »Bizony édes öcsém, a ki 21 éves korában conservativ érzelmű, az hamar megérik az akasztófára.« (Derültség! Úgy van! a szélső baloldalon.) Folytonos engedékenység mutatkozik azután. Deák Ferenczet, mint vezérét, büszkén követte a többség; nem büszkén ugyan, de követi tüskön-bokron keresztül a későbbi kormányokat is. Az 1869/72-ki országgyűlésen Andrássy Gyula gróf, akkori ministerelnök, azt mondotta Tisza Kálmánnak, hogy ha vágyódik a ministeri székre, égesse el ellenzéki korában mondott beszédeit. Én nem tudom, hogy Tisza Kálmán elégette-e beszédeit, dehogy azokból a beszédekből nem tartott meg semmit: azt 15 évi
