Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.
Ülésnapok - 1887-508
308 608 « országos fllés 1891 jnnius 18-án, csfltortflkfin. rábírható, hogy Magyarországon elhalt gyermekének a fejfájára magyarul írassa fel annak a nevét. Nos hát, t. túlsó oldal, az ilyen s ezek hez hasonló példák bizonyára nem az önök, hanem a mi érveléseink helyessége mellett bizonyítanak. (Igaz! Úgy van! Heyeslés a szélsőbalon.) De engedje meg a t. ház, hogy ezen, hogy ágy mondjam, általános észrevételek és megjegyzések után áttérjek a t. államtitkár ár beszédére, vagy legalább annak egy részére, (Halljuk! Halljuk! a s;élső baloldalon.) T. ház! A milyen nagy és őszinte érdeklölődéssel viseltetem a közigazgatás és önkormányzat rendezésének, mint egész államéletünkre kiható nagy reformnak kérdése iránt: ép oly érdeklődéssel és mondhatom nagy kíváne,«isággal vártam ezen reform készítőjének a t. államtitkár árnak e tárgyra vonatkozó beszédét. Azt ugyan tudom, hogy a rosszat épen az, a ki készítette, jóvá nem teszi; azt is gondoltam, hogy az ellenzék argumentumait megdöntenie nem sikerül, a mint hogy nem is sikerült; hanem mégis vártam tőle egy hatalmas védő és felvilágosító beszédet. És megvallom, nagyon, de nagyon csalódtam; mert elismerem ugyan, hogy a t. államtitkár úr beszéde gonddal kidolgozott s külsőleg tetszetős színben ragyogó beszéd volt; de tulajdonképen érdemileg nem volt semmi egyéb, mint elméleti fejtegetés. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) És szerény nézetem szerint épen ez az oka annak, hogy azzal sem a törvényjavaslatot meg nem védelmezte, sem annak homályos helyeit fel nem világosította és végre még kevésbbé bizonyította be azt, a, mit tulajdonkép be akart bizonyítani, hogy a közigazgatás javításának, illetőleg fejlesztésének csakis a, régi, tudniillik a választási rendszer árán kell és lehet megvalósulnia. A t. államtitkár úr beszédeié sokan reflectáltak már; ép ezért természetes, hogy én annak csak némely pontjára akarom t észrevételeimet megtenni. (Halljuk! Halljuk!) Altalános észrevételem azonban a t. államtitkár úr beszédére az, hogy ő nagyokat, merészeket mond, a nélkül, hogy állításait a gyakorlati életből vett példákkal bebizonyítani még csak meg is kisértené. (Úgy vm! a szélsőbalon.) Legfelebb csodálkozását fejezi ki egy vagy más tárgy felett, aztán megy tovább. Legyen szabad nekem erre vonatkozólag egy néhány példát felemlítenem. így a t. államtitkai' úr esudálkozik azon, hogy épen az ellenzék tagadja meg az államnak legerősebb eszközeit, pedig szerinte azok az aspiratiok, melyeket az ellenzék nyíltan kitűz, nem is valósíthatók meg másutt, mint épen egy erős állam által. Hát ezen valóban csodálkozhatnék is az igen t. államtitkár úr, ha úgy volna a dolog, a mint ő mondja. Ámde nem úgy van, Sem a t. államtitkár úr, sem senki e házban, vagy a házon kivííl nem tudja tényekkel bebizonyítani azt, hogy az ellenzék ne adta volna meg mindazon eszközöket — lettek légyen azok pénzben, vérben, vagy bármi más áldozatban követelve — a melyek valóban az állam javára és erősbítésére szolgálnak. (Igaz! a szélsőbalon.) De azt méltóztassék megjegyezni az igen t. államtitkár úrnak, hogy az ellenzék nem adta és nem is fogja megadni soha azon eszközöket, melyek egyedül és tisztán a kormány önérdekű, vagy párturalmi hatalmának erősbítésére szolgálnak. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Igazán különös előttem, hogy épen az a kormány kéri, kívánja tőlünk ezen eszközöket, a mely kormány a közszabadságnak kérvekért garantiait sem nyújtja másképen, mint üres szavakban. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) De csodálkozik a t. államtitkár úr az ellenzéknek azon állításán is, hogy a vármegyei önkormányzat választás nélkül nem is képzelhető és az önkormányzat az alkotmánynak egyik része. Tehát ismét csodálkozás, t. ház, még pedig egy oly állítás fölött, a melyet a gyakorlati életből, vagy épen hazánk alkotmányjogi történetéből megczáfolni egyáltalában nem lehet, igaz ugyan, hogy egy, mindnyájunk által, kegyeletes emlékezettel tisztelt, országos nagy tekintély elméleti fejtegetésére hivatkozik, de nem mutat fel egyetlen társulatot, felekezetet, vagy bármi más autonomicus joggal bíró hazai intézményt sem, a mely a maga önkormányzati jogkörébe tartozó, épen a közigazgatási ügyeket nem választott tisztviselők által intézteti. Ez nagyon is természetes. Az autonómiai és szabad választási jog szorosan Összetartoznak, szorosan összefüggnek egymással, úgy, hogy tulajdonképen egyik a másik nélkül nem képzelhető, exyik a másikat feltételezi. (Helyeslés a szélsőba'on ) Ha tehát, t. ház, a megyei önkormányzatról merünk beszélni, akkor legyen elég bátorságunk ;'rra is, hogy elismerjük és kimoadjuk, miszerint a megyei önkormányzatnak egyik leglényegesebb részét épen a tisztviselők választásának joga képezi. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És ha e mellett mégis csodálkozik a t. államtitkár utaz ellenzéknek ezen állításán: engedje meg nekünk azt, hogy mi még inkább csodálkozzunk azon állítása felett, hogy »a választás mellett összezsugorodik, a kinevezés mellett kiszélesedik az autonómia.« (Derültség a szélső baloldalon.) Nos hát, ezen igazán lehet csodálkozni nemcsak nekünk, hanem önöknek is, mert ez olyanforma állítás, a melyre a közéletben azt szokták mon-
